Menü

Vadászidény indul a poénokra

A belga-francia Vadászidény (Chasse gardée), egy kellemes vígjáték kísérletként bekúszott a magyar mozikba is, hogy tovább öregbítse a gallok kedves és csak helyenként vicces film históriáját. Az alapfelütés igen erős. Egy kétgyerekes párizsi pár besokallva a fővárosi tömegnyomortól vesz vidéken, tehát nem városban, egy hatalmas birtokot, hogy megéljék a családos lét pozitív oldalát is. A kúria pont egy közösségi vadászterületen van. Kitör a háború a helyiek és főhőseink közt. Az önrendelkezési jogi harc mellett, a nevetésünkre megy ki a játék.

Ellentétben a vadászbirtokot áruló falusi eladóval a rendezőpáros, akiből a rutinosabb (Frédéric Forestier) már levezényelt régen egy sikeres Asterix filmet, nem árul zsákbamacskát, ez látszik is a kész filmen. Remek kis komikus helyzetek kerülgetnek minket. Minden színész kifejezetten szerethető. Nagy kacagások azonban csak ritkán hallatszottak ki a moziteremben. Aki látott már francia vígjátékot, az tudja, hogy pár panel elem kifejezetten konzerválódott a zsánerben. Ilyen a klasszikus párizsi nagyvárosi, felszínes bunkók versus a vidéki, földműves alkeszek rafinériájának szokásos párharca is.

A Vadászidény kifejezetten erre épít, megtoldva a költői vidéki báj adta pozitív életérzéssel. Egy kifejezetten emberközeli humoros filmecskével van dolgunk, amely, habár egy tévésorozat alapfelütésével bír, mégis bájos darab. A hiperlaza fővárosi sztárügyvéd apuka szerepében, pedig Thierry Lhermitte (Dilisek vacsorája, Fél lábbal a paradicsomban) is kisujjból haknizik egy jót.

Nagyon franciásra sikerült a hangulat, de nem most fog visszajönni a gimis különóráim ára, a mozi azonban így is rendben van, vállalható a szinkron. A helyenként felcsendülő frankofón dalok azért nagyon ütnek. A gall vígjáték kódexnek megfelelően mindenki szerethető a filmben, a végén beköszönt a tét nélkül happy end, amely után jó élni és minden egyszerűbb az életben. Nem röhögtünk sokat, de stresszoldónak még mindig ajánlható ez a nagy közönségnek szánt kedves vígjáték, amely centire kiszámítható, de legalább a tizenhatos karikája ellenére alig vulgáris.

A Vadászidény igazán majd az alapközegében, a tévében fogja megtalálni a közönségét, de addig is egy kis lazulásnak megteszi, még ha kicsit több poént is elbírtunk volna. Az erdő békés lett, a vadak boldogok, az emberek mosolyognak, a szabi alatt se ültem végig otthon. Függöny, taps, könnyed séta haza. Pas de souci mes amis. la vie est belle. (Semmi gond barátaim, az élet szép.)

A New York-i utca királya is képes felnőni!

Adott volt Martin Reisman, a New York-i utcák egykori feltörekvő, de fogadható utcasportjának, a pingpongnak koronázatlan királya, akinek 50-60-as évekbeli mozgalmas élete, és persze annak emlékirata ordított a megfilmesítésért. Ennek részben fikciós feldolgozása lett a Marty Supreme, ami berobbant a köztudatba. Remek kameramozgás, hihetetlenül hiteles díszletek, dübörgő 80-as évekbeli zene, a vásznon tomboló Timothée Chalamet (Dűne filmek, Wonka) jellemzi. Remek fekete komédia, vagy csak egy fanyar humorú, naturalista tesztoszteronbomba? Purgatóriumtörténet vagy az amerikai kapitalista álom asztalitenisz sportfilm fátyolban való metaforikus felnövés meséje? A trailer mindent is ígért.

Haverok,buli,like! De hogyan tovább?

Amikor híre ment, hogy a Vígszínházban Ifj.Vidnyánszky Attila rendez saját és Németh Nikolett szövegkönyvével, részben társulati improvizációkkal felturbózott átiratot Büchner Leonce és Léna című műve nyomán, a mai érettségi előtti túlpörgött generáció helykereséséről, sokan felhördültek. A címe stílszerűen @LL3t4rgIA, azaz Letargia lett. Annak jártam utána pár napja, hogy a szeptember vége óta teltházakkal futó darab, valóban annyira polgárpukkasztó, mint a cikkek róla és nyíltan provokál, vagy csak groteszkül vicces?

Amikor a nézői elvárások felfalják a történetet

A Stranger Things az év kezdetével véget ért. Hangosan és túlbiztosítva zárult le a sorozat, egy grandiózus, illetve komplex utolsó epizóddal. Pár hét eltelte után kijelenthető, hogy a finálé megosztotta a nézőket, annak ellenére, hogy szinte minden szereplő pozitív kimenetelű és következetes lezárást kapott.

A gonosz bennünk él?

A Budapesten forgatott új Russell Crowe film a nürnbergi perről sok premiercsúszás után végre beért a honi mozikba is. A színészek elitek: Michael Shannon (A víz érintése) a főügyész, Rami Malek (Bohém rapszódia) a pszichológus, aki a jócskán meghízott kedvelt új-zélandi -ausztrál fenegyerekünk által alakított Göringet, illetve sorstársait analizálja a híres per alatt. Erős és roppant érzékeny témát érint, amely reméltük, hogy oktatófilmnek csakúgy, mint történelmi filmnek is megállja majd a helyét. Lássuk összejön-e a várva várt Oscar-eső.

Pandora még mindig egyedi, a tartalom viszont ismerős

James Cameron három évvel A víz útja után újra bizonyítani akarja, hogy az Avatar-széria még mindig képes megrengetni a mozitermeket. A Tűz és hamu minden eddiginél nagyobb, zajosabb és sötétebb fejezetként vonul be a filmtörténelembe. A kérdés inkább az, hogy az epikus megvalósítás mögött maradt-e még valódi újdonság.