Beteg gyerekkel otthon

Amikor arra ébredünk éjjel, hogy nem alszik. Csillog a szeme. Forró a homloka, arca, háta. Izzad. Az első gyerekemnél még három lázmérőt is előkotortam ilyenkor, ma már elég ránéznem, hogy tudjam, a reggelt orvosnál kezdjük, aztán telefonálgatunk oviba, suliba, munkahelyre és szervezhetjük, ki marad otthon a gyerekkel, ha beteg. Hétfő reggel van, negyed nyolc.

Pár éve szóba sem jöhetett nyugdíjas nagyszülő nálunk, ma már szerencsére könnyebb helyzetben vagyok, ha nem tudok azonnal táppénzre menni, azonban beteg kisgyerekkel otthon maradni, jelentős átszervezést igényel. Az idei influenza-szezonban az lett volna csoda, ha nem esünk bele a „láz-nátha-köhögés” hármasságába, azonban meglepődtem, mikor az ajtót alig tudtam kinyitni a váróteremben a tömegtől. Megmondani nem lehetett, ki kivel van és hányadik vagyok a sorban a lázas fiammal a karomban. Nem egyszerű történet.

Míg odaérek az SZTK-ba, már lepergett előttem a heti beosztás, férjem vidéken, anyós nem elérhető, nekem rengeteg a melóm pont ez a hétfőm húzós (meg a kedd és a szerda, meg a csütörtök. Tanár vagyok, de a tanítás még hagyján, ott vannak a határidők, beszámolók, pályázatok, mentorprogramok, szülői értekezlet szerdán 3-kor…), de megoldom, hét második felében nagypapa. Telefonálgatás.

Minden tiszteletem a szülőké, akik órákra le tudják kötni az orvosra váró, nyűgös, beteg gyereket, igen ilyenkor előkerül a telefon, tablet, játékok. Nálunk van kisautó, de megjegyzem az sem jobb ötlet, mint az okos-kütyü, mert az én fiam körbekisautózza a rendelő minden zugát, minden takarítástól részt feltöröl a ruhájával és a kezeivel, egy ideig tiltom, aztán hagyom. Hosszú időt töltünk még itt, legalább eljátszik. Aztán:

Inni kér, enni kér, pisilni kell, mégsem… „mikor megyünk már haza”, „nem akarok a doktor nénihez menni”, „játszhatok a telefonoddal?”„nyisd majd ki a szádat okosan”, „legyél türelmes” „ne fogj meg mindent” „látod itt vannak a Szofiék, ők is betegek” „iszol teát?” és a többi ezer kérdés, kérés…

Még csak fél óra telt el. Ha két gyerekkel vagyunk, mindez fokozódik. A türelem fogy. Az idő lassan megy. Nagy nehezen sorra kerülünk, vizsgálat, diagnózis, ismert gyógyszerek, receptek, patika, egy vagyon, irány haza. Ilyenkor szembesül az ember lánya, hogy fél 1 van és főtt ételt nincs otthon, csak a tegnapelőtti maradék, jó lenne egy fazék húsleves, de dolgos hétköznapokon nem jut idő vasárnapi ebédeket prezentálni. Mézes tea, egy gyors ebéd, tésztaféle, vagy rántotta, nálam volt már zacskós leves is ilyenkor, vagy egy szelet pizza hazafelé a pékségből – egészséges életmód ide vagy oda, mi mást tehetnék, napközben nincs otthon főtt ebéd.

Mézes tea, lázcsillapítás, kanalas gyógyszer (Isten áldja meg, aki kitalálta a narancs ízű lázcsillapítót) borogatás (egyből leveszi) kényelmes ruha, ágynyugalom, aggódás.

Nem vagyok már para-anyuka, de amikor beteg a gyerekem, sírva tudnék fakadni a tehetetlenségtől, pedig mindent megteszünk, hogy jobban legyen. S ha jobban lesz, unatkozni kezd, igazi kihívás lekötni otthon. Színező, kirakó, lego, építő, origami papír, társasjáték, memóriajáték, kártyajáték, gyurmázás… már mind megvolt. A puzzle miatt én kapok agybajt, csak azt ne… Nem nyaggatom matricás foglalkoztatókkal sem, rajzolni sincs ereje, a mesenézés már lerágott csont, két órája szirénázik a Tűzoltó Sam, semmi sem jó, s ráadásul ma farsang van az oviban (sajnos nélkülünk) így beugrik a megmentő ötlet: felvenni a jelmezt, előkapni a bedobozolt sütit, bekapcsolni a zenét. Máris jobb a hangulat! Idén a kisfiam Star Wars-nak öltözött (vagy minek), bár nem tudja mi az (én sem), de Ákos is az volt tavaly és kész. Legyen. Ugrál a fénykarddal. (Egy vagyon volt a jelmez, örülök, hogy működik és világít, zenél) Sütiből az ötödiket eszi. Öröm nézni.

A kis feneke csak úgy jár, miközben táncol a fehér lepelben. Megnyugszom. De csak egy percig tart az örömöm, mert rájövök: fel kell felkészülnöm lelkileg, hogy a Kicsi után a Nagy is beteg lesz holnapután. Jó, ha van húsleves otthon. Meg nagypapa.