Rendőrökkel kellett edzenünk – egy rosszul sikerült Dzsudzsák – nyilatkozat

A Magyarország – Észtország (5-1) világbajnoki selejtező után Dzsudzsák Balázs adott a köztévében – a pénteki román – meccs miatt amúgy sem rózsás kedvű szurkolók számára elég arrogánsnak tűnő – nyilatkozatot.

„Rövidre fogom: nagyon büszke vagyok a csapatnak, gratulálok, magunkért játszottunk. Nem akarok nagy szavakat használni, nem akarom sajnáltatni magunkat, nem kell minket sajnálni. Második helyen állunk a csoportban, megyünk tovább a saját utunkon – nyilatkozta az m1-nek a mérkőzést követően Dzsudzsák Balázs. – Remélem, pár embernek, legalább a hozzátartozóknak örömet tudtunk szerezni, akik őszintén tudnak örülni ennek a sikernek. Október még messze van. Minden előfordulhat a labdarúgásban, de felesleges előre bármit mondani. Ma a csapat megmutatta, tud focizni. Az a nyomás, amit az elmúlt három napban megéltünk, hogy rendőrökkel kellett edzenünk, nem biztos, hogy normális. De elvileg szeretnek bennünket, úgyhogy majd meglátjuk...”

Aki látta a játékos megnyilvánulását, nem is igazán értette, hogy a románok ellen nyújtott halovány teljesítmény után mit várt a Gera és Juhász távolléte után kinevezett csapatkapitány. Úgy beszélt, mint egy sértődött kisgyerek, holott a minap pont ő jegyezte meg azt a romániai mérkőzés után, hogy  jobb is, ha senki nem mond semmit, inkább dolgozik tovább… De most úgy viselkedett, mint egy sértődött kisgyerek, nem mint egy profi futballista. Pedig a mérkőzés jól sikerült igaz az első gólunkhoz, amit gyakorlatilag az észtek rúgtak, akkora adag szerencse is kellett, hogy nem tudnák még egyszer megismételni. Az öngól mellett, lesről, valamint szabadrúgásból irányt változtató labdából is betaláltunk. Akik pályára léptek, megszerezték a győzelmet egy nálunknál is sokkal gyengébb csapat ellen.  Úgy tűnik tehát, hogy volt tartása a csapatnak, persze ez csak a harmatgyengén játszó ellenfél ellen érvényesülhetett. Néhányan azonban itt sem állták meg a helyüket, Koman többet siránkozott, minthogy egy épkézláb megmozdulást előadott volna. Böde kezdett, s rúgott egy szép gólt, de nem Hollandiának… Szalai pedig a hírek szerint megsértődött, előbb – utóbb csatlakozik Husztihoz, aztán majd kiderül, hogy valami mégsincs itt rendben.

Visszatérve Dzsudzsák Balázshoz, érthető, hogy nem esik jól senkinek, ha fenyegetik, ám tudomásul kell vennie, a sztárok világában sem szeretnek mindenkit – főleg ha nem úgy megy a szekér – meg aztán magasról lehet nagyot esni. Ezért balgaság nyilatkozni, vagy ha igen, akkor nem így kellett volna… Ehelyett óvodásokat megszégyenítően mutogatott – képletesen – a csúnya, gonosz szurkolókra, akik nem rejtették véka alá megjegyzéseiket a pénteki román mérkőzésen látottakkal kapcsolatban. Mindenesetre Egervárival együtt az egész társaság egy sértődött csapat benyomását keltette, igaz, az ő nyilatkozata visszafogottabb volt, igyekezett kikerülni a kényes témát. Egy biztos, amikor bárki a nemzeti mezt viseli, akkor mi vagyunk a családja, s nem pedig azoknak játszik, akik a közeli hozzátartózói, mint ahogy a csapatkapitány nyilatkozta. A szurkolók a játékost a vállukra emelik a sikerekben, és ha mikor minket képvisel, mindent megtesz, osztozunk vele a bánatban, ha vereséget szenved. A labdarúgást szeretők is érezni akarják, hogy igen, ez a csapat hozzánk tartozik, akkor is, ha győzelmet szerez, de akkor is, ha valami nem sikerül.

Talán Gyurta Dániel fogalmazta meg ezt legjobban, az olimpiai győzelem után: „15 millió magyart kellett végigvinnem ezen a 200 méteren” – ehhez hasonló alázatot várnánk mi is a nemzetet képviselő futballista fiainktól…

Fotó:
mno.hu