Egészen a legmélyebb sötétség felé. Ezért szórakoztató a trash

Manapság sokan sok különféle dolgot neveznek „trash-nek”, magyarul szemétnek a kultúrában. Azonban honnan ered és mit foglal magában ez a stílus? Miért jelent sokaknak egyfajta bűnös élvezetet? A fogalom különböző jelentéssel bír, de cikkemben megpróbálom körbejárni ezt a nem is olyan egyszerű jelenséget.

Honnan ered történetileg?

A „trash kultúra” kifejezést a modern trendre használták az angolszász országokban, kifejezetten lekezelő értelemben. Valószínűleg először az 1980-as években terjedt el a szókapcsolat, egy időben a gyorséttermek, a tömegmédia, a popzene, a bevásárlóközpontok és a kaszinók térhódításával, melyeket mind a trash körébe sorolnak. Az általános vélekedés szerint az elemzett irányzatot az alsóbb osztályok testesítik meg. Történeti szempontból a humor forrása sok esetben a tehetősebbekkel szembeni különbségek megjelenítéséből adódik, amit megtestesít a mértéktelen ivás és dohányzás, az emberi butaság, a felelőtlen viselkedés, a kocsmai szokások és a piti bűncselekmények. Tulajdonképpen a silány tartalmat az alsóbb rétegek nyomorát és nihilizmusát kifigurázó irányzatnak is tekinthetjük, melynek lényege, hogy nevetni más nyomorán könnyít megfeledkezni a saját nehézségeinkről.

Jelenleg sok mindent besorolhatunk a trash műfajba, írásos munkákat, mémeket, videókat és leginkább zenéket. A mindenki által elfogadott meghatározása manapság azt jelenti, hogy valami annyira rossz, hogy már jó, a humor forrását a teljes színvonaltalanság adja. Azt fontos megjegyezni, hogy egy kulturális termék csak akkor számíthat a fogyaszthatóan rossz kategóriába, ha tudunk rajta nevetni, különben csak hétköznapi szemét marad.

A mesélés technikája

A magas kultúra és a trash között az igazi különbség a történetmesélés módjában van. Az alkotók alkalmazkodnak a változó gazdasági, szociális, politikai környezetükhöz és a műveiket is ennek megfelelően igazítják közönségükhöz. Sokszor ugyanaz a történet és folyamat már nem számít ugyanolyan értékesnek, mint régen, mert újraírták a mai fogyasztói társadalom igényeinek megfelelően és kivették belőle azokat az elemeket, amik miatt egy alkotást magas művészetnek tartunk. Rendszerint a kritikusok szeme elől is rejtve maradnak alkotások csupán azért, mert a társadalom szemében a trash kultúrába tartozik.

Például egy egyetemi adjunktus, vagy tanszékvezető nem biztos, hogy hallott Varga Irénről, akit Mahiana Roszálló néven is ismerhetünk. Varga Irén egy magyar internetes jelenség és amatőr énekesnő, aki főként botrányos videóival és megosztó zenei produkcióival vált ismertté. Népszerűsége a közösségi médiában, különösen YouTube-on és TikTokon nőtt meg, ahol extrém stílusa, sajátos előadásmódja és a hétköznapi logikát gyakran felülíró megnyilvánulásai miatt mémmé vált. Az olyan számai, mint a Kisapám vagy éppen a Maluma beleégtek a hallgatók elméjébe.

Mi számít ma hulladéknak?

A trash tartalmakat háromféle csoportba oszthatjuk. Egy részük mindig is az volt, ez az eredeti hulladék, mint például Mahiana Roszálló zenéi. Egy másik csoport idővel vált azzá, a harmadik, szerencsésebb kategóriába pedig azok a művek tartoznak, amik hülyeségként indultak, de ma már klasszikusnak számítanak, ilyenek például a gyerekeknek szánt képregények, vagy éppen Justin Bieber. Az első kategóriába sorolhatjuk a korábban említetten túl – előre is elnézést kérve rajongóiktól – a Győzike Show-t, míg a másodikba Britney Spearst, a Simpson családot vagy éppen a legendás ma már eléggé obszcénnak ható jelenetekkel tarkított A kertvárosi gettót. Ide tartoznak azok a művek, amiket nem tekintünk valódi kulturális terméknek, de mégis élvezzük fogyasztásukat, mivel viccesek. A közönség sem gondolja komolyan, amit hall vagy amit lát például A kertvárosi gettó egy részletében, mégis szórakoztató a jelenet, mert van valamilyen mögöttes belső inger, ami ezt kiváltja.

Napjaink televíziós producerei, rendezői már építenek is a trash faktorra, nem véletlenül válogatnak be a nagy tehetségek mellett minden tehetségkutató szereplő gárdájába számos hallgathatatlan, de annál viccesebb figurát is, akiknek legtöbbször nincs megfelelő önkritikájuk. Azonban sokszor visszaüt, ha valamit direkt minőségtelenre gyártanak. Legtöbbször csak azt tudja élvezni az ember, amiről látszik, hogy a készítői biztosak voltak a létrehozott mű korszakalkotó mivoltában, annak ellenére, hogy egy fergeteges bukás lett belőle.

A trash azért működik, mivel mindenki tudja róla, hogy nem kell komolyan venni, hanem a céljának megfelelően kell kezelni. A művészetben, főként a zenében megjelent egy új irányzat is, ami ezt a stílust ízlésesen igyekszik integrálni az alkotásokba. Kérdéses az, hogy ezzel vajon megnyerheti-e magának az alkotó bármelyik csoportot is, értve ez alatt az igazi rossz alkotásokért rajongókat és az esztétikusabb produkciók kedvelőit.

Megkérdőjelezhető, hogy mennyire sorolhatjuk a műfaj körébe azokat a mémeket és posztokat, melyeknek humor forrása csupán abból fakad, hogy teljesen irreálisak, illetve néha nem is ironikusak. Azt biztosan kijelenthetjük, hogy a társadalom kultúrához való hozzáállása nagyban megváltozott és valószínűleg még sok ilyen fordulatra számíthatunk a későbbiekben is. Mindig lesz hova süllyedni, egészen a legmélyebb sötétségig…a fekete feneketlenség mélyére, ahol a legrosszabb trash vár bennünket.