Először én, aztán a Facebook - A virtuális közösségi lét árnyoldalai

Tudom, kicsit álszent dolog egy olyan írásban ekézni a Facebookot, amely megjelenik a Facebookon (is), de a közösségi oldalra egyáltalán nem jellemző a finnyásság.

Érdekes és elgondolkodtató jelenség a Facebook, amely ma valószínűleg a legglobálisabb dolog a világon. Egymilliárd felhasználó írja, olvassa, éli, élteti nap, mint nap. Az egész olyan zajos, és gyorsan változó, mint egy méhkas, ahol állandóan történik valami. Hihetetlenül nagy a pörgés, ráadásul a folyamat gerjeszti, fejleszti önmagát, már-már a követhetetlen szintig.

Ha e sorok írója 20, vagy 25 éves lett volna akkor, amikor a Face-őrület elérte Magyarországot, bizonyára lelkesen regisztrált volna, így (a közösségi korszakot korábban a jóval visszafogottabb iwiwen már meg és kiélőként) azonban csak külső megfigyelő maradt, és mint olyan egyenesen károsnak tartja a jelenséget. Meg is magyarázom, miért.

Először is véleményem szerint a Facebook kihozza az emberekből a legrosszabbat, és épp a zászlóra tűzött közösségi életformával ellentétes folyamatokat indít el. A felhasználók jelentős részére jellemző a magamutogatás, a dicsekvés, az én előtérbe helyezése, és a ferdítés egyaránt. És itt most nemcsak arra gondolok, hogy kiposztolják a kifestett körmüket, vagy a reggeli tojásrántottát. Hanem arra, hogy olyan képet festenek magukról, amely egész egyszerűen nem valós, de ezt az ismerősökkel egyetemben egy idő után ők is valóságként élik meg. Képet sugároznak magukról és annak visszatükröződése alapjaiban határozza meg énképüket.

A Facebook egy olyan interaktív kommunikációs csatorna, amely a hagyományos emberi kommunikációt nemhogy kiszélesíti, hanem egyenesen megöli. Hamarosan felnő egy olyan generáció, amelynek komoly nehézséget okoz majd az élő párbeszéd, a monitort nélkülöző kapcsolat, vagy legrosszabb esetben maga a személyes közösségi jelenlét is.

A fentiek elsősorban a fiatalokra vonatkoznak, nézzünk olyan problémákat, amelyek a felnőtt felhasználókat is érintik a közösségi oldalon! A feljelentkező emberek igen nagy hányada, sajnos, egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy amit megoszt, az onnantól kezdve kikerül a saját és ismerősei hatásköre alól és örökké a virtuális tér része marad. Hogy világos legyen: egy rosszul kiválasztott fotót, írást, cikket, hozzászólást, vagy videót nincs az az isten, aki meg nem történté tehet, ha már egyszer rákattintottunk a megfelelő gombra. Az elkövetett hibákkal pedig – épp úgy, mint a személyes adatokkal – bárki, bármikor könnyedén visszaélhet.

Lehet, hogy maradi vagyok, és természetesen az is előfordulhat, hogy tévedek. Elképzelhető, a virtuális közösségi lét a maga árnyoldalaival együtt a normális civilizációs fejlődés része. Akadnak kilengések, de idővel minden helyreáll. Igen, ebben lehet ráció, de azt is gondolom, hogy ma jelenleg az emberiség olyan, mint egy ősember, aki ráült az évezredekkel később feltalált szekérre, épp a szakadék felé száguld, és élvezi.

Fotó:
pixabay.com