Neuropathia: a cukorbetegek a legveszélyeztetettebbek
- Dátum: 2013.02.07., 21:33
Először szűrték az idegkárosodás jelenlétét az Országos Szűrőprogramban, sokkal többen lehetnek neuropathiásak, mint ahányan tudnak róla
2012-ben először végeztek neuropathiával, azaz diabéteszes idegkárosodással kapcsolatos vizsgálatokat az Országos Szűrőprogram keretében. A neuropathia vizsgálatokon több mint húszezer ember vett részt, közel 7 százalékuk adatai tértek el a normálistól. A neuropathia szűrés a Wörwag Pharma kezdeményezésére került bele az Országos Szűrőprogramba. A vizsgálatok összesített eredményeit a vállalat a neuropathia centrumokhoz is eljuttatja.
2012-ben is folytatódott Magyarország legnagyobb egészségvédelmi szűrőprogramja az Európai Nemzeti Egészségvédelmi Program keretében. A Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége által koordinált országos szűrőprogram során 2010 és 2012 között 528 helyszínen 1 597 163 vizsgálatot végeztek, 65 267 résztvevőn.
A programban elsősorban olyan eltérések fennállását szűrik, amelyek komoly népegészségügyi kockázatot jelentenek. 2012-ben először került bele a vizsgált területek közé a neuropathia (idegkárosodás), mely elsősorban cukorbetegekben alakulhat ki. A szövődmény a diabéteszben szenvedők mintegy 30 százalékát érinti, végtagi fájdalommal, zsibbadással vagy éppen az érzékelés csökkenésével jár. Az időben fel nem ismert szövődménynek súlyos, visszafordíthatatlan következményei lehetnek, melyek akár lábamputációhoz is vezethetnek. A nem baleset miatt végzett alsó végtagi amputációk több mint fele cukorbetegeken történik, ezek közül elsősorban a neuropathia eredetű amputációk megelőzhetőek lennének a szövődmény időben történő felismerésével és korai, komplex kezelésével.

A magyarországi neuropathia centrumok létesítését segítő Wörwag Pharma kezdeményezésére 2012-ben az Országos Szűrőprogramba is bekerült a neuropathia vizsgálat, melynek első eredményei a napokban érkeztek meg a vállalathoz. A szűrésen résztvevők többek között kérdőív segítségével adtak tájékoztatást tüneteikről. A kérdőíven tavaly szerepeltek először neuropathia fennállására utaló kérdések. Arra a kérdésre például, hogy éreznek-e a végtagjaikban égő érzést, ami tipikusan neuropathiás tünet, a válaszolók 7 százaléka igennel felelt. Bizsergést vagy zsibbadást a válaszolók 20, illetve 30 százaléka érzett a végtagjaiban. Több mint húszezren vettek részt a neuropathia szűrésen, közülük 7 százalékuknak tértek el az adataik a normálistól. Összehasonlításképpen az eddig becsült adatok alapján a magyar lakosság több mint 2 százalékát, a cukorbetegek 30 százalékát érintheti ez a betegség.
A neuropathiával foglalkozó szakorvosok számára rendkívül fontos egy ilyen nagyszabású szűrőprogram, hisz potenciális betegek tömegeit veheti rá, hogy problémáikkal a megfelelő szakemberhez forduljanak. – mondta el Prof. Dr. Kempler Péter, az országos feladatokat ellátó Neuropathia Központ vezetője.
Az Országos Szűrőprogram keretében végzett vizsgálatok közel 1500 betegben utaltak neuropathia fennállására. E betegeknek első lépésben háziorvosuknál kell jelentkezniük, aki indokolt esetben belgyógyászati, diabetológiai, illetve neurológiai szakrendelésre vagy az ország 8 neuropathia centrumának egyikébe irányítja őket, a szükséges további diagnosztikus vizsgálatok elvégzése és a megfelelő kezelés beállítása céljából.
Fotó: bp18.hu
Mi történik velünk, ha abbahagyjuk a sportolást?
A rendszeres mozgás könnyen háttérbe szorulhat, ha sűrűbbé válnak a mindennapjaink vagy egyszerűen elveszítjük a motivációnkat. Néhány kihagyott edzés még nem feltétlenül jár látványos változással, a hosszabb szünet azonban a testünkön és a közérzetünkön is nyomot hagy.
4 légzőgyakorlat, ami segíthet csökkenteni a szorongást és megnyugtatni az idegrendszert
Amikor feszültek vagyunk, aggódunk vagy egyszerűen csak túl sok minden történik körülöttünk, azt nemcsak a gondolataink, hanem a testünk is jelzi. Gyorsulhat a szívverésünk, megfeszülhetnek az izmaink, kapkodóbbá válhat a légzésünk. Ilyenkor sokszor nehéz egyszerűen azt mondani magunknak: „Nyugodj meg!” Van azonban egy eszközünk, amely mindig kéznél van: a légzésünk.
A gyors elhízás lehetséges okai
A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.
A nehézlégzés lehetséges lelki okai
A nehézlégzés vagy légszomj sok ember számára kifejezetten ijesztő élmény. Ilyenkor az ember úgy érezheti, hogy nem jut elegendő levegőhöz, nem tud igazán mélyet lélegezni, szorít a mellkasa, vagy állandóan nagy levegőt kell vennie. Bár a nehézlégzésnek számos testi oka lehet, bizonyos esetekben lelki tényezők, például szorongás, stressz, pánik vagy tartós érzelmi megterhelés is szerepet játszhatnak a kialakulásában.
Miért tesz jót a délutáni pihenés?
A délutáni alvás javíthatja a közérzetünket, a figyelmünket és a teljesítményünket, miközben a nap hátralévő részére is új lendületet adhat. Egy jól időzített szieszta különösen akkor hasznos, ha az éjszaka rövidebbre sikerült a kelleténél.