Menü

Bad Boys - Mindent vagy többet

Michael Bay az első két Bad Boys mozival a 90-es és a 2000-es években is megmutatta, miként kell korhatáros, mégis szórakoztató akció-vígjátékot rendezni. A két főhős, a dumák és a stílus emlékezetessé tették az akkori összképet. 17 évvel később napvilágot látott a Mindörökké rosszfiúk alcímre hallgató, afféle “visszatérés”, immár Bay nélkül. Adil el Arbi és Billal Fallah akkor elkészítették a franchise legsikeresebb darabját, ami után most jött is egy 4. rész, teljesen újult erővel.

Miről szól?

A két sokat látott zsaru végre lenyugodni látszik. Mike (Will Smith) megnősül, Marcus (Martin Lawrence) egy halálközeli élmény hatására spirituálisabb perspektívából kezd tekinteni az életére. Amikor néhai főnöküket korrupciós vádakkal illetik, személyesen veszik kezükbe az irányítást és tisztázni akarják a nevét, még ha ez életveszélyes helyzetbe is sodorja őket. A sztori pedig innen adja magát, hiszen főhőseink elindulnak Miami utcáin megtalálni az igazságot, és ott pedig tömérdeknyi ellenség várja őket. Kevés alkotás mondhatja el magáról, hogy majd 20 év szünet után újult erővel tér vissza és a nézők még mindig kíváncsiak rá, viszont a Bad Boys filmekre ez tökéletesen igaz.

A forma a régi

A Mindent vagy többet alcímű negyedik kaland szinte ugyanazt a formulát követi, mint elődei. Tovább görgeti a történet fonalát, utal a korábbi részekre, miközben a saját lábán próbál megállni. Ettől függetlenül akinek ez lesz az első találkozása a Bad Boys-szal, valószínűleg nehezen fogja tudni követni, ki-kivel, milyen kapcsolatban áll, ugyanis a részek sok szempontból egymásra épülnek. Emiatt érdemes valamilyen formában kapcsolatba kerülni a franchise korábbi részeivel is, ha még nem láttuk. Az egykori rendőrfőnök besározása mellett ismét feltűnik a harmadik rész antagonistája,

Mike drogdíler fia (Jacob Scipio), némileg más szerepkörben. Nem kell nagy ötlet ahhoz, hogy végigkövessük a karakterútját, ezzel pedig meg is érkeztünk a Mindent vagy többet egyik hibájához. A most megjelent rész nem akar kreatív lenni, minden mozzanatát láttuk tucatszor, a komplett felütés, a sztori, a szereplők olyanok, mintha egy 2000-es évek eleji moziban ragadtak volna. Ehhez viszont nagyon látványos helyszínek, koreográfia van a legtöbb jelenetben, és ebben a részben az akció, valamint a humor együttesen dominál.

Az új rész nem próbál a narratívájával váratlant húzni: szituációinak alapjait már az első 10-15 percben lefekteti – legyen szó a viccforrásról, az akciózás, vagy a dráma kiváltó okairól –, hogy aztán hagyja, hadd vigye előre a lendület. Majd az egész alkotás tele lesz humorral, és az erre jellemző lendület néhány kínosabb pillanatban ugyan néha megtörik, de a különböző stílusok közötti lavírozásnak mindig sikerül elérni azt, hogy ne üljön le a cselekmény. Főgonosznak (Eric Dane) egy meglehetősen közhelyes, de nagyon is okos figurát sikerült megtenni, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy borsot törjön Mike és Marcus orra alá. Néha ugyan ellentmond magának, hisz az egyik pillanatban még azt mondja, nem öljük meg, csak megfigyeljük őket, a következőben már maga akarja elgázolni az úton fekvő párost. Viszont mint minden főgonosz esetén, az Ő fejében sincs minden rendben, így igazából az efféle “kicsapongásai” még érthetőek is, a végén pedig nem nehéz kitalálni, hogy a rosszfiúk elnyerik a méltó büntetésüket.

Darálás! Mármint a filmes darálás…

A “gonoszok” jó sokan vannak ahhoz, hogy hőseinknek legyen dolguk az aprításukkal. Adil El Arbi és Bilall Fallah rendezőpárosa is sokat tanult akcióból és dinamikából a Mindörökké rosszfiúk óta, meg láthatóan magasabb költségvetésből is dolgozhattak, aminek eredményeképp végre tényleg felrobbanthattak több épületet, és nem kellett otromba CGI-tüzet festeniük a vászonra pusztítás gyanánt. Az akciójelenetek brutálisan jók, látványosak, drónokkal harcolnak, szinte az összes jelenet realisztikus a maga módján. A sokszor őrülten száguldó jeleneteket drónfelvételek rögzítik, néha nézőként se tudjuk, hogy oldották meg azt, hogy ugyanazt a pisztolyt hol szemből, hol oldalról, hol pedig az azt szorongató tag szemszögéből láthatjuk.

Ehhez a műfajhoz valahol illik is, hogy a forgatókönyv “csavarjait” kilométerekről kiszúrni, a nyomozás, az ügy menete, a kifutása kiszámíthatók és előre érezhető, hogy minden akkor és úgy fog történni, amikor és ahogy meg van írva. Legyen szó az erősítés érkezéséről, drámainak szánt csúcspontokról, fontos döntésekről. Igyekeztek néhány újdonsággal feldobni hőseink jellemét, amelyek nagyrészt sikerültek is. Mike frissen jött pánikbetegsége realisztikus, jó drámai részeket ad a filmnek, viszont leginkább azért van, hogy a sztori végén legyen egy brutálisan látványos akciójelenet. Marcus új világnézete – miszerint Ő halhatatlan – adott egy csavart kettejük kapcsolatának, felcserélve a szerepeket, és ezek jó alapot adnak a humornak. A vicces jelenetek szerintem jól működnek, lehet, hogy egy idő után fárasztóak, viszont minden jelenetben lehet nevetni a főhőseink kijelentésein, őrült cselekedetein.

Akciók, poénok és egy adag popcorn

A Bad Boys franchise mindig is a tökös akciókról és a jó dumákról volt ismert, a filmnek nem igazán van csendesebb, elmélkedős pillanata, amit már megszokhattunk a szériától, hisz az akciómentes jelenetekben általában a címszereplők tépik egymást. A tűzharcok kemények, látványosak, emlékezetesek és Miami hangulata képes berántani az embert. A cselekmény tömve van sokat látott panelekkel, viszont ehhez a műfajhoz ez a stílus is kell. Persze sokszor megjelenik a család, az ünneplést egy közös grillezés jelenti. Viszont a jelenetek mégsem érződnek izzadságszagúnak, meg hát: el kell fogadni, hogy már nem megy minden úgy, mint régen.

Főszereplőink közel vannak a 60-hoz. Mostanra a “legendás” 15 éves Reggie felnőtt, és tengerészgyalogosként darál le egy tucat bérgyilkost. Viszont évek ide-oda a főhőseink ugyanakkora étvággyal, lendülettel vetik bele magukat az akcióba, mint 20 évvel ezelőtt, csak egy megújult stílusban. A Bad Boys - Mindent vagy többet klasszikus akció-vígjáték, végtelenül pörgős jelenetekkel, a műfaj, és a széria kedvelőinek kötelező darab. Mindenki érzi, hogy már írják az 5. részt is.

A valódi szelíd motorosok kálváriája

A Motorosok egy letűnt korszak tesztoszteronszagú fényképalbumának bűvöletével árulja magát. A színészgárda pazar: a tüneményes Jodie Comer a szerelmes főhősnő, az überkemény Tom Hardy a bandavezér, szexi ösztönember, a vágy tárgya pedig Austin Butler. A rendező Jeff Nichols (Mud, Take shelder) dokumentarista alapossággal mutatja be a valódi „Szelíd motorosokat” azaz egy 60-as évekbeli Chicago-i motorosbanda fénykorát és átfordulását a bűnbe.

A sötétség ébredése – Az akolitus

A Star Wars egyelőre nem tudott elszakadni a Skywalker korszaktól sorozatok szintjén sem, az Andor és az Ahsoka is felidézték azt. A nemrég megjelent Az akolitus a köztársaság fénykorába kalauzolja el a nézőket, és üde színfoltja a Star Wars élőszereplős világának. Kicsit krimi, kicsit fantasy, és persze némi drámával is fűszerezik az alkotást, a kezdés nagyon ígéretes, viszont kérdéses, hogy mit hoz az évad többi része.

Esztétikusan szórakoztató világvége

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a videójáték-adaptációk aranykorát éljük, az utóbbi években kritikai és anyagi sikereket is arattak a különféle videójátékokból készült filmek. Gondolhatunk itt a League of Legends-ből készült Arcane-ra, ami animációs filmként a Netflixen aratott nagy sikert, vagy a Super Mario Bros.-ra. Valamint a Last of Us tavaly évi sikere után meg is érkezett egy újabb posztapokaliptikus játék képernyőre adaptálása a Fallout széria, ami egy fokkal még magasabbra teszi a lécet.

Hungarikumnak számít a Csengetett, Mylord?

A Csengetett, Mylord? egy igazi hungarikum lenne? Van, aki szerint igen!
Három év kutatómunka előzte meg Boromisza István A Csengetett, Mylord? Univerzum című kötetének megjelenését, amely a magyar sorozatrajongók körében is méltán népszerű brit televíziós műsor kulisszatitkairól szól. Könyvajánló következik.

A sport és a szerelem hálójában

Kevés komoly témájú romantikus film lát napvilágot manapság, és még ritkábbak a minőségi darabok, a néhány napja megjelent Challengers azonban minőségi romantikus alkotás, és sportfilmnek is bőven megállja a helyét. Romantikus dráma ez, de közben csak nyomokban tartalmaz szerelmet, és messze nem csak egy nőért versengő két férfiról szól. Helyette komoly emberi érzelmekről, drámáról, és a sport mögöttes mozgatórugóiról is beszél.