Egészséges életmód – a káros hatások elkerülése: a drogok
- Dátum: 2013.07.28., 21:19
Ha egészséges életvitelt szeretnénk folytatatni, akkor a rendszeres testedzés és megfelelő táplálkozás, valamint a testi - lelki egyensúly és higiéné mellett, fontos, hogy elkerüljük az életvitelünket kívülről veszélyeztető káros hatásokat is. Korunk egyik ilyen jellemző problémája, az egyre inkább veszélyesebb mértéket öltő a drogfogyasztás.
Többnyire tájékozatlanok az emberek a kábítószerekkel kapcsolatban, hiszen rengeteg információt csak a televízióból, egyes újságcikkekből vagy hallomásból szereznek ezzel kapcsolatban. Az oktatásban is egyre nagyobb figyelmet kap a drogokkal kapcsolatos veszélyek megismertetése, de rendkívül fontos, hogy felnőttként is tisztában legyünk a drogfogyasztás problémájával, hiszen környezetünkben is előfordulhat.
Drogoknak szűkebb értelemben az olyan tudati és lelki állapotot megváltoztató különféle hatásmechanizmusú szereket soroljuk, amelyek lehetnek altatók, nyugtatók, belélegezhető anyagok, hallucinogének, illetve különböző izgató - és kábítószerek.

Veszélyük abban rejlik, hogy fogyasztásuk először kis mennyiségben is csökkenti a problémákat, csillapítja a testi fájdalmat, mely hamis benyomásokat okoz az egyén számára, kedvezően módosítja állapotát, ezért legközelebb ismét ebben keresi a megoldást. A használat hatására azonban a szervezet ingerküszöbe megemelkedik, s az egyénnek ugyanazon hatás elérése érdekében egyre nagyobb mennyiségre van szüksége. Ennek hiányában súlyos fizikai és fiziológiai, valamint pszichésen is jelentkező elvonási tüneteket okoz.
Természetesen ezek a tünetek függnek a drogfogyasztó személyiségétől, aktuális lelkiállapotától, az elfogyasztott szertől, annak mennyiségétől. Azonban az tény, hogy minden drog veszélyes lehet. Erős depresszió és akár tudathasadásos állapot is kialakulhat, először főként idegrendszeri, majd egyéb komoly szervi károsodások is bekövetkezhetnek, így épül le folyamatosan a szervezet. A lelki tünetek között általános lesz a levertség illetve zavartság, testi vonatkozásban pedig csökkent keringési ( szív ) - és légzési ( tüdő ) – funkciók jelentkeznek. Ebben az állapotban már a függő személyek nem azért használnak bármilyen szert, hogy jól érezzék magukat, hanem ne szenvedjenek a súlyos hiánytünetek miatt.
Statisztikák is kimutatják, hogy az ilyen függőségben szenvedő emberek között rendkívül magas a bűncselekmények aránya, s jellemzően magas számban előfordul az öngyilkosság is. Ezen kívül a halálesetek nagy része pedig túladagolás, vagy a szer hatása alatt bekövetkezett baleset okán következik be.
Fontos, hogy odafigyeljünk ezekre az intő jelekre, illetve, ha valakinél a függőség legapróbb jeleit vesszük észre, azonnal próbáljuk szakember segítségét kérni, illetve bármilyen élethelyzetbe kerülünk, mindezeket mérlegelve és egészségünk érdekében kerüljük el ezeknek a szereknek a használatát.
Fotó:
sxc.hu
Egy kis figyelmesség, ami közösségeket melegít – szép példa egy kis településről
Van, amikor nem nagy szavakra, hanem apró, őszinte tettekre van szükség. Hőgyészen most pontosan egy ilyen kezdeményezés született: az egyik virágműhely előtt elhelyezett közösségi kabátponttal a település rászoruló családjain szeretnének segíteni.
Tükrök a lakásban – ezekre a helyekre a feng shui szerint inkább ne tedd
A tükör különleges lakberendezési elem: tágítja a teret, világosabbá teszi a szobát, és praktikus is. A feng shui szerint azonban nem mindegy, hova kerül, mert a tükrök nemcsak a fényt, hanem az energiákat is „visszaverik” és megsokszorozzák. Nézzük, hol érdemes inkább elkerülni őket!
Fűtési módszerek egészségügyi mérlegen
A fűtési szezonban nemcsak a meleg, hanem az otthonunk levegője is megváltozik, ami közvetlen hatással van a közérzetünkre és az egészségünkre. Nem mindegy, mivel fűtünk, hiszen a különböző megoldások eltérően befolyásolják a levegő minőségét, a páratartalmat és a légúti panaszok kialakulását.
Digitális nagytakarítás az év elején
A január sokszor a rendrakás idejét jelenti – kidobunk, átválogatunk és szelektálunk magunk körül. Miközben a lakásban helyet csinálunk, a telefonunkon és a laptopunkon gyakran észrevétlenül ott marad a káosz és semmi sem változik. Holott az e-mailek, az alkalmazások és a fotók halmozása legalább akkora pszichés terhet jelent, mint egy hónapok óta kacatokkal tele lévő polc.
Így használd fel a maradék szaloncukrot
Maradt otthon a spájz zugában egy zacskónyi szaloncukor karácsonyról? Íme pár tipp, hogy ne kelljen kidobni.