Mi is a P-vitamin?
- Dátum: 2013.06.14., 19:55
Még a tudósok is vitatkoznak róla, hiszen egyáltalán nem bizonyított tény, hogy a P-vitamin valóban vitamin-e.
A P-vitamin nem más, mint egy rendkívül bioaktív anyag, amit sok helyütt csak rutinként neveznek, pedig alkotó vegyületei, a bioflavonoidok nemcsak ebből, hanem citrinből, illetve heszpreridinből is állnak. De lássuk sorjában, pontosan mit is takarnak ezek a furcsa kémiai kifejezések.
A hivatalos megfogalmazás szerint a P-vitamint olyan bioflavonoidok, vagy egyéb vegyületek alkotják, amelyeknek molekulái egy rész cukorból és egy rész alkoholból, vagy fenolból állnak össze. Még tudni érdemes, hogy a P-vitamint, a C-hez hasonlóan a paprikából vonták ki először. Gyakran társul is a C-vitaminnal, segíti annak felszívódását. Legfőbb forrásai a citrusfélék, a csipkebogyó, az áfonya, a brokkoli és a paradicsom, de szinte az összes zöldség és gyümölcs húsában is megtalálhatjuk.

Egyik alkotó vegyülete a citrin, amit elsősorban a citrusfélékből tudnak kivonni, a citromból, a narancsból, a grépfruitból.Hiánya a hajszálerek elvékonyodásához és ebből következően a hajszálerek elpattanásához, bevérzésekhez vezethet.
A citrusfélékben nagy arányban találunk heszperidint is, amit a keserű narancs és a citrom sárgás héja alatt található fehér, puha anyag tartalmaz. Igyekezzünk, hogy a különböző ételek készítése során, hogy a citrusféléknek ne csak a levét, a húsát, hanem a héját is felhasználjuk. Mivel nem tudni sok déli gyümölcsöt milyen vegyszerekkel tartósítanak, ezét érdemes néhány órára hideg vízbe áztatni őket a felhasználás előtt, így bátran fogyaszthatjuk a héját is.
A rutin, amit nagy arányban a kerti ruta levelei tartalmaznak, jellegzetes illatú, évelő növény. Néhány gabonafélében és a hajdinában is megtalálható. A citrinhez hasonlóan a rutinnak is vérzésgátló hatást tulajdonítanak és a gyógyszerészek széles körben alkalmazták a visszerek törékenységének, a bíborvörös visszeres csomók megelőzésére és a retina bevérzések, a magas vérnyomás esetén, valamint az allergiás eredetű és anafilaxiás sokk elkerülése érdekében.
Fotó:
sxc.hu
Mi történik velünk, ha abbahagyjuk a sportolást?
A rendszeres mozgás könnyen háttérbe szorulhat, ha sűrűbbé válnak a mindennapjaink vagy egyszerűen elveszítjük a motivációnkat. Néhány kihagyott edzés még nem feltétlenül jár látványos változással, a hosszabb szünet azonban a testünkön és a közérzetünkön is nyomot hagy.
4 légzőgyakorlat, ami segíthet csökkenteni a szorongást és megnyugtatni az idegrendszert
Amikor feszültek vagyunk, aggódunk vagy egyszerűen csak túl sok minden történik körülöttünk, azt nemcsak a gondolataink, hanem a testünk is jelzi. Gyorsulhat a szívverésünk, megfeszülhetnek az izmaink, kapkodóbbá válhat a légzésünk. Ilyenkor sokszor nehéz egyszerűen azt mondani magunknak: „Nyugodj meg!” Van azonban egy eszközünk, amely mindig kéznél van: a légzésünk.
A gyors elhízás lehetséges okai
A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.
A nehézlégzés lehetséges lelki okai
A nehézlégzés vagy légszomj sok ember számára kifejezetten ijesztő élmény. Ilyenkor az ember úgy érezheti, hogy nem jut elegendő levegőhöz, nem tud igazán mélyet lélegezni, szorít a mellkasa, vagy állandóan nagy levegőt kell vennie. Bár a nehézlégzésnek számos testi oka lehet, bizonyos esetekben lelki tényezők, például szorongás, stressz, pánik vagy tartós érzelmi megterhelés is szerepet játszhatnak a kialakulásában.
Miért tesz jót a délutáni pihenés?
A délutáni alvás javíthatja a közérzetünket, a figyelmünket és a teljesítményünket, miközben a nap hátralévő részére is új lendületet adhat. Egy jól időzített szieszta különösen akkor hasznos, ha az éjszaka rövidebbre sikerült a kelleténél.