Menü

A kitartás pszichológiája

A kitartás egy jelentős emberi tulajdonság, amire szükségünk van. Elvezethet minket a sikerhez az élet bármely területén, a karrier eredményeihez, és végigvihet az önmagunkhoz vezető kanyargós úton.

Ha most pszichológiai körvonalakra vágytok, el kell, hogy keserítselek titeket, ugyanis saját élménybeszámoló következik. Na meg az, amit ebből, saját utamon, saját magamról kihámoztam.

Az Alföldön nőttem fel, ebből kifolyólag mindig vágytam a hegyekbe, csodáltam őket, úgy éreztem, sosem tudnám őket megunni: a látványukat és az élményt, amit nyújtanak. Most is így érzem.

Eljött az időszak, amikor hegyvidékre költöztem, és a barátommal eldöntöttük, hogy a közös szabadnapjainkon mindig felbotorkálunk egy-egy környékbeli hegyre. Korábban sosem sportoltam rendszeresen, mindig is furdalt érte a lelkiismeret. Nem tudtam ráfüggni egyik mozgásformára sem, s a kezdeti motiváció gyorsan szertefoszlott. Természetesen ebben én is hibás voltam, hiszen hagytam, hogy legyőzzön a kényelem – vagy a lustaság. A kitartás szó akkor még nem képezte szerves részét mindennap használt szókészletemnek.

Hetek óta nézegettünk a teraszról egy hegyi házikót, így egyértelmű volt, merre fogunk indulni az első adandó alkalommal. De a túraútvonalak átláthatatlanok, főleg nekünk, kezdőknek, így teljesen máshol, egy körülbelül 500 méterrel magasabb csúcson kötöttünk ki.

A túra elején az erőltetett hegymenetet elég jól bírtam, meg is voltam lepődve ezen, hiszen a legutóbbi alkalommal már az első 200 méter elég volt ahhoz, hogy úgy érezzem: kiszakad a tüdőm a helyéről. Most is eljött ez a pont. Néha 2 percenként meg kellett állnom, pedig a terep nem volt nehéz. A kezdeti „izmosodik a fenekem, a combom” gondolatokat egyre gyakrabban váltották fel a „soha nem fog menni... mekkora élmény lehet velem túrázni” foszlányok. Ezek gyakran hangosan is kiszaladtak a számon.

A barátom folyamatosan biztatott. Sokat segített ezzel, de amíg magamtól is nem jutottam ugyanarra a nézőpontra, addig úgy éreztem, csak szítja a tüzet.

Aztán egyszer csak… észrevétlenül… megtörtént. Egyre gyakrabban tudtam a negatív gondolatokat pozitívra cserélni útközben, egyre kevesebb időre álltam meg, már nem gondoltam, hogy sosem leszek rá képes. Tudtam a testemre fókuszálni, az izmaimra, a technikámra. A közben születő csend nem a kínos, szenvedős csend volt, hanem a természet csendje, az a fajta, amikor egybeolvadsz a környezettel, a részévé válsz, miközben magaddal vagy ott, belül.

Utólag visszagondolva nem tudom meghatározni a pillanatot, amikor a dolog átfordul, és mintha kicseréltek volna, változol, és tudat alatt másként állsz hozzá a kitűzött, élvezetes feladathoz.

De amikor felérsz a csúcsra, realizálod, hogy valójában mekkora előrelépést tettél csupán azzal, hogy közben magaddal is töltöttél egy kis időt. Biztattad magad, hogy igenis, menni fog, meg tudod csinálni, és idővel egyre élvezetesebb és könnyebb lesz.

A látvány pedig, ami fentről eléd tárul, tovább görgeti életedben a kitartás szót, megmagyaráz mindent, ami az oda vezető úton történt, minden gondolatot és érzést, valamint segít abban, hogy a szó mögötti jelentés és tartalom még inkább beépüljön az értékrendedbe.

Kell-e ma bölcsőde a gyerekeknek?

A kérdés, hogy meddig érdemes egy babát a saját környezetében nevelni, ma már nem csak a családok pénztárcáján múlik. Társadalmi, munkahelyi, sőt, identitásbeli kérdés is jellemzi ezt a témakört. Egyre több fiatal szülőnek kell eldöntenie, meddig maradjon otthon a kicsivel. Sokan már kétéves kor körül beíratják a bölcsődébe, hogy közösségben fejlődhessen, miközben ők visszatérnek dolgozni.

A tanmesék varázsa – mit tanul, amikor mesét hallgat a gyerek?

Sok szülő kérdezi ma: „Melyik mese való a gyerekemnek? Nem túl régimódi ez?” Én pedig azt mondom: épp ellenkezőleg. A tanmesék sosem mennek ki a divatból, mert az emberi lélek alapigazságait hordozzák. Lehetnek modern köntösbe bújtatva, színes képekkel vagy animációval, de a lényegük ugyanaz marad: segítenek embernek maradni egy gyorsan változó világban.

Miért hálás az agyad, ha nyelveket tanulsz?

Sokan azt hiszik, hogy új nyelvet tanulni csak gyerekkorban érdemes, pedig az agyunk felnőttként is elképesztően rugalmas. A nyelvtanulás nemcsak új szavakat és kifejezéseket ad, hanem valódi agytornát is jelent – javítja a memóriát, fejleszti a koncentrációt, sőt, még boldogabbá is tehet.

Lelki egészség: ne csak testben, lélekben is fitten!

Október 10-e nem csak egy nap a naptárban, hanem a Lelki Egészség Világnapja, amikor kicsit megállhatunk, és átértékelhetjük, mennyire figyelünk a saját mentális jólétünkre.

Hogyan győzhetjük le a nyilvános beszédtől való félelmet?

A legtöbben nem vagyunk született szónokok. A prezentálás gondolata gyakran már önmagában is szorongást vált ki – remegő hang, kiszáradt torok és zakatoló szív jellemző ilyenkor. A magabiztos megszólalás nem veleszületett adottság, de gyakorlással és önismerettel fejleszthető képesség.