Menü

Vadászidény indul a poénokra

A belga-francia Vadászidény (Chasse gardée), egy kellemes vígjáték kísérletként bekúszott a magyar mozikba is, hogy tovább öregbítse a gallok kedves és csak helyenként vicces film históriáját. Az alapfelütés igen erős. Egy kétgyerekes párizsi pár besokallva a fővárosi tömegnyomortól vesz vidéken, tehát nem városban, egy hatalmas birtokot, hogy megéljék a családos lét pozitív oldalát is. A kúria pont egy közösségi vadászterületen van. Kitör a háború a helyiek és főhőseink közt. Az önrendelkezési jogi harc mellett, a nevetésünkre megy ki a játék.

Ellentétben a vadászbirtokot áruló falusi eladóval a rendezőpáros, akiből a rutinosabb (Frédéric Forestier) már levezényelt régen egy sikeres Asterix filmet, nem árul zsákbamacskát, ez látszik is a kész filmen. Remek kis komikus helyzetek kerülgetnek minket. Minden színész kifejezetten szerethető. Nagy kacagások azonban csak ritkán hallatszottak ki a moziteremben. Aki látott már francia vígjátékot, az tudja, hogy pár panel elem kifejezetten konzerválódott a zsánerben. Ilyen a klasszikus párizsi nagyvárosi, felszínes bunkók versus a vidéki, földműves alkeszek rafinériájának szokásos párharca is.

A Vadászidény kifejezetten erre épít, megtoldva a költői vidéki báj adta pozitív életérzéssel. Egy kifejezetten emberközeli humoros filmecskével van dolgunk, amely, habár egy tévésorozat alapfelütésével bír, mégis bájos darab. A hiperlaza fővárosi sztárügyvéd apuka szerepében, pedig Thierry Lhermitte (Dilisek vacsorája, Fél lábbal a paradicsomban) is kisujjból haknizik egy jót.

Nagyon franciásra sikerült a hangulat, de nem most fog visszajönni a gimis különóráim ára, a mozi azonban így is rendben van, vállalható a szinkron. A helyenként felcsendülő frankofón dalok azért nagyon ütnek. A gall vígjáték kódexnek megfelelően mindenki szerethető a filmben, a végén beköszönt a tét nélkül happy end, amely után jó élni és minden egyszerűbb az életben. Nem röhögtünk sokat, de stresszoldónak még mindig ajánlható ez a nagy közönségnek szánt kedves vígjáték, amely centire kiszámítható, de legalább a tizenhatos karikája ellenére alig vulgáris.

A Vadászidény igazán majd az alapközegében, a tévében fogja megtalálni a közönségét, de addig is egy kis lazulásnak megteszi, még ha kicsit több poént is elbírtunk volna. Az erdő békés lett, a vadak boldogok, az emberek mosolyognak, a szabi alatt se ültem végig otthon. Függöny, taps, könnyed séta haza. Pas de souci mes amis. la vie est belle. (Semmi gond barátaim, az élet szép.)

A haza és az emberség kötelez

Pár napja bemutatták a nagy állami támogatással megtolt Sárkányok Kabul felettet, amely a roppant vérszegény magyar akciófilm zsánerba igyekszik friss vért pumpálni miközben az afganisztáni békefenntartóink munkájának állít emléket. Pörgős csatajeleneteket legalább profi díszletekkel és kameramunkával ígért a trailer. Ezek után (remélem) egy emberként reméltük, hogy politikai terheltsége ellenére egy szórakoztató film készült el. Ennek jártam utána.

Egy nélkülöző nemzet szülöttei

Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva a 20. századi magyar társadalmi traumák és a személyes veszteségek metszéspontján született meg. Nagyszabású művészi alkotás, amely egyszerre beszél a mindennapi veszteségről és a gyászról. A történet a múltat nem pusztán idézi, hanem felépíti és újraéli – fájdalmasan, őszintén és minden pátosz nélkül.

Del Toro újraéleszti a Frankensteint

„Él-váltás” – a modern Frankenstein-történet új kiadását láttuk a minap férjemmel, a Frankenstein (2025) című filmet, amelyet Guillermo del Toro maga írta és rendezte, és amely a klasszikus Frankenstein; or, The Modern Prometheus-regény most már nemcsak adaptációja, hanem – részben – újragondolása is.

Az ember, aki az USA-ban született

Reneszánszukat élik a szélesvásznon a zenész életrajzok és az egy-egy híres énekes legismertebb albumának készítéséről szóló filmek, e kettő keveréke a legújabb mozi, a beszédes című, Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől. Nem árul zsákbamacskát. Remek zenéket, nagy emberi vívódásokat ígér egy kissé szürkének ható főhőssel, aki a múlt démonjaival küzd, de végül a teljes nihil helyett a szupersztárság lesz osztályrésze.

Izland a melankólia szigete is

A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson izlandi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, pár napja már látható a honi művészmozikban is. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére egyáltalán nem komédia, csak egy lassú dráma.