A testőr, aki csak békét szeretne
A 2018-ban megjelent Bodyguard, magyarul Testőr iszonyatosan feszült akciójelenetekkel és politikai csatározásokkal kikövezett dráma. Minden egyes részben a lassú politikai intrikákon, a főszereplő magánéletén és az állami szervezetek között meghúzódó érdekellentétek bemutatásán van a fő hangsúly. Az epizódok végén pedig azt érezhetjük, hogy egyből kattintunk is a következő részre.
A főhős David Budd (Richard Madden) egy háborús veterán, akit kirendelnek a belügyminiszter védelmére. Eleinte nem szimpatikus neki a politikus nő, hiszen pont miatta hullajtotta a vérét egy általa feleslegesnek érzett harcban, de ez idővel megváltozik. A lényeg, hogy egyáltalán nem minden az, aminek látszik. A hat részes minisorozatban pedig mindig vannak fordulatok és egymás elleni ármánykodás. A sztori alapján David egy hétvégi kiruccanásból viszi haza gyerekeit, amikor is a vonaton, amin utaznak, egy öngyilkos merénylőbe botlik, aki egy bombával telepakolt mellényben készül éppen felrobbantani a szerelvényt. A terrorcselekményt „Robb Stark a Trónok harcából”, vagyis David Budd egymaga megakadályozza. Ezután karrierjében akad egy kis pozitívum, ugyanis hamar előléptetik a belügyminiszter testőrévé és a sztori innentől kezdődik.
Komplex sztori, megszokott panelekkel
A Bodyguard az elmúlt évek egyik legfeszültebb thriller sorozata, amit az angolok egyik kedvence, Jed Mercurio készített, akinek A becsület védelmébent (Line of Duty) is köszönhetjük. Ettől függetlenül nem hibátlan a Testőr, mert néhol túl sok lesz a követhetetlen politikai játszmázás és a rengeteg mellékszereplő megjegyezhetetlen neve is fennakadásokat okoz. A kezdés olyan intenzív, hogy garantáltan mindenki kap pár infarktust az első 20 percben, de inkább életben maradunk, mert kíváncsiak vagyunk, hogy mi fog történni. A sztori szépsége, hogy legtöbbször klasszikus sablonokkal dolgozik, de annyira összeszedetten és azokból a maximumot kihozva, hogy nincs miért panaszkodni. Hasonlít az alkotás a Homeland című amerikai műhöz, viszont a Testőr csak egy minisorozat, így gyorsabban is halad a története.
Rengeteg női szereplőt mutatnak be hatalmi pozícióban, akik meglehetősen erős karaktereket formálnak meg. A terrorcselekmények miatt eléggé aktuális a témája, de nem kínál rá erőlködve megoldást vagy feloldozást, inkább a személyes drámára helyezi a hangsúlyt. Úgy csinál hőst a főszereplőjéből, hogy az cseppet sem lesz zavaró, sőt a politikus és a testőr egyszerre szerethető karakterek.
Az első három rész feszültsége után, a következő két epizód inkább a nyomozásra és a rendőrség felépítésére épít. Annyit spoiler nélkül elárulhatok, hogy a finálé is tartogatott fordulatokat, na meg a feszültséggel sem spóroltak benne. Sejtjük, hogy mi várható, néha viszont mégsem merünk pislogni egy-két történés közben. A sorozat az emberi feszültséget adja el ügyesen, a zene szintén ütős és a képi világnál inkább a fotózás az, ami maradandóvá teszi a jeleneteket.
A Bodyguard, vagyis Testőr mind a mai napig jó thriller és krimi. Nem dramatizál túl, röviden, tömören mutat be dolgokat és egészen a sorozat legvégéig szoríthatunk a karakterekért. Mind a hat részt jó színészek, igényes forgatókönyv és rendezés jellemzi, amit idegtépő és feszült képsorokkal tűzdeltek teli. Csak ajánlani tudom, ráadásul a hat rész rövid idő alatt megnézhető.
Imposztorra várva

Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.
Piramisjátékra épült a magyar álom

Az RTL Bróker Marcsi sorozatát jelentős előzetes elvárások kísérték, amelyeknek az alkotás kétségkívül megfelelt, sőt, túl is szárnyalta azokat. Már az első képkockák beszippantanak: az 1990-es évek vidéki Magyarországát a díszletek, a zenék, a ruhák és a karcagi utcák tökéletesen hozzák vissza. Nemcsak nosztalgia ez, hanem korrajz arról, hogyan válhatott egy banki alkalmazottból országos szélhámossá valaki.
Lázadni kell, ennyi az egész?

Paul Thomas Anderson korunk egyik legsajátosabb látásmódú rendezője (Boogie nights, The Master, Vérző olaj). A naturalista ábrázolásából, a kiváló karaktereiből és kiemelkedően jó cselekvésvezetéséből ismét varázsolt, ezúttal egy igazi politikailag túlfűtött, karikaturisztikus remekművet. Megszületett a Trump-érából való kiábrándulás dicshimnusza, az év regényadaptációja, vagy csak egy maró humorú középső ujj mindenkinek, ami egy tesztoszteronbombába csomagolt korrajz is egyben? Ennek jártam utána.
Daryl Dixon Spanyolországban

A The Walking Dead-univerzum folyamatosan képes megújulni, ha nem is minden szempontból, de legalább vizuálisan. A Daryl Dixon-széria harmadik évada erre a legfrissebb bizonyíték. Ugyanis a cselekmény Franciaországból egy rövid időre Londonba, majd Spanyolországba helyeződik át, és ez a váltás alapvetően megváltoztatja a sorozat hangulatát.
Halálos séta

A hosszú menetelés nem a klasszikus King-horrorok közé tartozik, hanem egy feszült és lélekpróbáló thriller, amelyben ötven fiú indul el egy halálmenetre, ahol a szabály egyszerű: aki megáll, meghal. A film naturalista ábrázolása, erős dialógusai és színészi alakításai – különösen Cooper Hoffman, David Jonasson és Mark Hamill játékával – folyamatos feszültséget teremtenek. Bár pszichésen megterhelő és helyenként brutális, mély társadalomkritikája és valóságshow-szerű bemutatása miatt elgondolkodtató élményt kínál.