A számítógépes agyfitnesz javíthatja a romló emlékezetet
- Dátum: 2013.06.30., 21:26
elentősen javul a memóriájuk és a nyelvi készségeik azoknak az idős embereknek, akik rendszeresen játszottak számítógépes agyfitnesz-programokat - állapította meg egy új kutatás Kaliforniában.
A Los Angeles-i Egyetem (UCLA) tudósai egy 82 éves átlagéletkorú, egészséges, nem memóriazavaros résztvevőkből álló csoportot vizsgáltak. Az idős embereket Dél-Kalifornia nyugdíjasai közül toborozták - számolt be a Science Daily portál az American Journal of Geriatric Psychiatry folyóiratban ismertetett kutatásról.
A Dakim BrainFitness nevű programmal kellett játszaniuk, amely több mint 400 gyakorlatával a rövid és hosszú távú emlékezetet, a nyelvi, a vizuális és térbeli, a számolási és érvelési, valamint a problémamegoldó készséget fejleszti.

A kutatók arra az eredményre jutottak, hogy mind az azonnali és a késleltetett memória, mind a nyelvi készségek területén javuló teljesítményt nyújtott a 69 résztvevőből az az 52, akik fél éven át legalább negyven alkalommal játszották végig a 20 perces programot.
A tanulmány készítői azt a következtetést vonták le, hogy a számítógépes agytréningen résztvevők javíthatják a kognitív készségeiket.
A kutatás része annak a projektnek, amely azt vizsgálja, hogy a számítógépes elmefitnesz-gyakorlatok képesek-e fejleszteni az emlékezetet és a nyelvi készségeket, és megóvhatják-e az embert az öregedéssel és az Alzheimer-kórral összefüggő észbeli hanyatlástól.
Az öregedéssel járó emlékezetromlás az idősek hozzávetőleg negyven százalékát érinti. Míg a korábbi kutatások azt vizsgálták, hogy az agytevékenység stimulálása javíthatja-e a memóriát, azzal alig foglakoztak, hogy a nagy számban kapható számítógépes agyfitnesz- és memóriatréning-programok segítségével elérhető-e ugyanez a cél. Az új tanulmány az elsők egyike ezen a területen.
Forrás:
MTI, sciencedaily.com
Fotó:
sxc.hu
Mi történik velünk, ha abbahagyjuk a sportolást?
A rendszeres mozgás könnyen háttérbe szorulhat, ha sűrűbbé válnak a mindennapjaink vagy egyszerűen elveszítjük a motivációnkat. Néhány kihagyott edzés még nem feltétlenül jár látványos változással, a hosszabb szünet azonban a testünkön és a közérzetünkön is nyomot hagy.
4 légzőgyakorlat, ami segíthet csökkenteni a szorongást és megnyugtatni az idegrendszert
Amikor feszültek vagyunk, aggódunk vagy egyszerűen csak túl sok minden történik körülöttünk, azt nemcsak a gondolataink, hanem a testünk is jelzi. Gyorsulhat a szívverésünk, megfeszülhetnek az izmaink, kapkodóbbá válhat a légzésünk. Ilyenkor sokszor nehéz egyszerűen azt mondani magunknak: „Nyugodj meg!” Van azonban egy eszközünk, amely mindig kéznél van: a légzésünk.
A gyors elhízás lehetséges okai
A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.
A nehézlégzés lehetséges lelki okai
A nehézlégzés vagy légszomj sok ember számára kifejezetten ijesztő élmény. Ilyenkor az ember úgy érezheti, hogy nem jut elegendő levegőhöz, nem tud igazán mélyet lélegezni, szorít a mellkasa, vagy állandóan nagy levegőt kell vennie. Bár a nehézlégzésnek számos testi oka lehet, bizonyos esetekben lelki tényezők, például szorongás, stressz, pánik vagy tartós érzelmi megterhelés is szerepet játszhatnak a kialakulásában.
Miért tesz jót a délutáni pihenés?
A délutáni alvás javíthatja a közérzetünket, a figyelmünket és a teljesítményünket, miközben a nap hátralévő részére is új lendületet adhat. Egy jól időzített szieszta különösen akkor hasznos, ha az éjszaka rövidebbre sikerült a kelleténél.