Menü

Törölköző kisokos – így használd

Minden lakás alapvető tartozéka a törölköző, ám nem mindegy, hogy hogyan élünk vele együtt. Íme, néhány tipp, hogyan is bánj vele.

Az igazi értelemben vett törölköző az iszlám kultúrából származik, ahol is a már évszázadokkal ezelőtt a hívők forrásokban, kutakban, később pedig fürdőkben tisztították lelküket és testüket. Fontosnak tartották már a régebbi időkben is, hogy testük tisztántartásával megteremtsék a felfrissülést, ezáltal az újjászületést és isteni harmóniát. A fürdőhelyiségek elkülönítve egymástól, a megtisztulás különböző lépéseit volt hivatott szimbolizálni. Ezeken a helyeken a bejáratok közelében voltak az öltöző helyiségek, ahol lehetett tisztálkodási szereket és törölközőt venni.

A fürdőzés szabályai pontos leírást adtak arról, hogy a fürdőzésnek hogyan kell történnie és itt jött képbe a törölköző szerepe. A különböző helyiségekben vett fürdők között törölközni kellett, az sem volt mindegy, hogy mivel teszik. Ezek az akkori kendők pamutból készültek, hogy jó nedvszívó képességgel rendelkezzenek. Később kezdett kiforrottá válni a szövés technikája és a díszítő jellegű hímzés.

A törölközők többféle anyagból is készülhet, de minél magasabb a pamut tartalma, annál jobban fog minket szolgálni. Az elsődleges szempont az, hogy jól szívja magába a vizet, majd az, hogy megfeleljen a puhasága és a külleme. Alapvető szabály, hogy minél nagyobb egy törölköző súlya, annál jobb minőségű darabot tartunk a kezünkben. A luxustörölközők súlya elérheti a 600-900 grammot négyzetméterenként. Ahhoz, hogy egészségünket szolgálja, van néhány dolog, amit be kell tartanunk, különben egy fertőző, baktériumokkal teli, büdös holmi fog lógni a fürdőszobában.

Mikor megveszünk egy törölközőt, az első dolog legyen, hogy megfelelően kimossuk. Sokan gondolják, hogy 60 fokos mosáson a legjobb kipörgetni őket, de a tartósság szempontjából a 30-40 fokot ajánlják. Fontos, hogy a törölközőkkel semmi mást ne mossunk össze. Nem igényel több mosószert, vagy öblítőt a kimosásuk, ellenben hasznos lehet egy fertőtlenítő mosószer adalék. Az öblítő tulajdonképpen elhanyagolgató, hiszen minél több van a mosáshoz adagolva, annál jobban összeragadnak a szálak.

Amennyiben ez megtörténik, nem fog annyi nedvességet felszívni, mint kéne. Érdemes ecetet használni öblítőként (személy szerint ecet, víz és mosóparfüm keverékét használom), sőt, a törölközők közé szódabikarbónát is lehet szórni, az pedig segít puhává varázsolni a szálakat. A szakértők azt mondják, hogy 2-3 használat után mossuk ki őket, azaz háromnaponta mossuk ki a zuhanyzáshoz használt textilt. A kéztörlővel más a helyzet, egy többtagú családban naponta ildomos cserélni, mivel a nedvességben penészgombák is szeretnek tanyázni, ami pedig egyáltalán nem egészséges. Arról nem is beszélve, hogy hámsejtjeink is ottragadnak, nem túl jó, hogy egymásnak adogatjuk át törölközés közben.

A törölköző egy teljesen hétköznapi dolog, viszont fontos odafigyelni arra, hogy tartjuk épen és tisztán, hogy hasznos és egészséges maradjon.

Visszérbetegség férfiaknál: tünetek, kockázatok és kezelés

A visszérbetegség sokak fejében még mindig elsősorban női problémaként él, pedig ez tévhit. A vénák falának gyengülése férfiaknál is gyakori jelenség: becslések szerint minden negyedik férfit érint valamilyen formában. A férjem mindkét lábát műtötték már a problémával.

Fekete nadálytő – gyógyír a bajra

Szerencsére megannyi gyógynövénnyel rendelkezünk Magyarország területén, ide tartozik a szép és hasznos fekete nadálytő is.

Fokozatosság a napfényben – így védd bőröd a nyári UV-sugárzástól

A nyár beköszöntével egyre többen vágyunk arra, hogy minél több időt töltsünk a szabadban, és élvezzük a nap melegét. A barnulás sokak számára az egészséges megjelenés szimbóluma, ám kevesen gondolnak bele, hogy a bőr természetes UV-védelme nem egyik napról a másikra alakul ki.

Porfíria,  a test rejtett zavara

A porfíria egy ritka, de annál érdekesebb betegségcsoport, amely az emberi szervezet egyik alapvető működéséhez, a hemképzéshez kapcsolódik. A hem a vörösvértestek fontos alkotóeleme, amely az oxigén szállításáért felelős. Amikor ennek az anyagnak a képződése valamilyen enzimhiba miatt zavart szenved, különféle porfirinek halmozódnak fel a szervezetben, amelyek számos tünetet okozhatnak.

Végtagzsibbadás és B-vitaminhiány: az egyoldalú táplálkozás rejtett következményei

A végtagzsibbadás sokak számára ismerős, mégis gyakran félvállról vett tünet. Időszakos bizsergés, érzéketlenség vagy „hangyamászás” a kézben vagy lábban legtöbbször ártalmatlannak tűnik, azonban tartós fennállása komolyabb problémákra is utalhat.