Szeparációs szorongás - mit jelent?

A kisgyermekes szülők előtt nem ismeretlen a fogalom: szeparációs szorongás. Mit kell tudni erről, mikor jelentkezik, honnan ismerhetjük fel és mit tehetünk? Erről lesz szó a ma mai cikkünkben.

A szeparációs szorongás két hullámban következik be: először 6-8 hónapos korban majd másfél éves kor tájékán jelenik meg újra. A jelenség természetes folyamat, a fejlődés része.

Ez a fajta jelenség akkor történik, amikor a baba kezd függetlenedni az édesanyjától, kúszni, mászni, később totyogni, kicsit eltávolodik a szülőtől, ez azonban meg is ijeszti őt, hiszen fél, hogy az édesanya, akivel eddig szinte eggyé volt nőve, most nincs mindig ott, ettől kezd megijedni, félni, kialakul az említett szorongás.

Ennek megjelenése olyan tünetekhez köthető, amikor például az anya kimegy a szobából vagy leteszi őt, akkor a baba sírásban tör ki, illetve az idegenekkel szemben bizalmatlanabb lesz, jóllehet addig mindenkivel közvetlen, mosolygós, barátságos volt.

A szeparációs szorongás esetén csak az anyuka jelenléte tudja megnyugtatni a babát.

A szeparációs szorongás önmagában véve egy természetes jelenség, azonban nehezítő tényező, hogy megjelenése gyakran egybeesik a fogzással, a mozgásfejlődéssel, hozzátáplálással, alvászavarokkal, így elég nagy változások következnek be ebben az életszakaszban.

Hogyan kell kezelni ezt az állapotot?

Mindig arra gondolok, amikor nehéz időszak jön, hogy ez csak átmeneti, ez is elmúlik, bár ez akkor nem ad nagy vigaszt, mégis az ember reálisabban és nyugodtabban látja a helyzetét. A baba erről nem tehet, ő nem bennünket akar „bosszantani”, ő is egy folyamat főszereplője, s nagyon sok változás történik vele, rengeteg inger éri, ezeket mind meg kell tapasztalnia, tanulnia. Azt gondolom, hogy egy kisbaba is nagyon okos, szokták mondani „nem hülye, csak gyerek”, ezért mindig azt teszem, hogy beszélgetek vele, megbeszélem, elmondom, elmagyarázom és szinte biztosan tudom, hogy sok mindent ő meg is ért ezekből. Nyugodtan beszéljük meg a babával ezeket a dolgokat, ha az összefüggéseket nem is érti, a nyugodt hangnem sokat segít.

Ha dolgunk van és a nagyszülőre kell bízzuk, magyarázzuk el neki, hogy mi miért történik. Ha otthon akad tennivalónk és nem marad meg a pici, akkor tegyük magunk mellé etetőszékbe (szigorúan a biztonságra figyelve, bekötve) hagyjuk, hogy velünk lehessen. A házunkat mielőbb bababaráttá kell alakítani, ha ezt eddig nem tettük, most itt az ideje. (konnektor biztonsági dugók, szilikon sarokékek, szekrényekre zárak…stb.)

A szeparációs szorongás második időszakára egy-másfél éves korban számíthatunk, amikor szintén önállósul, felfedez, totyog a gyerkőc, de anya közelségére is vágynak, ott érzik magukat biztonságban, onnan követik sokszor az eseményeket. Ha anya nincs a közelben, kétségbeesnek.

Ekkor is sokat kell beszélni a babával, ha másra kell hagyjuk, akkor elmagyarázhatjuk, hogy pl uzsonna vagy alvás után jövünk érte, ismertessük más gyerekekkel és hagyjuk, hogy mindig visszatérjen hozzánk, ha épp „bújós” kedvében van.

Tudom ez nem vigasztal senkit adott helyzetben, de mégis jó érzés arra gondolni, hogy a szeparációs szorongás természetes folyamat, ha ez történik a gyermekünkkel, az azt jelenti, hogy rendben fejlődik és minden „a helyén van”. Mi anyukák pedig ezúttal is tartsunk ki.