Menü

Vadászidény indul a poénokra

A belga-francia Vadászidény (Chasse gardée), egy kellemes vígjáték kísérletként bekúszott a magyar mozikba is, hogy tovább öregbítse a gallok kedves és csak helyenként vicces film históriáját. Az alapfelütés igen erős. Egy kétgyerekes párizsi pár besokallva a fővárosi tömegnyomortól vesz vidéken, tehát nem városban, egy hatalmas birtokot, hogy megéljék a családos lét pozitív oldalát is. A kúria pont egy közösségi vadászterületen van. Kitör a háború a helyiek és főhőseink közt. Az önrendelkezési jogi harc mellett, a nevetésünkre megy ki a játék.

Ellentétben a vadászbirtokot áruló falusi eladóval a rendezőpáros, akiből a rutinosabb (Frédéric Forestier) már levezényelt régen egy sikeres Asterix filmet, nem árul zsákbamacskát, ez látszik is a kész filmen. Remek kis komikus helyzetek kerülgetnek minket. Minden színész kifejezetten szerethető. Nagy kacagások azonban csak ritkán hallatszottak ki a moziteremben. Aki látott már francia vígjátékot, az tudja, hogy pár panel elem kifejezetten konzerválódott a zsánerben. Ilyen a klasszikus párizsi nagyvárosi, felszínes bunkók versus a vidéki, földműves alkeszek rafinériájának szokásos párharca is.

A Vadászidény kifejezetten erre épít, megtoldva a költői vidéki báj adta pozitív életérzéssel. Egy kifejezetten emberközeli humoros filmecskével van dolgunk, amely, habár egy tévésorozat alapfelütésével bír, mégis bájos darab. A hiperlaza fővárosi sztárügyvéd apuka szerepében, pedig Thierry Lhermitte (Dilisek vacsorája, Fél lábbal a paradicsomban) is kisujjból haknizik egy jót.

Nagyon franciásra sikerült a hangulat, de nem most fog visszajönni a gimis különóráim ára, a mozi azonban így is rendben van, vállalható a szinkron. A helyenként felcsendülő frankofón dalok azért nagyon ütnek. A gall vígjáték kódexnek megfelelően mindenki szerethető a filmben, a végén beköszönt a tét nélkül happy end, amely után jó élni és minden egyszerűbb az életben. Nem röhögtünk sokat, de stresszoldónak még mindig ajánlható ez a nagy közönségnek szánt kedves vígjáték, amely centire kiszámítható, de legalább a tizenhatos karikája ellenére alig vulgáris.

A Vadászidény igazán majd az alapközegében, a tévében fogja megtalálni a közönségét, de addig is egy kis lazulásnak megteszi, még ha kicsit több poént is elbírtunk volna. Az erdő békés lett, a vadak boldogok, az emberek mosolyognak, a szabi alatt se ültem végig otthon. Függöny, taps, könnyed séta haza. Pas de souci mes amis. la vie est belle. (Semmi gond barátaim, az élet szép.)

Egy nélkülöző nemzet szülöttei

Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva a 20. századi magyar társadalmi traumák és a személyes veszteségek metszéspontján született meg. Nagyszabású művészi alkotás, amely egyszerre beszél a mindennapi veszteségről és a gyászról. A történet a múltat nem pusztán idézi, hanem felépíti és újraéli – fájdalmasan, őszintén és minden pátosz nélkül.

Del Toro újraéleszti a Frankensteint

„Él-váltás” – a modern Frankenstein-történet új kiadását láttuk a minap férjemmel, a Frankenstein (2025) című filmet, amelyet Guillermo del Toro maga írta és rendezte, és amely a klasszikus Frankenstein; or, The Modern Prometheus-regény most már nemcsak adaptációja, hanem – részben – újragondolása is.

Az ember, aki az USA-ban született

Reneszánszukat élik a szélesvásznon a zenész életrajzok és az egy-egy híres énekes legismertebb albumának készítéséről szóló filmek, e kettő keveréke a legújabb mozi, a beszédes című, Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől. Nem árul zsákbamacskát. Remek zenéket, nagy emberi vívódásokat ígér egy kissé szürkének ható főhőssel, aki a múlt démonjaival küzd, de végül a teljes nihil helyett a szupersztárság lesz osztályrésze.

Izland a melankólia szigete is

A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson izlandi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, pár napja már látható a honi művészmozikban is. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére egyáltalán nem komédia, csak egy lassú dráma.

Imposztorra várva

Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.