Menü

Nem ússzuk meg szárazon

Egy jó kártyajátékos mindig tudja mikor játssza ki a lapjait. De a Szabadúszók francia filmnek nem kellett csodát tennie. A kint veszedelmesen népszerű Gilles Lellouche átállt a kamera másik oldalára és elénk varázsolt egy kissé morbid, kesernyés vígjáték/drámát. A leosztás remek. Adott a főhős, Mathieu Amalric (Szkafander és pillangó, Quantum csendje), aki két éve depressziós és nem csinál semmit. A dilibogyó szedést és az elveszettséget csak egy dolog szakítja meg, mikor néha kimozdul otthonról. Azonban egyszer csak egy férfi szinkronúszó csapatban találja magát. Itt tényleg mindenkinek megvan a maga sztorija. Csak kapkodjuk a fejünket annyi remek frankofón színészt sikerült megszerezni a filmhez. Itt van például a legviccesebb belga komikus, Benoit Poelvoorde mint kiégett vállalkozó, míg a mindig csodás Guillaume Canet szigorú gyár műszakvezető. Ami közös a maroknyi kicsit pocakos átlagemberben, hogy a csoportterápiával egybekötött tréningeken lassanként csapattá, családdá válnak és megváltják magukat.

A rutin habár nagy úr, de a szinkronúszás, a sport sok mindenen átsegít. Anyagi csődön éppúgy, mint a válásokon. A film angol címe is igen plasztikus és remek, hiszen az Úszol vagy elsüllyedsz. És valóban, főhőseink ízig-vérig lúzerek, akiket az tart életben, hogy merik vállalni magukat: a feminim oldalukat és a szinkronúszást. Szépen a keserédes fél poénok közepette rádöbbenünk mi is, hogy az élet nagy sikerei a mindennapokban vannak. Az önmagunkba vetett hit és az életszeretet határoz meg mindent és teremti meg őket. A maroknyi kis dream team pedig felnő a feladathoz és végül beneveznek még a világbajnokságra is. Kezdetét veszi a felkészülés, amely nem akármilyen változásokat okoz bennük és edzőikben egyaránt.

A Szabadúszók aprócska hibája talán az, hogy pár nagy ziccert kihagy és jóval kevésbé vicces, mint amit az alaphelyzet vagy az előzetese ígérne. Ennek ellenére nagyon kedves darab, ahol ismét, mint annyiszor a francia filmekben, a mindennapok embere, emberei kerül(nek) előtérbe. A kis gondok, az identitásválságok és a legfontosabb üzenet, hogy szeressük egymást és magunkat gyerekek, mert csak így megy. Sapit felvenni és irány az uszoda. Higgyétek el megéri.

Egy nélkülöző nemzet szülöttei

Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva a 20. századi magyar társadalmi traumák és a személyes veszteségek metszéspontján született meg. Nagyszabású művészi alkotás, amely egyszerre beszél a mindennapi veszteségről és a gyászról. A történet a múltat nem pusztán idézi, hanem felépíti és újraéli – fájdalmasan, őszintén és minden pátosz nélkül.

Del Toro újraéleszti a Frankensteint

„Él-váltás” – a modern Frankenstein-történet új kiadását láttuk a minap férjemmel, a Frankenstein (2025) című filmet, amelyet Guillermo del Toro maga írta és rendezte, és amely a klasszikus Frankenstein; or, The Modern Prometheus-regény most már nemcsak adaptációja, hanem – részben – újragondolása is.

Az ember, aki az USA-ban született

Reneszánszukat élik a szélesvásznon a zenész életrajzok és az egy-egy híres énekes legismertebb albumának készítéséről szóló filmek, e kettő keveréke a legújabb mozi, a beszédes című, Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől. Nem árul zsákbamacskát. Remek zenéket, nagy emberi vívódásokat ígér egy kissé szürkének ható főhőssel, aki a múlt démonjaival küzd, de végül a teljes nihil helyett a szupersztárság lesz osztályrésze.

Izland a melankólia szigete is

A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson izlandi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, pár napja már látható a honi művészmozikban is. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére egyáltalán nem komédia, csak egy lassú dráma.

Imposztorra várva

Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.