Minden, mindenhol, mindenkor - Filmkritika

A Minden, mindenhol, mindenkor a párhuzamos világok új fogalmát alkotja meg. A film egy túlpörgetett, kaotikus és lehengerlő történetmesélés egy család és egy túlhajszolt családanya életéről. A története olyan, mint egy “összemásolt filmkritika”, különböző már jól bevált sablonokat, elemeket újraértelmez, újból felhasznál, viszont olyan módon, hogy az már önmagában is újszerű. Ez a film lehet, hogy nem tökéletes és nem fog mindenkinek tetszeni, viszont mindenképp érdemes megnézni.

A történet röviden

Evelyn (Michelle Yeoh), kínai bevándorló, aki egy mosodát üzemeltet és nyakig úszik az adósságban. Könyvelője (Jamie Lee Curtis) nem sok lehetőséget lát számára a kiútra a felszámoláson kívül. Férjével, Waymond (Ke Huy Huan) válni készül, lányának, Joynak (Stephanie Hsu) a másságát meg annyira képtelen kezelni, hogy még a saját apja (James Hong) előtt is titokban tartja. Ez pedig egy külön történetszálat generál az egész filmben.

Ezután hirtelen minden megváltozik, és Evelyn férje bőrében megjelenik egy alternatív világból érkezett Waymond, aki azt állítja, hogy rajtuk áll vagy bukik minden párhuzamos univerzum sorsa, amit épp felfalni készül egy rejtélyes figura, aki hamarosan az ő világában is megjelenik. Innentől egy szédületes utazás veszi kezdetét Evelyn fejében és kis világában, meg úgy a multiverzumok sokaságában is, hogy a különböző létsíkokat meglátogatva felvértezze magát olyan tulajdonságokkal és gondolatokkal, melyekkel szembeszállhat ellenfelével.

Műfaji kavalkád és szürreális jelenetek

A film rendezői a Dan testvérek, Daniel Scheinert és Dan Kwan. Fontos kiemelni, hogy az általuk rendezett film nem egy klasszikus szuperhős mozi, és nem is akar egy Marvel-filmekre hasonlító sztorit létrehozni. A film persze valahol egy szuperhősfilm, viszont annak paródiája is. A mélyben egy banális családi dráma bonyolódik adótartozással, demens nagypapával, elhidegülő házastársakkal és egy meg nem értett leszbikus, kamasz lánnyal. A multiverzumos körítés viszont valószerűtlen szuperhősöket kreál minden szereplőből, akiknek épp annyira lenyűgözőek a képességeik, mint amennyire bizarrak. A multiverzum törvényszerűségei, működési elve pedig szintén egyszerre észbontó és röhejes.

Ráadásul a multiverzumokról alkotott képet is teljesen újszerűen ábrázolja a film, a különböző síkok közötti utazás szürreális és kaotikus. A film elején sokszor fejvesztve zajlanak az események, amelyeket megérteni is nehéz. Az egész történet egy fantáziadús, túlpörgetett történet egy túlhajszolt családanyáról. A sztori egyértelműen a középső részében van igazán elemében: a szokatlan, sokszor szürreális párhuzamos valóságok széles skáláját vonultatja fel, amelyek tele vannak utalásokkal, és egy igazi műfaji kavalkádot alkotnak. Képi világ szempontjából ezt a filmet elképesztően összetett lehetett megalkotni, valamint az biztos, hogy egy ilyen gyors, csapongó jelenetekkel tűzdelt filmhez már önmagában is egyedi látásmód kell.

Ezerfelé tartó gondolat

Az biztos, hogy alaposan rá kell pihenni erre a filmre, és a befogadásához “nyitott elme” kell, ugyanis a Minden, mindenhol, mindenkor audiovizuális és narratív szempontból egyaránt iszonyúan túl van terhelve. Az egyik kreatív ötletet még szinte fel se lehet fogni, már el is tapossa azt egy másik, mindeközben folyamatosan sulykolják belénk, hogy hogyan működnek a multiverzumok, kinek mi a szerepe bennük, valamint hogy hogyan és miért kell köztük közlekedni, ráadásul egymással ütköztetett véleményekkel próbálják közben keresni a válaszokat a különböző “nagy” kérdésekre is. A film sokkolóan sűrű, ráadásul 135 perces játékidejével egyáltalán nem rövid, mivel semmi üresjárat sincs benne, itt nincs idő elnyújtott drámázásra, vagy éppen hosszas snittekre, ráadásul ha még 30 perccel hosszabb lett volna a film valószínűleg, hogy fel sem tűnik. A történet sűrűsége miatt néha érdemesebb elengedni a tényleges megértést, és hagyni, hogy a szereplők végigvigyenek az egész film világán.

A film tanulsága: A szeretet

A film tanulsága, amely eléggé közhelyes, hogy tanuld meg értékelni a saját életed, és ne akard más életét élni. A történet egy átvitt értelmű, belső utazás Evelyn tudatában, melynek végállomásánál nem egy külső erővel, hanem a saját szűk környezete felé tanúsított problémáival kell megküzdenie. Valamint a film vége egy egyértelmű társadalomkritikát is megfogalmaz a modern világ hétköznapjaival, túlhajszolt életvitelével kapcsolatban. A film valódi tanulsága, hogy a szeretet és az elfogadás az egyetlen érték, amik függetlenek attól, hogy milyen rendkívüli képességeink vannak, és az egész emberiségnek ezen értékekre kellene törekedni.

A Minden, mindenhol, mindenkor nem feltétlenül egy letisztult, sima moziélmény. Sőt egy annyira kusza, és újszerű világot mutat be a metaverzum megvalósításával, hogy már emiatt is mindenképp érdemes megnézni. A jövőből visszanézve a Minden, mindenhol, mindenkor szinte biztosan egy meghatározó filmélmény lesz, amely elképesztően újszerűen ábrázolja és rengeteget hozzáad a metaverzumok világához is. Lehet, hogy nem mindenkinek tetszik majd ez a film, lehet, hogy valakiben rengeteg kérdés marad a film megnézése után, viszont ettől függetlenül mindenképp érdemes megnézni, mivel maradandó filmélményt ad.