Menü

Ilyen ha egy filmes utálja művét, avagy Joker visszatért, de minek?

Pár évvel ezelőtt a tanítanivalóan hatásvadász, kiváló médiakampánnyal és a későbbi Oscar-díjas zenével tarkítva berobbant a mozikba a rendhagyó felépítésű antihős eposz, a Joker. A Scorsese-remekművekből (Taxisofőr, A komédia királya) merítkező újragondolt/plagizált film hatalmas sikere és díjesője prognosztizálta, hogy jön a megaköltségvetésű továbbgondolása, szintén meglepő, jelen esetben musical formában. Lássuk miért bukott mégis meg és alázta porig a koncepciót ez a régi, egykor agyondíjazott, tehetséges szereplőgárda, egy egyébként hiteles Lady Gagával kiegészült alkotói csapat. Pedig mindenki várta a folytatást….

A Joker: Kétszemélyes téboly legnagyobb baja nem a musical jelleg, az még működhetett volna is egy kis költségvetésű darabnál, hanem a következetesség teljes hiánya. A Lady Gaga azaz Harley Quinn románc hiteles, a Gotham-i világ még mindig nyomasztó, a rendező, a Másnaposokkal berobbanó 4 Oscarra jelölt !!!(ebből 3-at az előző Joker-részért kapott) Todd Phillips pedig erős kézzel mozgatja a szálakat. Lady Gaga egész üde színfolt a vásznon. A címszereplő Joaquin Phoenix ezúttal nagy pénzért is hozza a karakterét, velőtrázóan átlényegül. Szépen izgulunk, hogy beváltsa sorsát és megagonosszá váljon Joker. Azonban a lassan építkező film középtájt átvált tankönyvi tananyaggá.

Az alkotók ugyanis túladagolták a heroint, akarom mondani a kreativitást és kőkeményen elpusztítják gyermeküket. Hatalmas középső ujjat mutatnak nekünk, a koncepciójuknak, a képregények világának, a rajongóknak, de még az akadémiának is, sőt egyenesen zárójelbe teszik az első részt. Nem kímélnek senkit és semmit. Ez nem tűnik egy kihagyott ziccernek, vagy bevállalósságnak, hanem egy egyszerű kiáltvány, egy kiégett alkotói csapat parafázisa/kinyilatkoztatása a rendszerről, amelyben dolgoznak.

Így lett az őrültség hercegének második (?) kalandja egy helyenként remek zenei betétekkel tarkított, bűnrossz katyvasz, amelyben annyira bízott a stúdiója, hogy hihetetlen, de a 200 milliós költségvetése ellenére még elővetítéseket se tartottak. Mondjuk így legalább kevesebb traumatikus élményt adtak a nézőknek. Utoljára ilyen szintű önnyugdíjazást Warren Beatty Bulworth (1998) című, roppant szórakoztató politikai szatírájánál láttam, de az minimális költségvetésű volt és Beatty tényleg ott akarta hagyni a filmipart.

Minden, amit a korábbi Batman-filmek összehoztak bennünk az most megsemmisült, nagy ürességet hagy maga után a Joker: Kétszemélyes téboly. A következő éves Arany Málna (legrosszabb filmek fesztiválja) abszolút favoritja lesz. Millió életvezetési/tanácsadási/pszichológiai könyv klasszikus alapmondata, hogy ha magadat nem szereted, más se tud téged. Ezt a filmet a saját alkotói is utálták, a hátuk közepére se kívánták, a végeredményen ez sajnos durván látszik. A rajongók meg nyugodtan nézzék meg a Nolan-féle klasszikus Sötét lovagot. Újra meg újra. A mostani Joker film alkotói meg menjenek el nyaralni, keressen hobbit, csajozzanak, pasizzanak vagy akármit csináljanak filmezés helyett, mindenki jobban jár majd.

Egy nélkülöző nemzet szülöttei

Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva a 20. századi magyar társadalmi traumák és a személyes veszteségek metszéspontján született meg. Nagyszabású művészi alkotás, amely egyszerre beszél a mindennapi veszteségről és a gyászról. A történet a múltat nem pusztán idézi, hanem felépíti és újraéli – fájdalmasan, őszintén és minden pátosz nélkül.

Del Toro újraéleszti a Frankensteint

„Él-váltás” – a modern Frankenstein-történet új kiadását láttuk a minap férjemmel, a Frankenstein (2025) című filmet, amelyet Guillermo del Toro maga írta és rendezte, és amely a klasszikus Frankenstein; or, The Modern Prometheus-regény most már nemcsak adaptációja, hanem – részben – újragondolása is.

Az ember, aki az USA-ban született

Reneszánszukat élik a szélesvásznon a zenész életrajzok és az egy-egy híres énekes legismertebb albumának készítéséről szóló filmek, e kettő keveréke a legújabb mozi, a beszédes című, Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől. Nem árul zsákbamacskát. Remek zenéket, nagy emberi vívódásokat ígér egy kissé szürkének ható főhőssel, aki a múlt démonjaival küzd, de végül a teljes nihil helyett a szupersztárság lesz osztályrésze.

Izland a melankólia szigete is

A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson izlandi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, pár napja már látható a honi művészmozikban is. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére egyáltalán nem komédia, csak egy lassú dráma.

Imposztorra várva

Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.