Menü

Valentin-nap: A megosztó ünnep

  • Dátum: 2013.01.30., 11:53

Ki így, ki úgy gondol a Valentin-napra, az viszont biztos, hogy mindenki tudja, hogy mikor van.Ilyen szempontból kétfelé lehet osztani a társadalmat. Az egyik tábor, amelyik ünnepli a Valentin-napot, a másik, amelyik nem. A Bálint-nap a 90-es évektől vált ismerté Magyarországon, azóta ajándékozzuk meg szerelmünket február 14-én.

Az ünnepnek Szent Bálint, a jegyesek és fiatal házasok védőszentjének egyik története képzi alapját.  Eszerint mielőtt keresztény hite miatt II. Claudius császár idején kivégezték, Bálint a hite erejével a börtönőre vak leányának visszaadta a látását. Mielőtt – a hagyomány szerint – február 14-én kivégezték, búcsúüzenetet küldött a lánynak, amelyet így írt alá: „A Te Bálintod.” Ez a Bálint-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata. A legenda szerint a püspök a szerelmeseket a keresztény szokások szerint megeskette egymással, köztük katonákat is, akiknek az akkori császári parancsok értelmében nem lett volna szabad házasságra lépni. A friss házaspárokat megajándékozta kertje virágaival. A hagyomány úgy tartja, hogy ezek a házasságok jó csillag alatt születtek. A vallásos, az egyházi liturgiában gyökerező eredete ennek az ünnepnek Jézusnak, mint égi vőlegénynek a megérkezése az égi esküvőre. A római-katolikus naptárnak az 1970-es évi reformjakor e szent és emléknapja az előírt egyházi liturgiából eltűnt, hogy helyet adjon a történelmileg bizonyítható szaloniki születésű szent testvérpár, Konstantin-Cirill és Szent Metód liturgikus ünnepének.

Vannak tipikus ajándékok, amiket ilyenkor a férfiak vesznek, például virág, csoki, ékszerek, de sokan időzítik erre a dátumra például eljegyzésüket, amely abból a szempontból, hogy a szerelmesek ünnepe, szebben meg sem lehetne ünnepelni, minthogy párunk össze szeretné kötni velünk életünket. A nők esetében már nehezebb az ajándékvásárlás, hiszen a legtöbb férfi egyáltalán nem ünnepli illetve nem vár el meglepetést. Ilyen esetben inkább lehet ajándék egy finom vacsora, a kedvenc desszert vagy esetleg mi magunk egy csinos kis masnival vagy szexi fehérneműben. Azt hiszem, bizton állítható, hogy nagyobb a sikere, mint egy plüssmacinak, amelyik szívecskét tart a kezében és nyomásra „I love You”-t vinnyog sipító hangon.

Fotó: sxc.hu

Egy kis figyelmesség, ami közösségeket melegít – szép példa egy kis településről

Van, amikor nem nagy szavakra, hanem apró, őszinte tettekre van szükség. Hőgyészen most pontosan egy ilyen kezdeményezés született: az egyik virágműhely előtt elhelyezett közösségi kabátponttal a település rászoruló családjain szeretnének segíteni.

Tükrök a lakásban – ezekre a helyekre a feng shui szerint inkább ne tedd

A tükör különleges lakberendezési elem: tágítja a teret, világosabbá teszi a szobát, és praktikus is. A feng shui szerint azonban nem mindegy, hova kerül, mert a tükrök nemcsak a fényt, hanem az energiákat is „visszaverik” és megsokszorozzák. Nézzük, hol érdemes inkább elkerülni őket!

Fűtési módszerek egészségügyi mérlegen

A fűtési szezonban nemcsak a meleg, hanem az otthonunk levegője is megváltozik, ami közvetlen hatással van a közérzetünkre és az egészségünkre. Nem mindegy, mivel fűtünk, hiszen a különböző megoldások eltérően befolyásolják a levegő minőségét, a páratartalmat és a légúti panaszok kialakulását.

Digitális nagytakarítás az év elején

A január sokszor a rendrakás idejét jelenti – kidobunk, átválogatunk és szelektálunk magunk körül. Miközben a lakásban helyet csinálunk, a telefonunkon és a laptopunkon gyakran észrevétlenül ott marad a káosz és semmi sem változik. Holott az e-mailek, az alkalmazások és a fotók halmozása legalább akkora pszichés terhet jelent, mint egy hónapok óta kacatokkal tele lévő polc.

Így használd fel a maradék szaloncukrot

Maradt otthon a spájz zugában egy zacskónyi szaloncukor karácsonyról? Íme pár tipp, hogy ne kelljen kidobni.