Menü

Apránként áldozzuk be magunkat

  • Dátum: 2013.06.12., 12:43

A munka nemesít. Meg károsít, tehetjük rögtön hozzá, ha azokra a rossz szokásokra gondolunk, amelyeket a napi munkavégzés közben követünk el rendszeresen és következetesen.

Érdekes, hogy az emberek jelentős része mindenféle ellenállás nélkül áldozza fel egészségét a munka oltárán. Ráadásul teszi ezt úgy, hogy nincs is tudatásban annak, káros, ha nem figyel oda az apró dolgokra.

A kemény, határidős munka könnyedén rossz szokásokhoz vezethet, ezek, mint említettük nem nagy dolgok, de összeadódva és rendszeressé válva kiemelten egészségkárosítóak. Az egyik ilyen az étkezés mellőzése, vagy nassolással helyettesítése. Rengetegen csinálják azt, ha éhesek, hogy csak egyszerűen és gyorsan bekapnak egy kiflit, vagy egy csokit. A kávékat viszont számolatlanul isszák. Sokan nem gondoskodnak a megfelelő folyadékpótlásról sem, lehet, épp azért, mert nem akarnak időt pazarolni. A folyadékhiány azonban csökkenti a koncentrálóképességet, így épp az ellenkező hatást érjük el.

Többen időnyereség céljából egész nap nem mennek ki a mosdóba, amelynek szervezetre való káros hatásait felesleges külön ecsetelni.
A rossz munkakörnyezet, benne a munkatársak esetleges negatív hatásaival szintén komoly tényező abban, hogy munkahelyünkön ne tudjunk egészséges életmódot követni. Pedig az olyan helyeken, ahol egyébként is több egészségkárosító dolognak vagyunk kitéve (például: többórás ülőmunka, rossz levegőjű iroda, sok gépelés és monitornézés), fokozottan fontos lenne, hogy képesek legyünk tudatosan ellensúlyozni.

A szakemberek szerint mindenképpen érdemes kialakítani a saját kis életünket párhuzamosan a munkahelyi élettér mellett. Jó, ha betárazunk egészséges ételekből, odafigyelünk a folyadékpótlásra és gondoskodunk vízről, valamint igyekszünk pihenőket tartani.

Fotó:
sxc.hu

Hogyan győzd le a vasárnapi szorongást?

Sokan már hétvégén azt érzik, hogy összeszorul a gyomruk a közelgő hétfő miatt. Ilyenkor ez az időszak nem az energiagyűjtésről, hanem az aggódásról szól. Pedig néhány egyszerű szemléletváltással és apró szokással könnyebbé tehetjük a hét lezárását, ezáltal a kezdete sem tűnik olyan ijesztőnek és lehangolónak. A pihenőnap akkor lesz teljes, ha megtanuljuk a benne rejlő lehetőségeket kihasználni.

Idősek Világnapja – Tisztelet, gondoskodás és megbecsülés minden generációnak

Október 1-jén világszerte megünnepeljük az Idősek Világnapját, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az időskorúak társadalomban betöltött pótolhatatlan szerepére, valamint hangsúlyozza a megbecsülés, a gondoskodás és a tisztelet fontosságát.

Az ősz varázsa: hogyan formálja hangulatunkat és mindennapjainkat?

Az ősz minden évben sajátos hangulatot hoz magával. Amikor az első sárguló levelek megjelennek a fákon, és a hűvös reggelek lassan felváltják a nyári forróságot, valami átkapcsol bennünk is. Az ősz nem csupán az időjárás változását jelenti, hanem lelki és életmódbeli fordulatot is.

Edzők Napja – A háttér hősei

A héten ünnepeljük az edzők világnapját. Úgy éreztem ez a nap kiváló alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és köszönetet mondjunk azoknak az embereknek, akik a sport világában sokszor a háttérben, de annál nagyobb odaadással dolgoznak.

Az alvás az egyik legjobb gyógyszer

Ki ne hallotta volna már a mondást, hogy egy jó alvás csodákra képes, na, de mégis milyen csodákra?!