Menü

Önvédelem és harcművészet az iskolában

  • Dátum: 2013.02.21., 20:36

Február 28-án, csütörtökön , a Magyar Sportok Házában tart konferenciát a Magyar Edzők társasága harcművész tagozata, „Küzdősportok és harcművészetek az iskolai testnevelésben, különös tekintettel a heti 5 testnevelés órára.” címmel.

Már  a cím is sokat mondó, és várhatóan vitát gerjesztő. Ehhez a konferenciához csatlakozik a békéscsabai Kazinczy Ferenc Általános Iskolában folyó önvédelmi oktatás. Az iskola mindig is híres volt az ott folyó, emelt szintű testnevelés oktatásról, hiszen a régi nevén 2.Számú Általános Iskola az utóbbi időkben is több alkalommal lett az ország diáksportban legeredményesebb általános iskolája. A „Békéscsaba Sportjáért” kitüntetésben részesített, Forczek Győzőné által vezetett „testnevelés tanszék” kiváló szakemberei évtizedek óta szolgálják az alapsportágak utánpótlás nevelését. Ez az önvédelem oktatás viszont újdonság, Szeleczki Erzsébet Igazgató Asszony részére is:

- Az iskola élen jár a diáksportban, de ez az önvédelem oktatás más jellegű. Hogyan jutott Igazgató Asszony  eszébe az ötlet?

A köznevelési törvény változása következtében. Iskolánkban eddig is biztosítottuk a mindennapi testnevelést, nagy súlyt fektettünk erre, lehetőségeink és szakembereink egyaránt megvannak hozzá. Mikor két éve a 10. számú általános iskolával összevontak minket, olyan tanulócsoportok jöttek át, akiknek nem volt idáig meg a minden napos testnevelés óraszáma. Kihasználva azt, hogy Gregor László iskolánk dolgozója, lehetőséget nyújtottunk arra, hogy ilyen oktatás legyen és heti egy órát minden C és D osztályunkban a testnevelés órák terhére, önvédelem oktatásra szántunk. Nagy a sikere és fontos a jelentősége a mai világban , nem baj, ha a lányok is és a fiúk is képzettebbek. Sajnos, egyre aktuálisabb napjainkban. 32 éve itt dolgozó kollégánkat ismerve nyugodtak vagyunk, hogy ez az oktatás eredményes lesz.

- Egy ilyen döntés meghozatalában mennyire van szabadsága az intézmény vezetőjének?

A nevelési törvényt tekintve ebben az iskola vezetője szabad kezet kapott, mire szenteli ezt a bizonyos heti plusz órát. Így konkrétan az önvédelem oktatást tanóra keretében tudjuk megoldani .

- Milyen konkrét elvárásokat fogalmazott meg az iskolavezetés az önvédelem oktatásával kapcsolatban?

Különleges elvárásaink nincsenek, pont annyi elvárásunk van, mint más tantárgyak esetében. Legyen eredményes, maximális idő kihasználtsággal, szeressék meg a gyerekek. Azt hiszem, általános iskolában az a legjobb útravaló, hogy milyen viszonya van a gyerekeknek a tantárgyhoz. Ha ezt örömmel csinálja, ha úgy indítjuk el, hogy bármikor folytatná, akkor ez a legtöbb, amit megtehetünk.

Összesen tíz osztályban, az elsőtől a nyolcadik évfolyamig tanítja, neveli  a tanulókat Shihan Gregor László VI.DAN, az iskola magyar-történelem szakos tanára, a Nippon Seibukan Akadémia magyarországi vezetője. A visszajelzések pozitívak, hiszen nemrégiben a nyolcadikosokkal bemutató órát tartott Békés megye testnevelő tanárainak,  s a kis elsősök nagy sikert arattak a nyílt tanítási órán is a szülőknél. Hogy ez a program hogyan funkcionál majd, azt valóban, csak több év után lehet majd látni. S mivel a szakember a helyi Szent Györgyi Albert Gimnázium és a Kemény Gábor Szakközépiskola rendészeti fakultációs tanulóinak lassan húsz éve tanít önvédelmet és közelharcot, elképzelhető, hogy 8-tól 18 éves korig lesz kifutása az oktatásnak, és talán – hosszabb távon- pályaorientáló is lehet!

Forrás: mob.hu

Egy kis figyelmesség, ami közösségeket melegít – szép példa egy kis településről

Van, amikor nem nagy szavakra, hanem apró, őszinte tettekre van szükség. Hőgyészen most pontosan egy ilyen kezdeményezés született: az egyik virágműhely előtt elhelyezett közösségi kabátponttal a település rászoruló családjain szeretnének segíteni.

Tükrök a lakásban – ezekre a helyekre a feng shui szerint inkább ne tedd

A tükör különleges lakberendezési elem: tágítja a teret, világosabbá teszi a szobát, és praktikus is. A feng shui szerint azonban nem mindegy, hova kerül, mert a tükrök nemcsak a fényt, hanem az energiákat is „visszaverik” és megsokszorozzák. Nézzük, hol érdemes inkább elkerülni őket!

Fűtési módszerek egészségügyi mérlegen

A fűtési szezonban nemcsak a meleg, hanem az otthonunk levegője is megváltozik, ami közvetlen hatással van a közérzetünkre és az egészségünkre. Nem mindegy, mivel fűtünk, hiszen a különböző megoldások eltérően befolyásolják a levegő minőségét, a páratartalmat és a légúti panaszok kialakulását.

Digitális nagytakarítás az év elején

A január sokszor a rendrakás idejét jelenti – kidobunk, átválogatunk és szelektálunk magunk körül. Miközben a lakásban helyet csinálunk, a telefonunkon és a laptopunkon gyakran észrevétlenül ott marad a káosz és semmi sem változik. Holott az e-mailek, az alkalmazások és a fotók halmozása legalább akkora pszichés terhet jelent, mint egy hónapok óta kacatokkal tele lévő polc.

Így használd fel a maradék szaloncukrot

Maradt otthon a spájz zugában egy zacskónyi szaloncukor karácsonyról? Íme pár tipp, hogy ne kelljen kidobni.