Menü

Nehezen nézünk szembe a halállal

A halál az ember végzete. Az élet iránti vágy és a megsemmisüléstől való félelem állandó társunk. Ösztönszinten hat, beépült minden apró sejtünkbe és az élet minden mozzanatát befolyásolja.

Mindenhonnan leselkedik

A halálfélelem állhat a hátterében több szélsőséges viselkedésnek, pszichés zavarnak. Tipikus halálkerülők, akik nem tudnak szembenézni a halállal, extrém, veszélyes sportokat űznek, felül akarnak kerekedni rajta. Vagy például aki a munkájába temetkezik, így nem gondolkodik, távol tartja magától a halál gondolatát, egyszerűen nincs ideje ezen rágódni.

A halál árnyékában

A halálfélelem sokunknál egy szerettünk elvesztésekor erősödik fel, s a halál ilyen közeli megtapasztalásánál csap meg bennünket is az elmúlás szele. Fontos, hogy bármennyire is nehéz, de vegyünk tőle búcsút, ha úgy jobb, írjunk levelet neki. Gondoljuk át a vele való kapcsolatunkat, azt, hogy mennyi mindent kaptunk tőle, leltározzuk a jó és rossz dolgokat. A búcsú egy kapcsolat lezárásánál azért elengedhetetlen, mert csak így tudunk továbblépni.

S mi a helyzet a gyerekek esetében?

A gyerekek haláltudatáról egy nagyon aranyos történet jut eszembe, amit Freud írt le az egyik könyvében. Egy kislány mondja, hogy ‘azt értem, hogy apukám meghalt, csak azt nem, hogy mostanában miért nem jön haza vacsorára’. Ezek szerint nekik még nagyon praktikus a felfogásuk, ilyen absztrakt dolgokat, hogy ‘nincs többé’, önmagukban nehezen tudnak feldolgozni.

Elrejtjük mindenki elől, de miért?

Nem szeretjük, ha a halál mint téma előkerül, morbidnak tartjuk, félünk, mintha fertőző betegség lenne, amit elkapunk, pedig az elmúlás ugyanaz, csak mi változtunk. Hiányozhatnak a régi szertartások, hagyományok, amik pont arra lettek kitalálva, hogy egy egységes, mindenki által alkalmazható formát adjanak a búcsúzásnak. A holttesteket a kórházakban gyorsan letakarják és elviszik, nagyon ritka, hogy jelen vagyunk az elmúlás pillanatában valaki mellett. Pedig ez a legtöbb betegnek akkor is fontos, ha kórházban van, és látszólag csak félig öntudatlanul fekszik – szeretné, ha figyelnének rá, ha meghallgatnák, megértenék. A beszélgetés, a szerető családtag jelenléte hatalmas erőt ad, és lehetőséget utolsó, fontos beszélgetésekre. Ha nem szeretnénk, nem kell ettől távol tartanunk a gyerekünket sem, az ő nyelvén beszélhetünk az elmúlásról, átadhatjuk, mi miben hiszünk, és felszínre hozhatjuk a benne kavargó érzéseket, amik kimondatlanul hagyva szorongást keltenek benne.

Az őszinteség fontos

A haldoklónak és a szeretteinek is az a legjobb, ha nem durván, nem tiszteletlenül, de őszinték vagyunk, hacsak ő nem kér mást. A tagadás teljesen értelmetlen, és sokszor sértő is. A legtöbben, akik útjuk végére értek, pontosan tudják, hogy meg fognak halni, és lehet, hogy szívesen beszélnének is erről, csak féltik rokonaik érzékeny lelkivilágát.

A halál mint téma és mint fizikai jelenség igenis létezik, foglalkoztatja az elménket, a lelkünket, és attól, hogy megpróbáljuk a szőnyeg alá söpörni, és eldugjuk még magunk elől is, még létezni és hatni fog. Halandók vagyunk, akármennyire is szörnyű ezzel szembenézni.

Szerző:Udvari Fanni

A szellemi alkony első sugarai: a korai demencia felismerése és jelentősége

A demencia nem egyetlen konkrét betegség, hanem egy tünetegyüttes, amely az agyi funkciók fokozatos és visszafordíthatatlan hanyatlását jelzi. Bár gyakran az időskor természetes velejárójának tekintik, a korai szakaszban jelentkező jelek felismerése sorsdöntő lehet a beteg életminőségének megőrzése szempontjából.

Digitális emésztés – Te figyelsz arra, hogy mit fogyaszt az agyad?

Az egy dolog, hogy odafigyelünk, vagy legalább is megpróbálunk odafigyelni arra, hogy mit eszünk, hogy ne terheljük az emésztőrendszerünket. De vajon hányan figyelünk arra, hogy mit fogad be az elménk?

Amikor túl sok a feszültség – a kamaszkori indulatkezelésről

Van egy pillanat, amit sokan ismerünk a kamaszkorból: amikor minden egyszerre sok. Egy apró megjegyzés, egy félreértett tekintet vagy egy rosszul sikerült nap elég ahhoz, hogy hirtelen túlcsorduljanak az érzelmek. Ilyenkor nem csak idegesek vagyunk – mintha egy belső vihar törne ránk, amit nehéz irányítani.

Mindenkinek van szerencseszáma - a Tiéd melyik?

Van, aki a hármasra esküszik, más a hetest tartja különlegesnek, és akadnak olyanok is, akik egy születési dátumhoz vagy egy fontos életeseményhez kötik a „szerencseszámukat”. De vajon valóban mindenkinek van ilyen száma, vagy csupán az emberi elme játéka az egész?

Hogyan lesz egy gyereknek egészséges az önbizalma?

Anyukaként nap mint nap szembesülök azzal, mennyire törékeny, mégis formálható dolog a gyerekek önbizalma. Nem születnek kész önértékeléssel – mi, szülők és a környezetük alakítjuk azt apró, sokszor észrevétlen pillanatokon keresztül.