Menü

A féltékenység okai és jelei

A féltékenység egyike a normális és alapvető érzelmeinknek, mégsem szeretjük beismerni, sőt, tagadjuk is. Pedig mindenki érzett már féltékenységet, akár a testvérével vagy szüleivel szemben, mégis a párkapcsolatokat képes a legnagyobb mértékben megmérgezni ez az érzelem. Miből fakadhat a féltékenység, melyek a kiváltó okok és hogyan tudunk megbirkózni vele?

A féltékenység akár egészségesnek is nevezhető, mindaddig, amíg az érzelmek túlzóvá, irracionálissá nem válnak. Alapvetően akkor jelentkezik, amikor fenyegetve érezzük a kapcsolatunkat (legyen szó testvéri, szülői, szerelmi vagy baráti viszonyról), és azt érezzük, hogy valaki más megpróbálja elcsábítani tőlünk a szeretett személyt. A feltételezett veszteség miatt félelmet, dühöt, megvetést is érezhetünk, de akár szorongást vagy depressziót is előidézhet.

A féltékenység tehát nemcsak saját magunkat, de az emberi kapcsolatainkat is megmérgezheti.

Melyek a féltékenység jelei?

Számon kérjük partnerünket, hogy hol járt, mit csinált és kikkel találkozott? Miért késett?

Belenézünk a mobiljába, a híváslistájába, elolvassuk az üzeneteit.

Megkérdőjelezzük a szavahihetőségét.

Megtiltjuk, hogy másokkal, barátaival vagy a kollégáival találkozzon.

Folyamatosan üzenetekkel bombázzuk és ok nélkül felhívjuk, amikor nincs velünk.

Extrém esetben előfordulhat, hogy követjük, ha elmegy valahova.

Melyek a féltékenység okai?

Az eredőjét minden esetben saját magunkban kell keressük. Az egyik közismert nézet szerint a féltékenység az evolúciós folyamatok eredményének is tekinthető. Az emberek a fajfenntartás érdekében szaporodnak, és míg egy nő eredendően tudja, hogy ő a gyermek anyja, hiszen kilenc hónapon át a szíve alatt hordta a babát, addig egy férfi esetében nem alakul ki ilyen szoros kötelék a gyermeke felé. Ebből következtetnek arra, hogy a férfiak féltékenysége szexuális, a nőké pedig érzelmi eredetű

Rossz tapasztalatok, rossz szülői minta

Ha valakit elárultak vagy elhagytak, sosem fog tudni könnyen megbízni másokban. A rossz élmények származhatnak gyerekkorból (például láthattuk, hogy a szüleink megcsalták egymást, szakítottak, stb.), vagy mi magunk is átélhettük, milyen megcsalva lenni. Ezek után megrendül bennünk a bizalom mások iránt, nehezebben fogunk nyitni és természetes lesz, hogy a féltékenység egyre többször felüti a fejét a kapcsolatban, hiszen a korábbi tapasztalatok alapján mindig ettől fogunk félni.

Félelem a magánytól, attól hogy elhagynak

Az attól való félelem, hogy elhagynak minket, szintén visszavezethető korábbi, főként gyerekként átélt élményekre. Akit kiskorában elhagytak a szülei, az felnőttként ragaszkodni fog baráti vagy szerelmi kapcsolataihoz, és ezek elvesztésétől való félelmében válik féltékennyé, szorongóvá. Ha partnerünk késve ér haza, nem veszi fel a telefont, netán valami miatt eltűnik, ezek előhívhatják a régi, rossz emlékeket. Aki hozzászokott az egyedülléthez, az önállósághoz, nem igényli olyan szinten a társaságot, az kevéssé lesz féltékeny, mint az, akinek szüksége van az állandó érzelmi és fizikai támaszra.

A túl mély kapcsolat vége túl nagy sebeket okozhat

Sokan azért félnek kitárni a szívüket és a lelküket, mert tartanak attól, hogy megsebzik őket. Ennek hátterében szintén korábbi, rossz tapasztalatok állhatnak. Ha valaki nagyon szorosan kötődik a partneréhez, nemcsak anyagilag, hanem érzelmileg is rá van utalva a másikra, akkor hajlamossá válhat a féltékenységre. Félni fog attól, hogy elveszíti partnerét és ez váltja ki a féltékenységet. Egyesek ezért egyfajta védekező mechanizmusként csak felületes kapcsolatokat tartanak fenn, ugyanis így az árulás, a megcsalás, az elhagyás sem fáj annyira, és emiatt a féltékenység sem jellemző.

Bizonytalanság

Azok, akik bizonytalanok saját magukban, a partnerük szerelmében vagy szeretetében, azok könnyebben válhatnak féltékennyé.

Félni fognak attól, hogy szerelmük talál egy náluk szebbet, vonzóbbat, értékesebbet és hogy ezt megakadályozzák, megpróbálják az illetőt kisajátítani. Igyekeznek korlátozni partnerüket, nem engedik el a barátokkal, ismeretlen helyekre vagy éppenséggel egyedül. Szeretnék kontroll alatt tartani, folyamatosan tudni akarják, kivel beszél, hova megy és mikor ér haza.

Szerző: Udvari Fanni

Érzelmi elhanyagolás – amikor a kapcsolatban nem a veszekedés fáj a legjobban

Sokan úgy gondolják, hogy egy kapcsolat akkor rossz, ha sok a vita vagy a konfliktus. Pedig az egyik legfájdalmasabb probléma gyakran nem a hangos veszekedés, hanem az érzelmi elhanyagolás. Ez alatt azt értjük, amikor az egyik fél hosszabb időn keresztül nem kap elegendő figyelmet, törődést, megértést vagy érzelmi támogatást. A kapcsolat kívülről működőnek tűnhet, mégis mindkét fél egyre magányosabbnak érezheti magát.

Mit csinál egy párkapcsolati coach?

A párkapcsolati coach olyan szakember, aki segít az egyéneknek és a pároknak kapcsolatuk fejlesztésében, a kommunikáció javításában és a konfliktusok hatékony kezelésében. A coaching egy célorientált folyamat, amelynek középpontjában nem a múlt részletes elemzése, hanem a jelenlegi helyzet megértése és a jövőre irányuló megoldások kidolgozása áll.

Hiperaktivitás és képernyőidő – kölcsönösen hatnak egymásra?

A digitális eszközök térnyerésével egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy a mobiltelefonok és a tabletek milyen hatással vannak a gyerekek viselkedésére. Sokan úgy vélik, hogy az elektronikus készülékek túlzott használata áll a figyelemzavar hátterében, a jelenség azonban ennél jóval összetettebb.

„Ügyes vagy!” – Tényleg jót tesz a sok dicséret?

Szülőként mindannyian szeretnénk a legjobbat adni a gyermekeinknek. Én három gyerek édesanyjaként is nap mint nap átélem azt a helyzetet, amikor ösztönösen azt mondom: „Nagyon ügyes vagy!”, „Te vagy a legjobb!”, vagy „Büszke vagyok rád!”. Sokáig azt gondoltam, hogy minél többször dicsérem őket, annál magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb felnőttek lesznek. Az utóbbi évek pszichológiai kutatásai azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a dicséret önmagában nem csodaszer – sőt, ha nem jól használjuk, akár vissza is üthet.

Miért gondoljuk túl az életünket? Így állítható meg a végtelen agyalás

Egy félreérthető üzenet, egy fontos állásinterjú vagy egy összetett szituáció is elég ahhoz, hogy akár napokon át ugyanazokon a kérdéseken rágódjunk. Az állandó túlgondolás azonban ritkán visz közelebb a megfelelő lépéshez. Miért vagyunk hajlamosak erre, és mit tehetünk azért, hogy ne ragadjunk bele a folyamatos agyalásba?