Menü

Mulandó gondolatok kicsit jó irányba

Niki Caro (Bálnalovas, Kőkemény Minnesota) érthető módon nem az első választás volt a IV. századi kínai Mulan történet élőszereplős grandiózus hollywoodi lenyomatához. Végül nem kímélte az alapanyagot, inkább újra gondolta a sztorit, mintsem remakelte azt. Mindenki kedves kis sárkánya, a 22 évvel ezelőtt Disney mesének a remek humorforrása ezúttal hiányzik. Kapunk azonban egy fejlődéstörténetet a férfias (vagy mondjuk úgy férfiaknál is bátrabb) nők identitásválságáról. A tanmese alapja „a fogadd el magad” és a „mindenre képes leszel” alaphang inkább jó szerencsesüti szlogennek minthogy ezredjére bekajáljuk a vásznon. Ez a Mulan-dó kis filmecske az év sikerének volt kikiáltva, de erősen visszafogott fogadtatást kapott mindenhol. Pedig annyira nem rossz, mint a híre, csak a két világ közti szakadékot nem tudja áthidalni mindenhol szórakoztató módon.

Ami abszolút működik az a szereplő gárda (Jet Lit, aki felismeri annak fizettek bármit), és a kung-fu valamint a kardos mozdulatok a helyükön vannak. A bejárt/lefotózott tájak pedig gyönyörűek. Még a chi erő Star Wars-os felfogását is elnéznénk, de sajnos be kell látni, hogy ez egy egyszerű filmmese délután a Disneyvel és nem egy klasszikus. A probléma roppant egyszerű: a részek sokkal jobban néznek ki, mint az egész. Inkább tűnnek a fontos események belterjes üres képeslapnak, még a nagy csaták is, mint egy kontinensnyi ország császár megbuktatásának téttel bíró eseménysorának. A kalandfilm jelleg azért stimmel. A harcos fiatal lány és az ellenséges, megkeseredett boszorkány közt vibrál valami, de valahogy félúton, más szóval Miki egér producereinek vágószobájában elhalt a dolog.

Kerülni kellett minden kínos kérdést, mélységet, konfliktust. Egyszerre próbálták a moziba csábítani a kicsiket, a feministákat, a hercegnő pártiakat és a keleti harcművészet/filmek szerelmeseit. A bántóan kevés humor és a túltolt pátosz dadogóssá teszi a kész Mulant, de még így is messze veri a hullarabló remakeket, amikkel atomgazdag lett pillanatok alatt a Disney. Ilyen hát az új/régi kínai legenda Hollywood szemével. Egy Mulan-dó gondolatsor gyönyörű tájképekkel, pár látványos harccal. A család minden tagja egy picit jól fog szórakozni, nagy baj nem lesz és ez is valami. Az iránya tulajdonképpen jó, de valahogy nem lehet eldönteni, hogy a film ’lóva’ ami viszi a harcosunkat vak vagy csak vakmerő, de valahogy nem tudta teljesen mit szeretne és ez látszik. Az élőszereplős film az átlagnál jobb, egy könnyed délutánra simán alkalmas lett. Ennek is lehet azért örülni.

Eposzi bolygó foglalás – Dűne: Második rész

A Dűne: Második része máris az idei mozifilmek egyik legnagyobb, és legkomplexebb alkotása lett. Denis Villeneuve kultfilmet és eposzi nagyságú alkotást készített óriási uralkodó házakkal, galaktikus császárral, és egy kisebb sztárparádéval is. Frank Herbert regényéből nem könnyű jó sztorit csinálni, viszont a Dűne 2 olyan összetett nagyjátékfilm lett valamivel több, mint 2,5 órában amit mindenképp látni kell.

Reggae idők mozija

A nagyon várt Bob Marley: One Love -t azaz Jamaica és a reggae egyik kiemelt alakjának amerikai életrajzi filmjét nagyon bepromózták. A zene remek, a színész jól adja a főhőst, még ha kicsit jóképűbb is a kelleténél. A forgatásban bevonták a családot is. Remekmű született, vagy csak egy újabb zenei film a rajongóknak sablon elemekből és rengeteg klisével? Utánajártunk.

Út egy párkapcsolat mélyére és tovább

Justine Triet egy roppant érzékeny rendezőnő, akit a párkapcsolatok dinamikája érdekel, azon belül is az emberi ego empátiával való küzdelme. Fiatal életműve megkoronázást nyert az Arany Pálma-díjas, 5 Oscarra jelölt Egy zuhanás anatómiájával, ahol egy gyilkosság kivizsgálásán keresztül ismerhetjük meg egy író házaspár egykori közös életét. Remek színészek, pazar zene, rideg színek és fojtogató bírósági krimi hangulat. Lássuk a részleteket.

A periféria – Sorozatkritika

Lisa Joy és Jonathan Nolan viszonylag új sorozata, A periféria, William Gibson regényének alapjaira épül. A Periféria egy igazi keményvonalas sci-fi, rengeteg összetett történettel, csavarral. A sorozat világa egyszerre nyomasztó és izgalmas, a szereplői pedig emlékezetesek. A történet elejétől a végéig összetett, de a végére szinte minden összeáll.

Szükségünk van a méhészekre

Jason Statham (Feláldozhatók, Meg, Szállító) kivételesen egy egész szórakoztató projektbe repít minket, ahol kedvelt izomarcunk szupertitkos ex-katonaként (mi másként?) rendet tesz a gonosz hackerek közt. Ezt a koncepciót karolta fel a szebb napokat is látott rendező, David Ayer (Nehéz idők, Harag, Öngyilkos osztag). A főhősünk rezzenéstelen brit faarccal jön, lát és igazságot oszt. Az év B-filmje vagy aktuális maró társadalomkritika sok bunyóval? Nézzük a részleteket.