Nolan bombaformában
Christopher Nolan az ösztönös brit rendezőzseni már számtalanszor bebizonyította, hogy nagyon ért az áthallásos emberi történetekhez (Batman filmek, Tökéletes trükk) és az IMAX technikához (Interstellar). Ezúttal a világ egyik legjobb valós sztoriját, az atombomba születését forgatta le teljes egészében IMAX kamerákkal és J. Robert Oppenheimer szerepében Cillian Murphyvel, aki tündököl, megkoronázza karrierjét. Először is, aki nem volt anno ügybuzgó fizikai órán, annak fogalma sincs milyen kiválasztott elit csapat, európai tudósok krémjével, köztük magyarokkal, hozta létre korának legpusztítóbb bombáját, ami véget vetett a japán ellenállásnak a világháborúban.
Ezt a több éven át ívelő folyamatot láthatjuk Oppenheimerrel a főszerepben, aki koordinálta a műveletet. Nem is Nolan lenne, ha nem egy három idősíkon ugráló moziélményt kapnánk, ahol a meghurcolt hős tudós vesszőfutása, az egykori mentorja Strauss (meglepően visszafogott Robert Downey jr.) kihallgatása és maga a vezérvonal zajlik. A hosszú időutazásunk során a film végig feszes marad, eléggé leterheli a Barbiek -Transformersek és szuperhősök szintjéhez szokott nézőket. Itt az Oppenheimerben mindennek tétje van, még ha ismerjük is a nagy kereteit a sztorinak. Ez egy ízig vérig felnőtt film végre felnőtteknek.
Ami azonban az előnye az a hátránya is egyben, jelesül, hogy egy ennyi tudós karaktert mozgató darab inkább tévésorozatként lenne teljes. Sok mellékszereplő bántóan a háttérben marad, különösen Szilárd Leo (Haumann Máté) és Fermi csapata. A felskiccelt arcok/kutatások elvesznek a nagy rengetegben. Apró örömünk lehet, hogy Teller Ede viszont remek ellenpontként ki van domborítva az egész történetben. Rengeteg ismert színész (Matt Damon, R. Malek, K. Branagh, Jason Clarke, J. Harnett, Gary Oldman) kapott kisebb-nagyobb szerepet ebben a hömpölygő 3 órás történelem óra és IMAX képzuhatagban, amely, mind ismeretterjesztésként, mind moziként megállja a helyét.
Mielőtt mindenkit kedvesen beparancsolnék a mozikban az év legkomplexebb popcorn mozijára még külön kiemelném az alkohollal és a „tudós, de háziasszony” szereppel küszködő Emily Blunt-ot. Neki sajnos a főhős feleségeként kevés jelenet adott, de minden pillanatában roppant hiteles. Az Oppenheimer végső fordulatai pedig garantáltan szíven ütik a nézőt. A képi világ végig tökéletes, a párbeszédek a helyükön, a színészek hálásan vettek részt ebben a nagy szabású, de meglepően emberi Nolan filmben. Kicsit naiv néha, de ennyi játékidő alatt nem lehet teljes képet adni, a nagy mű üzenete viszont tűpontosan átjön, igazi filmélmény. A bombasiker a díjkiosztókon is garantált lesz.
Minden családban van egy örökség
Sajnos a legkifinomultabb, nyugdíjasokat érintő átverések aranykorát éljük. Erről és egy diszfunkcionális család dinamikájáról írt egy remek forgatókönyvet Tasnádi István de hosszú, hosszú évekig nem talált finanszírozóra, így a Vígszínháznak készített színdarab lett belőle (Apa szeme fénye címmel). Azonban hála istennek a pszicho-thriller kamaradarab filmként végül alig 2 hét forgatással, rengeteg kreatív megoldással elkészült, és immáron vezeti a honi nézői listákat. Vajon Mucsi apakaraktere vagy az ezer éve együtt szereplő Molnár Áron, Lengyel Tamás fiatal páros közti összhang ennek az oka vagy a film erős, kissé tabusított témája?
A férfiak is tudnak magukon nevetni!
Az egykor Bafta (angolok Oscarja) és számos más európai filmdíjat bezsebelő, 1997-es Alul semmi brit-amerikai közismert vígjátékot is elérte a humoros emberdrámák evolúciója, színpadra álmodták. A magyarországi ősbemutatót elkövető Thália Színház még bőszen műsorra tűzi a hat sheffieldi munkanélküli pasi kálváriáját ahogy férfi sztriptízzel próbálnak egy kis pénzt szerezni és egyúttal visszaszerezni önbizalmukat. De vajon a remek alapanyag, a vicces jelenetek, Szabó Győzővel a címszerepben élvezhető-e a mai kor színpadán?
A tomboló csend anatómiája
Csehov Sirálya igazi klasszikus. Régóta finomra hangolja lelkünk az orosz vidék és az egyetemes hétköznapjaink dilemmáira. A roppant tehetséges grúz rendező, David Doiasvili által levezényelt feldolgozása a Vígszínházban emberpróbáló, 16-os karikás, majd három és fél órája hatalmas energiákat mozgat meg, miközben tradicionálisabb vonalvezetőségűnek definiálja magát. Nézzük, mennyire sikerült.
Igazából színdarab
A robotika és a mesterséges intelligencia emberi érzelmi kalandokba keverése hálás téma volt már a 90-es évek végén is. A brit Sir Alan Ayckbourn világsikerű színdarabjának tavaly téli, Pesti Színházbeli magyar bemutatója nem kerülte el a honi műértő színházszeretőket. Az Igazából komédiában egy robot színész pergő öntudatra ébredését követhetjük végig remek karakterekkel, kiváló helyzetkomikai és improvizációs csomagolásban. Igazi csemege, rengeteg ötletes ruhával és díszlettel. A szerelem vajon felülírja a kibervilág törvényeit is?
Brad Pitt és kutyája a túlélésért küzd Alaszka zord vidékén
Egy egykori katona és hűséges németjuhásza egy repülőgép-szerencsétlenség után Alaszka távoli vidékén reked. A civilizációtól elszigetelve, telefon és GPS nélkül kell megtalálniuk a kiutat, miközben a rideg környezet folyamatosan próbára teszi őket.