Gyorsételek: közkedvelt és pusztító
- Dátum: 2013.01.28., 10:35
Nem rég megjelent felmérés szerint tíz év alatt a duplájára emelkedett a gyorséttermi étkezést választó fiatalok aránya Szlovákiában. Bár a felmérés a szomszédoknál történt, valószínű, hogy más országokban, így Magyarországon is hasonló eredményre jutnának.
A Focus közvélemény-kutató ügynökség legfrissebb szlovákiak felméréséből kitűnik, hogy a gyorséttermi étkezés közkedveltsége Szlovákiában a fiatalok körében nőtt a leginkább. A hetente legalább egyszer fastfood-jellegű ételt fogyasztók aránya a 18 és 24 év közöttiek körében 36 százalékot tesz ki, ami kétszer olyan magas arány, mint tíz évvel ezelőtt.
A gyorséttermek a lakosság egészét tekintve is közkedveltek, az erről megkérdezettek 61 százaléka válaszolta azt, hogy időnként az étkezésnek ezt a formáját választja. A gyorsételek a felmérés szerint a férfiak körében népszerűbbek, mint a nők között. Ugyanakkor a fiatalok, az ország nyugati régióiban élők és a magasabb - havi 1500 eurónál nagyobb - jövedelműek kedvelik leginkább a gyorsételeket.
Az OECD legutóbbi adatai szerint a túlsúlyosok és az elhízottak arányát tekintve a szlovák lakosság a világ középmezőnyében van. A testtömeg-indexet alapul véve Szlovákiában a lakosság 51,5 százaléka számít túlsúlyosnak, az elhízottak aránya 16,9 százalék.

Függőséget okoznak
A gyorsételek kapcsán már számos elrettentő eredmény és hír megszületett, de elég, ha csak Michael Moore 2004-es híres-hírhedt dokumentumfilmjére, a Super Size Me-re gondolunk. Ahol kiderült, a gyorsételek rendszeres, nagy mennyiségű fogyasztása egyenesen pusztító a szervezet számára.
A lezajlott kutatások ma már bizonyítani is tudják, a gyorsételek ugyanolyan függőséget okozhatnak, mint a cigaretta vagy a heroin. Egész pontosan a magas kalóriatartalmú ételek rendszeres fogyasztása képes nagy hatást gyakorolni az agy „örömközpontjára”, arra a területre, amely a pszichés függőség kialakulásához vezet. Aki bekerül tehát a mókuskerékbe, az hamar bajban lesz, hiszen minél többet fogyaszt valaki, annál többet kíván majd a szervezete.
Így van ez a sokak által kedvelt gyorséttermi üzletlánc(ok) sült krumplijával is. A gyorséttermek titkos sült krumpli receptje valójában rengeteg olajat és sót jelent. Egy adag jóval több olajjal készül, mint egy jókora adag chips, pedig utóbbiak is jócskán tele vannak vele, az ízfokozókkal egyetemben. Ezek a fajta sült krumplik e mellett nagy mértékben alulmúlják a valódi tápanyag igényünket. Sokan mégis úgy tekintenek rájuk, mint egy gyors és hálás megoldásra, amely hamar csillapítja az éhségérzetet. Miközben elfeledkeznek arról, hogy körülbelül annyi bennük például a vitamin, mint Balaton szeletben a nádsusogás.
Fotó: sxc.hu
A hal szerepe a diétában – egészséges, laktató és sokoldalú választás
A hal kiváló választás lehet azok számára, akik szeretnének egészségesebben táplálkozni, fogyni, vagy egyszerűen változatosabbá tenni az étrendjüket. Magas fehérjetartalma, értékes zsírsavai, vitaminjai és ásványi anyagai miatt sokféle diétába jól beilleszthető. Fontos azonban, hogy ne csak azt nézzük, milyen halfajtát fogyasztunk, hanem azt is, hogyan készítjük el, milyen körettel tálaljuk, és mekkora adag kerül a tányérra.
Whole Diet, a fenntartható és kiegyensúlyozott táplálkozás alapjai
A whole diet, vagyis „teljes étrendi megközelítés” lényege, hogy nem egyetlen tápanyagra, tiltott ételre vagy gyors fogyókúrás szabályra koncentrál, hanem arra, hogyan épül fel összességében a mindennapi táplálkozás. Ez a szemlélet egyre népszerűbb, mert sokan szeretnének fenntarthatóbb és kiegyensúlyozottabb módon étkezni, szélsőséges megszorítások nélkül.
5 gyümölcs, amit jobb héjastól megenni – abban van a legtöbb vitamin
Sok gyümölcsöt automatikusan meghámozunk, pedig nem biztos, hogy ezzel jót teszünk magunknak. A gyümölcsök héjában ugyanis számos értékes növényi vegyület, rost, vitamin és ásványi anyag található. Természetesen nem minden gyümölcs héja ehető, és az sem mindegy, hogyan fogyasztjuk őket.
Cink, ami elengedhetetlen az egészségükhöz
A cinkről leggyakrabban akkor hallunk, amikor beköszönt az őszi-téli időszak, és szóba kerül az immunrendszer támogatása.
A gyors elhízás lehetséges okai
A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.