Menü

Mit együnk, ha edzünk?

  • Dátum: 2013.09.02., 14:24

A válasz egyértelmű, ha profi, félprofi sportolók vagyunk, esetleg hosszú évek óta mozgunk rendszeresen. Ugyanakkor korántsem az, ha csak most csöppentünk bele a fejlett testkultúra világába.

Szokták mondani, az első és a legfontosabb az elhatározás. Azaz, ha elindultunk az úton, akkor már jön minden magától, ami részben igaz. Az biztos, hogy azoknak talán könnyebb, akik a gondolkodásváltást nem a sporttal, hanem egyéb élettani váltással, például táplálkozásuk megreformálásával kezdik el.

Ők már úgy húzzák fel a futócipőt, ülnek biciklire, vagy járnak konditerembe, hogy szervezetük többé-kevésbé megfelelő állapotban van. Persze a teljesítmény fokozása náluk is igényel némi korrekciót.

Nézzük, hogy a rendszeresen sportolóknak, mire érdemes odafigyelniük! Először is a megfelelő folyadékpótlás mellett a szénhidrátbevitelre, amelyet legegyszerűbben tészták, burgonyák, vagy teljes kiőrlésű gabonák fogyasztásával oldhatunk meg. A szintén szükséges fehérjét húsokból, tojásokból nyerhetünk, előbbinél érdemes előnyben részesíteni a csirke, vagy a marhahúst. Itt jönnek képbe a halak, amely a hazai táplálkozási gyakorlatból gyakran teljesen hiányoznak, pedig a fehérje mellett nagyon fontos az omega3 zsírsav  tartalmuk is.

A gyümölcsök közül a banán remek energiapótló, és nem szabad megfeledkezni a zöldségekről, és csonthéjasokról sem.

Az étkezéseknél érdemes odafigyelni a vitaminbevitelre (például: kalcium, magnézium, vas), és ha komolyabb teljesítményre vágyunk, speciálisan sportolóknak készült táplálék kiegészítőket is beszerezhetünk. Ami a beosztást illeti, természetesen fontos a rendszeresség, valamint a napi többszöri (akár négy-öt alkalom) étkezés.

Fotó:
pixabay.com

A hal szerepe a diétában – egészséges, laktató és sokoldalú választás

A hal kiváló választás lehet azok számára, akik szeretnének egészségesebben táplálkozni, fogyni, vagy egyszerűen változatosabbá tenni az étrendjüket. Magas fehérjetartalma, értékes zsírsavai, vitaminjai és ásványi anyagai miatt sokféle diétába jól beilleszthető. Fontos azonban, hogy ne csak azt nézzük, milyen halfajtát fogyasztunk, hanem azt is, hogyan készítjük el, milyen körettel tálaljuk, és mekkora adag kerül a tányérra.

Whole Diet, a fenntartható és kiegyensúlyozott táplálkozás alapjai

A whole diet, vagyis „teljes étrendi megközelítés” lényege, hogy nem egyetlen tápanyagra, tiltott ételre vagy gyors fogyókúrás szabályra koncentrál, hanem arra, hogyan épül fel összességében a mindennapi táplálkozás. Ez a szemlélet egyre népszerűbb, mert sokan szeretnének fenntarthatóbb és kiegyensúlyozottabb módon étkezni, szélsőséges megszorítások nélkül.


5 gyümölcs, amit jobb héjastól megenni – abban van a legtöbb vitamin

Sok gyümölcsöt automatikusan meghámozunk, pedig nem biztos, hogy ezzel jót teszünk magunknak. A gyümölcsök héjában ugyanis számos értékes növényi vegyület, rost, vitamin és ásványi anyag található. Természetesen nem minden gyümölcs héja ehető, és az sem mindegy, hogyan fogyasztjuk őket.

Cink, ami elengedhetetlen az egészségükhöz

A cinkről leggyakrabban akkor hallunk, amikor beköszönt az őszi-téli időszak, és szóba kerül az immunrendszer támogatása.

A gyors elhízás lehetséges okai

A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.