Mit tegyünk, ha nyári strandolás során begyullad a fülünk?
- Dátum: 2013.06.05., 15:27
Gyakori jelenség, főleg nyáron, hogy strandolást követően víz marad a fülünkben, ami aztán kellemetlen panaszokat is okozhat.
Ezeket a tüneteket aztán sokszor összetévesztik, és tévesen a középfülgyulladásként azonosítják. Pedig valójában ilyenkor az történik, hogy strandolás közben a víz leoldja az úgynevezett savköpenyt a fülben, aminek védőszerepe van. A bőrön lévő kórokozók ilyenkor elszabadulnak, és szabad utat kapnak, kellemetlen panaszokat okozva ezzel a fülben.

Anatómiailag nézve ez a folyamat a külsőfülben megy végbe, amit a dobhártya választ el a fülkürttől. Különösen gyerekkorban gyakori panasz az elhúzódó megfázások következtében kialakuló fülgyulladás. A fülkürt, ami összeköti az orrot a középfüllel, gyerekeknél jóval rövidebb, ezért gyakran előfordul, hogy akár egy elhúzódó náthás megbetegedés is fülgyulladáshoz vezethet.
De mint már az elején is leszögeztük, ezt a jelenséget (fülgyulladás) meg kell különböztetnünk a strandolás miatt, a külső fülben megrekedt víz által okozott panaszoktól. Utóbbi esetében bőrgyulladásról beszélhetünk, ami nagyon erős fájdalmat vált ki, de nem jár lázzal. Ha tehát erről van szó és nem pedig középfülgyulladásról, akkor nem érdemes antibiotikummal kezelni. Ez egy lokális gyulladás, amit helyileg kell orvosolni. Elsősorban ki kell tisztítani a hallójáratot. Az orvosok ilyenkor általában leszívják a váladékot. Mivel ez elsősorban egy bőrgyulladás, hűtéssel enyhíthetőek a tünetek.
Szakemberek tanácsa, hogy strandolásnál érdemes babaolajt csöpögtetnünk gyermekünk fülébe, mivel annak víztaszító hatása segíthet megelőzni a fülben lévő bőrfelület felázását és begyulladását. Ha pedig mégis begyullad, akkor néhány csepp ecettel segíthetünk rajta, ami pedig a savköpeny regenerációját mozdítja elő.
Fotó:
sxc.hu
Mi történik velünk, ha abbahagyjuk a sportolást?
A rendszeres mozgás könnyen háttérbe szorulhat, ha sűrűbbé válnak a mindennapjaink vagy egyszerűen elveszítjük a motivációnkat. Néhány kihagyott edzés még nem feltétlenül jár látványos változással, a hosszabb szünet azonban a testünkön és a közérzetünkön is nyomot hagy.
4 légzőgyakorlat, ami segíthet csökkenteni a szorongást és megnyugtatni az idegrendszert
Amikor feszültek vagyunk, aggódunk vagy egyszerűen csak túl sok minden történik körülöttünk, azt nemcsak a gondolataink, hanem a testünk is jelzi. Gyorsulhat a szívverésünk, megfeszülhetnek az izmaink, kapkodóbbá válhat a légzésünk. Ilyenkor sokszor nehéz egyszerűen azt mondani magunknak: „Nyugodj meg!” Van azonban egy eszközünk, amely mindig kéznél van: a légzésünk.
A gyors elhízás lehetséges okai
A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.
A nehézlégzés lehetséges lelki okai
A nehézlégzés vagy légszomj sok ember számára kifejezetten ijesztő élmény. Ilyenkor az ember úgy érezheti, hogy nem jut elegendő levegőhöz, nem tud igazán mélyet lélegezni, szorít a mellkasa, vagy állandóan nagy levegőt kell vennie. Bár a nehézlégzésnek számos testi oka lehet, bizonyos esetekben lelki tényezők, például szorongás, stressz, pánik vagy tartós érzelmi megterhelés is szerepet játszhatnak a kialakulásában.
Miért tesz jót a délutáni pihenés?
A délutáni alvás javíthatja a közérzetünket, a figyelmünket és a teljesítményünket, miközben a nap hátralévő részére is új lendületet adhat. Egy jól időzített szieszta különösen akkor hasznos, ha az éjszaka rövidebbre sikerült a kelleténél.