Egy új tudomány határán - neuropedagógia

Mi a neuropedagógia? Mondhatnánk, hogy semmi, ilyen nincs is, hiszen a tudományegyetemen nem képeznek neuropedagógusokat, nem tartanak neuropedagógiai kurzusokat. Vajon van-e, lehet-e létjogosultsága ennek a szóösszetételnek?

Az alábbi sorokban kísérletet teszek arra, hogy megvizsgáljak néhányat azon érvek és ellenérvek közül, melyek a neuropedagógia és neuropedagógus kifejezések használata ellen és mellett felhozhatók.

Neuropedagógia a fejlesztésben

Mozgásterápiás fejlesztőként adja magát számomra a kifejezés használata. A mozgás segítségével dolgozó fejlesztő eljárások nagyrészt megegyeznek abban, hogy bizonyos idegrendszeri érési, szerveződési folyamatok létrejöttét tűzik ki célul, magukat pedig pedagógiai fejlesztőeljárásként aposztrofálják. Ebből a szemszögből vizsgálva tehát a neuropedagógia felfogható egy olyan megközelítésként, mely a tanítás-tanulás folyamatának neurológiai, idegrendszeri alapjait vizsgálja. Igyekszik megtalálni az idegrendszer szerveződése, megkésett fejlődése, illetve esetleges kimutatható sérülései és a tanulási zavarok közti összefüggést. Az összefüggés feltárásán túl megpróbál válaszokat is adni az ezek által felvetett problémákra és különböző fejlesztési javaslatokat tenni. A fejlesztésben pedig az idegrendszer érésének serkentését, jobb szerveződését tűzi ki célul és azt várja, hogy az idegrendszert célzó, mozgásos fejlesztőfeladatok hatására a tanulási képességekben álljon be pozitív irányú változás.

Kézenfekvő ellenérvként hozható fel ebben a megközelítésben a neuropszichológia, mint létező tudományág, ami a fent tárgyalt jelenségekkel foglalkozik. A neuropszichológia elsősorban a különböző idegrendszeri elváltozások egyénre gyakorolt pszichés hatásait vizsgálja. Mint ilyen sokszor magyarázó erővel bír egy-egy tanulás, vagy magatartási zavar kapcsán. Meglátásom szerint a viszonya a neuropedagógiához hasonló lehet, mint a pszichológiának a pedagógiához: alaptudományként szolgál, melynek eredményei a pedagógiai gyakorlatba beépülnek. A neuropedagógia ebből a szempontból inkább alkalmazott tudomány lehet. Ha úgy tetszik a neuropszichológia megmondja, hogy miért működik vagy működhet egy-egy fejlesztőeljárás; a neuropedagógia pedig hozzáteszi, hogy a mindennapi pedagógiai munkában mit kell tennünk a gyerekekkel, hogy jobban tanuljanak.

Neuropedagógia az oktatásban

Az oktatásban a neuropedagógia egy új szemléletmód meghonosodását jelenthetné. Sokszor tapasztalom, hogy a tanmenetek nem igazodnak megfelelően a gyeremekek fejlődési sajátosságaihoz és hogy a pedagógusok alapvető neurológiai, neuropszchiológiai ismeretek híján irreális elvárásokat támasztanak a gyerekekkel szemben. A neuropedagógia muníciót szolgáltathatna egy olyan szemlélethez, amelyben nagyobb hangsúlyt fektetnek a gyerekek életkori sajátosságaira, amelyben jelentősen felértékelődnek a készségtárgyak, amelyben értelmét veszíti a kampányszerű tanulással megszerzett lexikális tudás és előtérbe kerülnek a hétköznapokban is hasznos ismeretek és kellő időt hagynak a gyerekeknek a tudásuk elmélyítésére, a hosszú távra elsajátított tartós ismeretszerzésre.

Kézenfekvő ellenérv, hogy a mai pedagógiai változások is ebbe az irányba mutatnak. Ha azonban az idegrendszer sajátosságait figyelembe véve közelítünk ehhez a kérdéskörhöz, elkerülhetjük az esetlegességeket. Pontos ismeretek birtokában olyan változtatásokat kezdeményezhetünk, melyek valóban a gyermekek érdekeit szolgálják, és nem csak a gyermek, hanem a pedagógus számára is kellemesebb, több sikerélményt nyújtó hellyé tehetik az oktatási intézményeket.

Ki a neuropedagógus?

Azt hiszem, pillanatnyilag nem lehetnek túl sokan. Olyan pedagógusok, akik munkájukban igyekeznek tekintettel lenni a gyermeki idegrendszer sajátosságaira. Ismerik az idegrendszer fejlődését, felépítését, működésének jellemzőit, és ezeket képesek kihasználni, képesek ezekre építeni mindennapos pedagógiai munkájuk során.

Jó úton jár a neuropedagógusság felé az a tanító, aki nem próbál alsóban elvont nyelvtani szabályokat tanítani a gyerekeknek, mert tudja, hogy még csak a konkrét műveleti szakasznál járnak a fejlődésben és központi idegrendszerük szervezettsége még nem teszi lehetővé számukra, hogy ezeket igazán megérthessék. Jó úton jár az a középiskolai tanár, aki az új tananyag megtanítása és visszakérdezése után hagy legalább két hetet az emléknyomok hosszú távú emlékezeti rendszerben történő rögzítésének és csak ezután irat belőle dolgozatot. Jó úton halad az a tanító, aki ha kell intenzív testmozgással szakítja meg az írás-olvasás tanítását, mert tudja, hogy ezzel olyan neurotranszmitterek termelődést serkenti az idegrendszerben, melyek majd megkönnyítik a gyerekek számára a tanulást. És végül jó úton halad az a fejlesztőpedagógus, aki az idegrendszer szerveződését elősegítő, mozgásos fejlesztőeljárással kezdi a tanulási zavaros gyermekek fejlesztését, mert tudja, hogy enélkül nehezen érhetne el sikereket.

Úgy gondolom a neuropedagógia egy napjainkban születő tudomány, melynek első művelői már köztünk vannak, még ha nem is hívják őket neuropedagógusnak.

Kulcsár György
Forrás: www.tanulasinehezsegek.hu