Menü

John Wick, a Rémkirály nem el- csak megfáradt

A 2014-es John Wick egy botegyszerű bosszú film, ami a kaszkadőrből átavanzsált rendezőnek, Chad Stahelskinek és csapatának csak ürügy volt, hogy kitombolja magát. A meglepően nagy siker szült még 2 folytatást, ahol gyakran Rambo eleganciájának és Jackie Chan korai filmjeinek vágatlan akciószekvencia orgiájának bűnös élvezetét okozta. Ezt odáig tolták, hogy a harmadik részben már-már videójátékot láttunk a legkülönböző helyszíneken egy egyre táguló háziállat függő bérgyilkos univerzumban, ahol egy titkos klán mozgat minden szálat és a könnyen elhulló, egyébként top profi statiszták, özöne ölésre van kiképezve.

A lényeg, hogy John Wick (másnéven a Rémkirály), szigorúan öltönyben, menekül mindenki, tulajdonképpen saját maga békéje elől és mindent túlél. A tesztoszteron akcióember vérgőzös liturgiája ez, amely olyan komplex akcióorgia, hogy kapkodtuk/kapkodjuk a fejünket. Az elvárásokkal pedig csak egyre emelte a tétet. Immáron a bűnös világot akarja megjavítani John Wick. Pedig esélye sincs.

Erre az alapkoncepcióra épül rá a negyedik, lezáró rész. Sajnos ki kell jelenteni, hogy az egyre táguló keretek nem tettek jót ennek a filmsorozatnak. Itt már a nagy finálé elmarad, a bűnös klán alapkoncepcióhoz nem tud hozzájutni még a Rémkirály sem. Marad tehát a Tom és Jerry felállás, csak nem tudni néha, hogy John Wick a macska vagy az egér. A film abszolút fénypontja a vetélytársak, akik a gyönyörűen fényképezett helyszíneken keresztül követik, kergetik a főhőst. A szintén kutyabolond pénzhajhász mr. Senki (Shamier Anderson) nagyon cool, de az abszolút jolly joker, aki ellopja a showt a vak!! Caine (Donnie Yen). Minden jelenete szintet emel ezen a helyenként nagyon pörgő, de dramaturgiailag megfáradt filmsorozaton.

Az akciók olyan tömörek, hogy helyenként, főleg Japánban és Párizsban, de facto egy videójátékot láttunk, szinte teher ez a sok szál a történetnek. Itt már rajongói tripről van szó, ahol mindenki elnézi, hogy a jelenetek meglehetősen lazán passzolnak egymáshoz. Mintha csak egy játék különböző szintjeiről beszélnénk. Nem baj ez, csak itt a sztori kreativitás hiánya már látványos. A fényképezés, kamerakezelés tanítanivaló, a helyzetkomikum, az ilyenkor nézőmelengető önirónia is a helyén van. A főhőst végigkísérhetjük a nagy úton, ahogy megannyi töltényen és zúzódáson keresztül a végső nagy küzdelemre készül a gonosz márki (Bill Skarsgard) ellen, aki végre egy méltó rossz fiú a lezáráshoz. Bár Mr. Wick mellett csak egy űrturista a vásznon, vagyis tömege van, de nincsen súlya.

Készül Ballerina címen a tévésorozat a Rémkirály történeteinek előzményeiből. Nem akármilyen zúzás lesz. Addig is nézzük meg bátran a négy részt lehetőleg egyben, mert páratlan, hogy egy ilyen akciódús filmet elkészülhet manapság. Aki meg nem videójáték párti, az a második epizód közepénél vegyen könnyes búcsút John Wicktől. A bátrak azonban kitartanak majd és tulajdonképpen egy kerek egészet, a negyedik résszel pedig egy méltó lezárást izgulhatnak végig.

A gonosz bennünk él?

A Budapesten forgatott új Russell Crowe film a nürnbergi perről sok premiercsúszás után végre beért a honi mozikba is. A színészek elitek: Michael Shannon (A víz érintése) a főügyész, Rami Malek (Bohém rapszódia) a pszichológus, aki a jócskán meghízott kedvelt új-zélandi -ausztrál fenegyerekünk által alakított Göringet, illetve sorstársait analizálja a híres per alatt. Erős és roppant érzékeny témát érint, amely reméltük, hogy oktatófilmnek csakúgy, mint történelmi filmnek is megállja majd a helyét. Lássuk összejön-e a várva várt Oscar-eső.

Pandora még mindig egyedi, a tartalom viszont ismerős

James Cameron három évvel A víz útja után újra bizonyítani akarja, hogy az Avatar-széria még mindig képes megrengetni a mozitermeket. A Tűz és hamu minden eddiginél nagyobb, zajosabb és sötétebb fejezetként vonul be a filmtörténelembe. A kérdés inkább az, hogy az epikus megvalósítás mögött maradt-e még valódi újdonság.

Az antihősök új dimenziója a Marvel-univerzumban

Az idén videón is már megjelent Mennydörgők* egy olyan társaság története, amelyet nem külső kényszer, hanem a saját változni akarásuk húz egy irányba. Mindannyian cipelik a maguk hibáit, traumáit, de mégis egymás mellett találják meg azt a ritmust, ami a sztori végére valódi csapattá formálja őket. A hangulat és a dinamika könnyen felidézheti A galaxis őrzőit, de a fókusz itt jóval személyesebb, valamint sokkal inkább szól a szereplők közötti dinamikáról.

A haza és az emberség kötelez

Pár napja bemutatták a nagy állami támogatással megtolt Sárkányok Kabul felettet, amely a roppant vérszegény magyar akciófilm zsánerba igyekszik friss vért pumpálni miközben az afganisztáni békefenntartóink munkájának állít emléket. Pörgős csatajeleneteket legalább profi díszletekkel és kameramunkával ígért a trailer. Ezek után (remélem) egy emberként reméltük, hogy politikai terheltsége ellenére egy szórakoztató film készült el. Ennek jártam utána.

Egy nélkülöző nemzet szülöttei

Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva a 20. századi magyar társadalmi traumák és a személyes veszteségek metszéspontján született meg. Nagyszabású művészi alkotás, amely egyszerre beszél a mindennapi veszteségről és a gyászról. A történet a múltat nem pusztán idézi, hanem felépíti és újraéli – fájdalmasan, őszintén és minden pátosz nélkül.