Menü

Csoportterápia – színház - spoiler

Októberben a kaposvári Csiky Gergely Színházban jártam a barátaimmal. Nagy színház rajongó vagyok, bár az elmúlt pár évben nem volt lehetőségem ezen szenvedélyemnek hódolni. Egy vígjátékkal sikerült visszacsöppennem ebbe a világba, mely utólag visszagondolva számomra inkább egy tragikomédia volt. Na, nem azért, mert olyan rossz volt a darab, sőt. A darab nagyon jó volt, a színészi teljesítmény, mind színpadi táncban, mind énekben is méltó volt a színház híréhez. Sokkal inkább azért volt lesújtó, amilyen érzéseket keltett bennem a mai társadalomról mutatott tükrében.

A Csoportterápia 2011-ben debütált, zenéjét Bolba Tamás szerezte, szövegét Szente Vajk és Galambos Attila írta. A színdarabok világában egyik név sem ismeretlen. Kaposváron 2023 októberében került színpadra először.

Az alaptörténet úgy kezdődik, hogy hat, egymásnak teljesen vadidegen ember összegyűlik egy teremben, ahová csoportterápiára érkeznek. Legalább is, öt ember tutira azért megy oda, a hatodik csak odakeveredik, de végül nem is kerülhetne jobb helyre. Mindenki valamilyen kényszeres problémával küzd, de mindenkié különböző. Elkezdődne az analízis, de egy pontban hibádzik a dolog, az orvosnak se híre, se hamva.

A darab végéig mondhatni meg sem érkezik, vagy mégis?! Szépen lassan kiderül, hogy kinek mivel küzd, egymás piszkálásából vagy éppen megértő meghallgatásából kerülnek elő a gyökerek, ahová minden visszaeredeztethető. A néha vulgáris kifejezések, az őszinte bekérdezések és beszólások felnyitják a szemet. A homoszexuális balett-táncos, aki nem meri vállalni igazi énjét, az önértékelési problémákkal küzdő okos nő, a baciktól rettegő hipochonder, a kissé agresszívan fellépő beteges hazudozó, a butácska, unatkozó, gazdag feleség, és az amnéziás kerül egy terembe. Azt gondolom, hogy nem véletlen, hogy ezeket az embereket emelte ki a darab írója.

Nézzünk csak körbe magunk körül és rögtön ismerős arcokat látunk bele a szerepekbe. Szinte alig tudok valakit megemlíteni a környezetemben, aki elégedett az életével, önmagával, az érzéseivel. Ezt a világot éljük. A sztereotípiák földje, a tökéletességhez kialakított önmarcangolás, a hazudozás, a hiányzó felek keresése és a rettegés. A darab végére kiderül azért, hogy mehet az élet ezekkel együtt is boldogan, csak lehet, hogy beszélni kéne róla valakivel. Talán valaki más olyan dolgot lát bennünk, amit mi nem. Ugye milyen érdekesen összefoglalja a világot, amiben élünk?

A díszlethez nem is kellett más, mint egy mindennapos, kvázi raktárnak használt terem és ez pont elég is volt. Mozgalmassá tette a színpadot, mégsem vonat el a figyelmet a lényegről. A poénok ütősek voltak, viszont sokszor azt éreztem, hogy a nagy többségnek nem ment át a valódi lényeg. Ez nem a színdarab vagy a színészek hibája, hanem a közönség nem volt eléggé érzékenyítve a témára, de remélem, hogy ezzel most elkezdődött valami annak a maréknyi embernek, akik ott ültek.

A Csoportterápia előadásán nyugodtan mondhatom, hogy egy igazi lélekterápiás foglalkozáson vehettem részt, csak éppen én nem ültem a színészek között a színpadon. Ajánlom azok figyelmébe, akik szeretnek elgondolkodni azon, hogy mik az igazi emberi értékek.

Michael Jackson legendájának nyomában

Michael Jackson nagyon megosztó életutat hagyott maga után. Minden idők egyik legkiemelkedőbb táncosának és énekesének története rengeteg megfilmesíthető motívumot tartalmazott. Az örökséget felügyelők pedig elérkezettnek látták az időt egy egész estét filmmel elvinni minket egy nosztalgiavasútra, megnyerték rendezőnek a biztoskezű Antoine Fuqua-t (Kiképzés, A nap könnyei). A főszerepben Jaafar Jackson (a legenda unokaöccse) mindenkit meglepett, a zene kolosszális, mega reklám promóció, a hangulat adott. A zajos kezdeti sikerek mellett itt volt az ideje, hogy utána nézzünk a film valós értékének.

Az emberi teremtés tragédiája

Az elvakult kutató orvos által holtból élő ember teremtésének legendája, Mary Shelley angol romantikus regénye, a Frankenstein, rengeteg feldolgozást megélt már vásznon és a világot jelentő deszkákon egyaránt. Azonban a Vígszínházban két hónapja sikerrel futó adaptáció, a Frankenstein – A modern Prométheusz mégis különleges élményt ígért. Hatalmas díszletek, alapmű íránti tisztelettel teli átiratot, ami követi a regényt de újabb vetületekkel gazdagítja is azt. A Garai Judit és Hegymegi Máté (egyben rendező) által írt darab különleges, kiemelt esemény, efelől nem volt kétség. Lássuk a részleteket.

A bömballban minden lehetséges

A kosárlabdáról eddig is igyekeztek rajzfilmszerű keretek között vicces meséket elmesélni (legismertebb a Space Jam I-II). Ezek nem mellékelték a humort, de valahogy nem nagyon sikerült összekötni a labdás sportot az amerikai filmek egyik legfelkapottabb momentumával, jelesül a lesajnált, jólelkű „amatőr” felemelkedés történetével. Itt volt az ideje a Goat - Will, a bajnok befutásának a műfaj kánonjában. Egy kis kecske, Will üstökösszerű sportsikereinek kellemes perceit ígérte a mozi a legkisebbeknek és a nagyobb, gyereklelkű NBA-rajongóknak egyaránt.

Egy ipari tragédia és az igazság ára

A Netflix év elején megjelent lengyel minisorozata, az Ólomgyerekek, az 1970-es évek egyik legsötétebb ipari tragédiáját hozza felszínre. A megtörtént eseményeken alapuló produkció egy nyomasztó korrajz, amelyben az emberi lelkiismeret csap össze a pártállami érdekekkel.

Hűtlenek: kapcsolati pszichodráma haladóknak!

A Hűtlenek Ingmar Bergman egy kevésbé ismert, még egy, a híres Liv Ullmann (a szerző volt élettársa) vezényelte filmes feldolgozást is megélt darabja. A színház a színházban koncepcióra építkező kapcsolati dráma egy megcsalást és annak utóéletét tárja elénk, ahol az érzelmeket hitelesen mutatja meg a saját múltbeli árnyaival őrlődő narrátor. A darabot a Radnóti Színház tavaly október óta adja elő. Egy fiatal, roppant tehetséges rendező, Bagossy Júlia vitte színre. Erős érzelmeket, dinamikus játékot és meghitt, igaz emberi pillanatokat vártam, nem csalódtam.