Grecsó Krisztián élete stand-upban
Az Egy életem színházi előadássorozatban híres művészek mesélnek az életükről, a számukra meghatározó pillanatokról és történetekről. Ennek keretében Grecsó Krisztián, méltán felkapott kortárs író életrajzi stand-upjára voltam hivatalos pár napja az Átriumba, Budapesten. Beavatást nyertem többedmagammal a költő munkásságába, kalandos útjába a fővárosig és persze a szegvári gyerekkorának hol abszurd, hol kínos, de mindenképpen megmosolyogtató részleteibe. A körülbelül 80 perces, Lévai Balázs rendezte est, remek kikapcsolódás lehet mindenkinek. Az író univerzális nyelvezettel és témavilággal tárja fel életének forgatókönyvét. Interaktív elemként régi, sokszor kis, helyi tévékből vett videóbejátszásokkal igazi, önfeledt nevetésre bír minket.
Külön öröm, hogy folyamatosan megéli az elmondottakat Grecsó, a rengeteg, nézőknek szóló kérdés igazán bensőségessé tette az amúgy is jó hangulatú estét. A szegvári kicsi gyerekkor néptáncos bája, a szentesi viccek, a csongrádi középiskolai drámaírói szárnypróbálgatások remek egyveleget alkotnak. Külön megmosolyogtató, ahogy a szülőfalujában, Szegváron (Szentes mellett) való belharcokat mutatja be, amelyek lázban tartották a médiát is egykoron, a Pletykaanyu című novellája után. Megvallom őszintén kicsit aggódtam, hogy ez a miliő ábrázolás, kreatív humor mennyire fog működni a fővárosban hiszen szentesiként abban biztos voltam, hogy én venni fogom a lapot, de hála isten rácáfolt az ezirányú félelmeimre is az előadó. Nemcsak szerethető volt a darab, de jutott ereje arra is, hogy általánosságban is reflektáljon az írók szerepére a mai világban, az írás hatalmát demonstrálva.
Emellett a vége felé nyíltan mert beszélni Grecsó daganatos betegségéről is. Nem nyújtja bő lére, az arányok pontosan jók ahogy vannak. Maga az előadás rendelhető, sok helyen előadta már, utána természetesen sokak nagy örömére ezúttal is dedikált a költő. Ajánlom magát az Egy életem karakterisztikájú esteket is, de ezt a melegszívű, kellemes stand-upos író-olvasó találkozót mindenképp.
A gonosz bennünk él?
A Budapesten forgatott új Russell Crowe film a nürnbergi perről sok premiercsúszás után végre beért a honi mozikba is. A színészek elitek: Michael Shannon (A víz érintése) a főügyész, Rami Malek (Bohém rapszódia) a pszichológus, aki a jócskán meghízott kedvelt új-zélandi -ausztrál fenegyerekünk által alakított Göringet, illetve sorstársait analizálja a híres per alatt. Erős és roppant érzékeny témát érint, amely reméltük, hogy oktatófilmnek csakúgy, mint történelmi filmnek is megállja majd a helyét. Lássuk összejön-e a várva várt Oscar-eső.
Pandora még mindig egyedi, a tartalom viszont ismerős
James Cameron három évvel A víz útja után újra bizonyítani akarja, hogy az Avatar-széria még mindig képes megrengetni a mozitermeket. A Tűz és hamu minden eddiginél nagyobb, zajosabb és sötétebb fejezetként vonul be a filmtörténelembe. A kérdés inkább az, hogy az epikus megvalósítás mögött maradt-e még valódi újdonság.
Az antihősök új dimenziója a Marvel-univerzumban
Az idén videón is már megjelent Mennydörgők* egy olyan társaság története, amelyet nem külső kényszer, hanem a saját változni akarásuk húz egy irányba. Mindannyian cipelik a maguk hibáit, traumáit, de mégis egymás mellett találják meg azt a ritmust, ami a sztori végére valódi csapattá formálja őket. A hangulat és a dinamika könnyen felidézheti A galaxis őrzőit, de a fókusz itt jóval személyesebb, valamint sokkal inkább szól a szereplők közötti dinamikáról.
A haza és az emberség kötelez
Pár napja bemutatták a nagy állami támogatással megtolt Sárkányok Kabul felettet, amely a roppant vérszegény magyar akciófilm zsánerba igyekszik friss vért pumpálni miközben az afganisztáni békefenntartóink munkájának állít emléket. Pörgős csatajeleneteket legalább profi díszletekkel és kameramunkával ígért a trailer. Ezek után (remélem) egy emberként reméltük, hogy politikai terheltsége ellenére egy szórakoztató film készült el. Ennek jártam utána.
Egy nélkülöző nemzet szülöttei
Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva a 20. századi magyar társadalmi traumák és a személyes veszteségek metszéspontján született meg. Nagyszabású művészi alkotás, amely egyszerre beszél a mindennapi veszteségről és a gyászról. A történet a múltat nem pusztán idézi, hanem felépíti és újraéli – fájdalmasan, őszintén és minden pátosz nélkül.