Erőszak és „mézeshetek”

A családon belüli erőszak leggyakrabban nők és gyerekek ellen irányul, de talán kevesen gondolnánk arra, hogy idős, beteg és fogyatékkal élőket is érint.

Súlyos tévhit, hogy gyakran csak a komoly fizikai bántalmazásokra koncentrálunk, az erőszak sok formát ölthet, lehet például lelki, szóbeli, gazdasági, ezek mindegyike sérülést jelent a bántalmazott számára.

Az erőszak egy tanult viselkedés, nem bántalmazónak születünk. A látott és tapasztalt modellek egy cselekvési stratégia példájaként ivódhatnak belénk, ami azt jelenti, hogy nem feltétlenül, de nagyobb eséllyel lesz a bántalmazott gyermekből felnőttként bántalmazó. A nők elleni erőszak alapja a szexizmus, mely szerint a nők születésüktől fogva alacsonyabb rendűek, mint a férfiak. A társadalom jól körülhatárolja a nemi szerepeket, például, hogy a férfi a felelős az anyagi biztonságért, ezért ő az úr a házban. Azt is számos csatornán sulykolják, hogy a nők akárcsak a gyerekek irányításra szorulnak. A nők is megtanulják a szerepüket, azt, hogy az ő feladatuk a férfi boldoggá tétele. Ha például egy férfi sikertelen az élet számos területén, a munkahelyén gyakran szembesül lealacsonyító bánásmóddal, a felgyülemlett frusztrációt haza érve csökkentheti egy felsőbbrendű szerep megélésével, amely erőszakkal párosul.

Fontos tudni, hogy a párkapcsolati erőszak legfőbb tulajdonsága a ciklikusság, szakaszok követik egymást. Az első időszak, amikor felgyülemlik az erőszak, a stressz, a frusztráció, ezt követi az erőszak kitörés, amelyet az úgy nevezett „mézeshetek” zárnak. Az erőszakot általában mindig követi a megbánás, a bántalmazó ilyenkor apróbb kedveskedésekkel töri meg végleg a nő ellenelállását, hiszen amikor olyan súlyossá válik, a helyzet talán már képes lenne a bántalmazott arra, hogy elmenjen, de a „mézeshetek” megtörik elszántságát. Gyakori kérdés, hogy „miét maradnak a bántalmazott nők?”. Erre különböző válaszok lehetségesek, sokszor a gyerekek miatt, akik szintén bántalmazottak és a nő nem akarja magukra hagyni őket. Az alacsony önértékelés is oka lehet, gyakran hangzik válaszként: „úgysem találnék jobbat”. A Stockholm- szindróma nemcsak a fogva tartottakat érinti, hanem a családon belüli erőszak áldozatait is. Ilyenkor a bántalmazott annyira azonosul a bántalmazóval, hogy képtelen elhagyni őt.

A családon belüli erőszak nemcsak a nőket érinti, de kutatások szerint a nők elleni erőszakos bűncselekmények 22%-át partnerük vagy volt partnerük követte el, ezért kiemelten fontos, hogy ne hunyjunk szemet felette. Ráadásul általában ahol a nőt erőszak éri a családon belül, ott a gyerekek is bántalmazottak. Még egy megdöbbentő adat (a NANE Egyesület kiadványából) minden ötödik nő olyan családban nőtt fel, ahol az apja verte az anyját.

Általában a testi bántalmazás, amit „kézzel foghatóbbnak” tekintünk, rendőrségi eljárás is ilyen esetekben indul. Pedig, ha észrevennénk, hogy az erőszaknak számos fajtája létezhet családon belüli, megdöbbennénk, milyen sokakat érint. Itt van például a gazdasági erőszak, ami az jelenti, hogy egy férfi nem engedi dolgozni, pénzt keresni a nőt, elszigeteli teljesen, hogy ez által kiszolgáltatottá tegye, az anyagi függőség miatt uralkodhat kénye- kedve szerint.

Összességében ez a téma kevesebbet van napirenden ahhoz képest, mint amekkora részét érinti a társadalomnak. Ez nem véletlen, hiszen maga a társadalmi berendezkedés is alapjául szolgál az „alacsonyabb rendű” csoportok ellen irányuló erőszaknak. Egy egészséges párkapcsolatban a nemi szerepek nem a hatalom egyenlőtlen elosztása mentén értelmeződnek, mindkét félnek rendelkeznie kell önállósággal. Az erőszakmentes családban nincs helye fenyegetésnek, beteges féltékenykedésnek, elszigetelésnek, uralkodásnak, zsarolásnak, nemi erőszaknak, és testi-lelki bántalmazásnak.

Fotó: sxc.hu