Menü

A természettel összhangban

A színek – a fény megjelenési formái- elektromágneses rezgésükkel hatnak ránk, befolyásolják a hangulatunkat. Az évszakokat különböző színekkel is szimbolizálhatjuk, s ezek segítségével még inkább összhangba kerülhetünk a természettel és önmagunkkal.

A tél színei a kék, az ibolyakék, a lila, a fekete és a fehér. Ezek a színek és kombinációi gyakorlatilag mind az erőgyűjtést, a pihenést, a nyugalmat, a feltöltődést jelképezik, jelentik.

Advent előtt a természet is felhívja a figyelmünket, hogy pihenjünk, eljött a kivárás, a csend, a magunkba mélyedés időszaka. A téli napforduló - Jézus Krisztus születése után növekszik a fény, később sötétedik, várjuk a tavaszt, tervezzük az újat. A színterápiában is ehhez alkalmazkodunk.

Nagyon sokat segíthet a hétköznapokban, hangulatunkon is javíthatunk, ha megfelelő színekkel vesszük körbe magunkat. Érdekes, télen az előbb említett színű ételeket, italokat fogyasztjuk, ilyen ágyneműt használunk, kiegészítőket helyezzünk el a lakásban. Ha a színek erejét felhasználva motivációra, pörgésre vágyunk, válasszunk eltérő, élénkebb színkombinációkat: például a vörös- fokozza a belső tüzet, a sárga vidámságot visz a szürkeségbe, a narancs harmóniát teremt.

De nézzük szép sorjában a tél színeit. A kék a csendességet, tisztaságot, harmóniát, hűvösséget, feloldódást, végtelenség érzését szimbolizálja, a pihenés utáni vágyat jelenti. Segíti a kommunikációt, a vizsgázók kedvenc színe. A világoskék összehúzó, fertőtlenítő hatású, a magas vérnyomás, a gyulladások, a fertőzések, a pajzsmirigy- és torokbetegségek, hörghurut és tüdőbetegségek, égések és csípések, valamint magas láz ellen lehet hatásos.

Az ibolyakék- és a lila misztikus szín, egyesíti a kék elmélyültségét és a vörös aktivitását. A kozmikus erőt szimbolizálja, az intuíció, az empátia színe. Nyugtatja, harmonizálja az idegrendszert, fejfájásra, nyirokkeringési, hormonális problémákra, rosszindulatú daganatok esetén alkalmazható. Fáradtságűző, látásélénkítő, kimerültség és vérszegénység megelőzésére.

A fekete az abszolút passzivitást jelenti, az eltűnést, befelé húzódást, pihenés iránti vágyat szimbolizálja. Jellemezheti a csalódott, kimerült embert is. Egyúttal pedig a méregtelenítés, a visszavonulás színe is.

A télhez tartozik a fehér szín is. Érdekesség, hogy a fekete és a fehér egymás ellentétei, ám egymás nélkül nem léteznek, hiszen a fekete csak a fehér mögött látszik és fordítva. A fekete „dolgozik” az adventi időszakban, majd fokozatosan a fehér veszi át a helyét. Ezt látjuk a keresztény kultúrkörben is. A fehérről a hóesés, a vidámság, a korcsolyázás, a hóemberépítés, a tisztaság, a tiszta lappal való indulás jut eszünkbe. A színterápiában pedig mindemellett a hitet, az őserőt (csontokat), az őszinteséget, a gyógyulást, az erőt képviseli.

Forrás:
Bereginé Simon Ágnes tanár, „Életfa” Országos Egészségmegőrző Program tanácsadója
Fotó: sxc.hu

Mi történik velünk, ha abbahagyjuk a sportolást?

A rendszeres mozgás könnyen háttérbe szorulhat, ha sűrűbbé válnak a mindennapjaink vagy egyszerűen elveszítjük a motivációnkat. Néhány kihagyott edzés még nem feltétlenül jár látványos változással, a hosszabb szünet azonban a testünkön és a közérzetünkön is nyomot hagy.

4 légzőgyakorlat, ami segíthet csökkenteni a szorongást és megnyugtatni az idegrendszert

Amikor feszültek vagyunk, aggódunk vagy egyszerűen csak túl sok minden történik körülöttünk, azt nemcsak a gondolataink, hanem a testünk is jelzi. Gyorsulhat a szívverésünk, megfeszülhetnek az izmaink, kapkodóbbá válhat a légzésünk. Ilyenkor sokszor nehéz egyszerűen azt mondani magunknak: „Nyugodj meg!” Van azonban egy eszközünk, amely mindig kéznél van: a légzésünk.

A gyors elhízás lehetséges okai

A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.

A nehézlégzés lehetséges lelki okai

A nehézlégzés vagy légszomj sok ember számára kifejezetten ijesztő élmény. Ilyenkor az ember úgy érezheti, hogy nem jut elegendő levegőhöz, nem tud igazán mélyet lélegezni, szorít a mellkasa, vagy állandóan nagy levegőt kell vennie. Bár a nehézlégzésnek számos testi oka lehet, bizonyos esetekben lelki tényezők, például szorongás, stressz, pánik vagy tartós érzelmi megterhelés is szerepet játszhatnak a kialakulásában.

Miért tesz jót a délutáni pihenés?

A délutáni alvás javíthatja a közérzetünket, a figyelmünket és a teljesítményünket, miközben a nap hátralévő részére is új lendületet adhat. Egy jól időzített szieszta különösen akkor hasznos, ha az éjszaka rövidebbre sikerült a kelleténél.