A testőr, aki csak békét szeretne
A 2018-ban megjelent Bodyguard, magyarul Testőr iszonyatosan feszült akciójelenetekkel és politikai csatározásokkal kikövezett dráma. Minden egyes részben a lassú politikai intrikákon, a főszereplő magánéletén és az állami szervezetek között meghúzódó érdekellentétek bemutatásán van a fő hangsúly. Az epizódok végén pedig azt érezhetjük, hogy egyből kattintunk is a következő részre.
A főhős David Budd (Richard Madden) egy háborús veterán, akit kirendelnek a belügyminiszter védelmére. Eleinte nem szimpatikus neki a politikus nő, hiszen pont miatta hullajtotta a vérét egy általa feleslegesnek érzett harcban, de ez idővel megváltozik. A lényeg, hogy egyáltalán nem minden az, aminek látszik. A hat részes minisorozatban pedig mindig vannak fordulatok és egymás elleni ármánykodás. A sztori alapján David egy hétvégi kiruccanásból viszi haza gyerekeit, amikor is a vonaton, amin utaznak, egy öngyilkos merénylőbe botlik, aki egy bombával telepakolt mellényben készül éppen felrobbantani a szerelvényt. A terrorcselekményt „Robb Stark a Trónok harcából”, vagyis David Budd egymaga megakadályozza. Ezután karrierjében akad egy kis pozitívum, ugyanis hamar előléptetik a belügyminiszter testőrévé és a sztori innentől kezdődik.

Komplex sztori, megszokott panelekkel
A Bodyguard az elmúlt évek egyik legfeszültebb thriller sorozata, amit az angolok egyik kedvence, Jed Mercurio készített, akinek A becsület védelmébent (Line of Duty) is köszönhetjük. Ettől függetlenül nem hibátlan a Testőr, mert néhol túl sok lesz a követhetetlen politikai játszmázás és a rengeteg mellékszereplő megjegyezhetetlen neve is fennakadásokat okoz. A kezdés olyan intenzív, hogy garantáltan mindenki kap pár infarktust az első 20 percben, de inkább életben maradunk, mert kíváncsiak vagyunk, hogy mi fog történni. A sztori szépsége, hogy legtöbbször klasszikus sablonokkal dolgozik, de annyira összeszedetten és azokból a maximumot kihozva, hogy nincs miért panaszkodni. Hasonlít az alkotás a Homeland című amerikai műhöz, viszont a Testőr csak egy minisorozat, így gyorsabban is halad a története.
Rengeteg női szereplőt mutatnak be hatalmi pozícióban, akik meglehetősen erős karaktereket formálnak meg. A terrorcselekmények miatt eléggé aktuális a témája, de nem kínál rá erőlködve megoldást vagy feloldozást, inkább a személyes drámára helyezi a hangsúlyt. Úgy csinál hőst a főszereplőjéből, hogy az cseppet sem lesz zavaró, sőt a politikus és a testőr egyszerre szerethető karakterek.

Az első három rész feszültsége után, a következő két epizód inkább a nyomozásra és a rendőrség felépítésére épít. Annyit spoiler nélkül elárulhatok, hogy a finálé is tartogatott fordulatokat, na meg a feszültséggel sem spóroltak benne. Sejtjük, hogy mi várható, néha viszont mégsem merünk pislogni egy-két történés közben. A sorozat az emberi feszültséget adja el ügyesen, a zene szintén ütős és a képi világnál inkább a fotózás az, ami maradandóvá teszi a jeleneteket.
A Bodyguard, vagyis Testőr mind a mai napig jó thriller és krimi. Nem dramatizál túl, röviden, tömören mutat be dolgokat és egészen a sorozat legvégéig szoríthatunk a karakterekért. Mind a hat részt jó színészek, igényes forgatókönyv és rendezés jellemzi, amit idegtépő és feszült képsorokkal tűzdeltek teli. Csak ajánlani tudom, ráadásul a hat rész rövid idő alatt megnézhető.
Egy nélkülöző nemzet szülöttei
Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva a 20. századi magyar társadalmi traumák és a személyes veszteségek metszéspontján született meg. Nagyszabású művészi alkotás, amely egyszerre beszél a mindennapi veszteségről és a gyászról. A történet a múltat nem pusztán idézi, hanem felépíti és újraéli – fájdalmasan, őszintén és minden pátosz nélkül.
Del Toro újraéleszti a Frankensteint
„Él-váltás” – a modern Frankenstein-történet új kiadását láttuk a minap férjemmel, a Frankenstein (2025) című filmet, amelyet Guillermo del Toro maga írta és rendezte, és amely a klasszikus Frankenstein; or, The Modern Prometheus-regény most már nemcsak adaptációja, hanem – részben – újragondolása is.
Az ember, aki az USA-ban született
Reneszánszukat élik a szélesvásznon a zenész életrajzok és az egy-egy híres énekes legismertebb albumának készítéséről szóló filmek, e kettő keveréke a legújabb mozi, a beszédes című, Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől. Nem árul zsákbamacskát. Remek zenéket, nagy emberi vívódásokat ígér egy kissé szürkének ható főhőssel, aki a múlt démonjaival küzd, de végül a teljes nihil helyett a szupersztárság lesz osztályrésze.
Izland a melankólia szigete is
A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson izlandi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, pár napja már látható a honi művészmozikban is. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére egyáltalán nem komédia, csak egy lassú dráma.
Imposztorra várva
Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.