A gép is csak egy ember?

Az Alkotó egy új sci-fi Gareth Edwards rendező, látványtervező kezei alól, aki miután elkészítette a legjobb Godzilla és elő Star Wars (Zsivány egyes) filmet lazán beint Asimovnak is. A téma a jövőbeli (?) gépek és ember szimbiózisa a főszerepben az új fenegyerekkel, John David Washingtonnal (igen, Denzel fia). Mega költségvetés, látványos díszletek a mesterséges intelligencia térnyerésének valós küszöbén, minden adott a sikerhez. A felütés már eleve gyomrost ad, a gépek vezérelte védelmi rendszer atombombát dob le Los Angelesre, ezután hajtóvadászat indul a jövőben a robotok ellen. Legyenek azok akármilyen békések is, az őket segítők is hullanak, mint a legyek.

A cyber világ vezetője, titkos fejlesztője ellen igazi kegyetlen hadjárat indul Délkelet Ázsiában, az amerikaiak nem nyugodnak. Mindent elpusztítanak a valós, de leginkább vélt fenyegetés jegyében. Egy kiégett kommandóst fogadnak fel a végső hadműveletre, hogy semmisítse meg a robotok nagy reménységét, A tökéletes fegyvert. Persze kiderült, hogy ő nem más, mint egyfajta robot Jézus, egy kisgyerek modell, akit azért teremtettek meg, hogy békét hozzon a világnak. Természetesen az amcsi GIJOE végül inkább elkeseredett nyomozásba kezd vele, hogy ráleljen a halottnak hit feleségére nyakában a robotokkal és a világcsendőreként tetszelgő egykori munkaadóival. A rohanás alatt felsejlik a jövő komplex világa, a díszletek láttán felderenghet bennük a Szárnyas fejvadász balladai líraisága és az Én, a robot dinamikája.

Sajnos akármennyire is eredeti akar lenni a film, sekélyesen klisés utazásnak tűnik helyenként, aminek ugyan 10-20 éve még felállva tapsoltunk volna, de ma már csak egy közepes filmélmény lenne, ha nem volna nagyon is direkt üzenete a műnek. Ne szépítsük: az Alkotó egy hatalmas fricska a jelenkori USA harcászati aktivitásáról. Rengeteg beszólás, apró gegtől hemzseg a film, ami felkavarhatja az egyszeri nézőt. A buddhista robot szerzetesektől kezdve a bombát robbantó majomig. A teremtett világa magával ragadó és feszesnek tűnik, még a főszál is. A végén sajnos pár illogikus metafora becsúszott, de így is az egyik legbátrabb nagybetűs közönségfilm, ami idén elkészült. Igazi élmény, amely nem hagyja a vetítés után sem nyugton az embert. Szolid bukás lett a sorsa, pedig Az Alkotónak nagyon is helye van a mozivásznon, a szívünkben és a gondolataink közt. Ha el tudjuk csípni, tegyünk bátran vele egy próbát.