Haverok,buli,like! De hogyan tovább?
- Dátum: 2026.02.21., 06:34
- Vass Attila
- Képek: www.vigszinhaz.hu
- buli, diákok, érettségi, generáció, gimi, haverok, kritika, színház
Amikor híre ment, hogy a Vígszínházban Ifj.Vidnyánszky Attila rendez a saját és Németh Nikolett szövegkönyvével, részben társulati improvizációkkal felturbózott átiratot Büchner Leonce és Léna című műve nyomán, a mai érettségi előtti túlpörgött generáció helykereséséről, sokan felhördültek. A címe stílszerűen @LL3t4rgIA, azaz Letargia lett. Annak jártam utána pár napja, hogy a szeptember vége óta teltházakkal futó darab, valóban annyira polgárpukkasztó, mint a cikkek róla vagy csak groteszkül vicces?

Hiánypótló darab, ami nyíltan provokál
Az első percek nagyon megijesztettek a Letargiában: az állandóan bulizó/szexelő/netező és túlpörgött gimisek világa már távol áll tőlem, ha egyáltalán valaha is része voltam. Azonban az azonnal feltűnt, hogy a darab egészében nagy energiák pulzálnak a színpadon. A végtelen hülyülés és a mobiltelefonjuk burkában élő középiskolások története szép lassan egy összeszedettebb, egyetemesebb vonalvezetést kap, ahol a két főhős Leonce (Medveczky Balázs), és Léna (Márkus Luca) egymásra lelnek és együtt kilépnek a chatgpt/virtuális tudakozó iránytű vonzerejéből, leérettségiznek. Történik mindez egy látszólag roppant egyszerű díszlethasználat viszont annál intenzív térkihasználás mellett, ami egyébként is a rendező sajátos kézjegye (lásd A nagy Gatsby és társai). Csak kapkodjuk a fejünket, talán a kevesebb több lett volna. Mindenképpen aludjunk rá pár napot, mielőtt véleményt alkotunk, mert nagyon tömény a ránk zúduló hatás.
Egy kapcsolódás nélküli kapcsolatgeneráció
Miközben folyamatosan reflektál a Letargia a telefonfüggőségünkre, az online tér mindenhatóságára, addig igazából ez a nézők előtti görbe tükör megmutat egy olyan generáció valós értékválságát, amely már pont azért lesz kapcsolódásmentes, céltalan az itt és mostban, mert a virtuális létben túl sok mindenhez tud hozzáférni. Ez a net eunuch réteg, a minekisnevezhetnénk fiatalság, amelynek már a kulturális inger sokkja kábé annyira sokszínű, töredezett, hogy a színdarab, ezt nyíltan fel is vállalja. Rengeteg utalás van benne a szociális média/tik tok meg a jóég tudja mire, ki van zárva, hogy mindenki mindent érteni fog, de ez nem is baj. A humora meg az egyértelmű karikaturisztikus tanári kar színészei, élükön Ötvös András frenetikus igazgatójával, kilóra megvesznek minket.

Biztos vagyok benne, hogy mindenki egy kicsit a mai kor iskolájának anomáliáira és a saját egykori megélt dolgaira ismer majd rá. Ez bizony egy magával ragadó vígjáték, nem véletlenül kapta „az éretlen komédia” alcímet. Nem tökéletes, ez tény, hogy sértő tükör-e, amely megbotránkoztat? Igen. A színház azonban kell, hogy provokáljon. Kell, hogy még egy vígjáték is bevállalja azt a közeget, azt az áthallás hálót, amelyről szól. Legyen az maga egy parafrázis a fiatalok beszédstílusról, életmódról, vagy a színház törzsközönségére való önirónia. Generációs különbségek mindig is vannak, voltak és biztosan lesznek is. Az igazán fontos dolgok, azonban, mint az énkeresés, a biztonság megélése, a felnőtt lét komplexitásától való félelem nem változtak, ezt az üzenetet sikeresen átadta ez a színházi hullámvasút, amely minden volt csak letargikus nem. Én likeolom.
forrás: https://vigszinhaz.hu/hu/kapcsolat/sajtoszoba/ll3t4rgia-z-generacios-komedia-a-vigszinhazban
@LL3t4rgIA fotók - Dömölky Dániel
Három generáció, egy közös újrakezdés
Három nő, egy család, három teljesen különböző világ. Mégis ugyanazzal a dilemmával néznek szembe: hogyan lehet tiszta lapot nyitni ott, ahol már minden fejezet lezártnak tűnik? A Szenvedélyes nők a közönség igényeire épít, miközben ügyesen érzékeli, hogy milyen konfliktusok és érzelmi helyzetek érdeklik a nézőket.
A Hét Királyság lovagja
Van az a pillanat, amikor egy filmes univerzum rájön, hogy nem kell mindig világégés ahhoz, hogy érdekes legyen. A Hét Királyság lovagja pontosan ezt csinálja – visszavesz a sárkányokból, a grandiózus hadjáratokból és inkább két vándor alakjára fókuszál. Kisebb lépték, alacsonyabb tét, de ettől még ugyanúgy Westeros.
A New York-i utca királya is képes felnőni!
Adott volt Martin Reisman, a New York-i utcák egykori feltörekvő, de fogadható utcasportjának, a pingpongnak koronázatlan királya, akinek 50-60-as évekbeli mozgalmas élete, és persze annak emlékirata ordított a megfilmesítésért. Ennek részben fikciós feldolgozása lett a Marty Supreme, ami berobbant a köztudatba. Remek kameramozgás, hihetetlenül hiteles díszletek, dübörgő 80-as évekbeli zene, a vásznon tomboló Timothée Chalamet (Dűne filmek, Wonka) jellemzi. Remek fekete komédia, vagy csak egy fanyar humorú, naturalista tesztoszteronbomba? Purgatóriumtörténet vagy az amerikai kapitalista álom asztalitenisz sportfilm fátyolban való metaforikus felnövés meséje? A trailer mindent is ígért.
Amikor a nézői elvárások felfalják a történetet
A Stranger Things az év kezdetével véget ért. Hangosan és túlbiztosítva zárult le a sorozat, egy grandiózus, illetve komplex utolsó epizóddal. Pár hét eltelte után kijelenthető, hogy a finálé megosztotta a nézőket, annak ellenére, hogy szinte minden szereplő pozitív kimenetelű és következetes lezárást kapott.
A gonosz bennünk él?
A Budapesten forgatott új Russell Crowe film a nürnbergi perről sok premiercsúszás után végre beért a honi mozikba is. A színészek elitek: Michael Shannon (A víz érintése) a főügyész, Rami Malek (Bohém rapszódia) a pszichológus, aki a jócskán meghízott kedvelt új-zélandi -ausztrál fenegyerekünk által alakított Göringet, illetve sorstársait analizálja a híres per alatt. Erős és roppant érzékeny témát érint, amely reméltük, hogy oktatófilmnek csakúgy, mint történelmi filmnek is megállja majd a helyét. Lássuk összejön-e a várva várt Oscar-eső.