Őszi nagytakarítás – máriatövissel
- Dátum: 2013.11.11., 16:25
Lakásunkhoz hasonlóan, a szervezetünknek sem csak tavasszal van szüksége nagytakarításra. A nyári dorbézolások és kihágások után, az ünnepi időszakra készülődve érdemes végigcsinálni egy-egy méregtelenítő kúrát, hogy a karácsonyi vacsorához már tiszta lelkiismerettel, és legfőképpen toxinoktól mentesen ülhessünk.

Sokszor ábrándozunk arról, hogy milyen jó is lenne, ha a fárasztó munkanap után, csillogó-villogó otthonban landolhatnánk, sehol egy porszem, rend és tisztaság uralkodik. Ez sajnos a legtöbb esetben hiú illúzió, az áhított rendért komoly energiákat kell mozgósítanunk. Ahogy lakásunkat, úgy bensőnket is érdemes időről időre „megtisztítani”, hiszen a méreganyagok akarva-akaratlanul is lerakódnak benne. Szerencsénkre szervezetünk jórészt önjáró, a méregtelenítést például májunk elvégzi, ám időnként, kúraszerűen mégis érdemes segíteni a munkáját.
Legnagyobb mirigyünk, a májunk minden nap komoly harcokat folytat a szervezetünkbe sokszor észrevétlenül és kikerülhetetlenül érkező méreganyagok ellen. Hogy e létfontosságú szervünk munkáját segítsük, legtöbben tavasszal fogunk intenzívebb méregtelenítésbe, hiszen ez a megújulás időszaka. Ugyanakkor, ha belegondolunk, mennyire engedtük el magunkat nyaralásaink során, rájövünk, igencsak érdemes ellensúlyozni a felgyűjtött toxinokat… Hamarosan érkeznek a nagy téli családi ünnepek, ami előtt még pont jut idő egy két hónapos méregtelenítő kúrára.
A méregtelenítés legtermészetesebb módja a 2013-as év gyógynövényének választott máriatövis segítségül hívása. A mediterrán térségben őshonos, de hazánkban is felbukkanó növény legfőbb hatóanyaga a sylimarin, amely az érett magvakban található, és antioxidáns hatással rendelkezik. Amellett, hogy a növény Magyarországon csak nagyon nehezen szerezhető be, a szakértők szerint nem is érdemes otthon kísérletezni vele, mert a víz nem oldja ki legfőbb hatóanyagait. Célszerűbb és egyszerűbb is olyan máriatövis kivonatot tartalmazó kapszulákkal méregteleníteni, mint például a Silegon*, mert ebben a hatóanyag megfelelő koncentrátumban található, és még csak sanyargatnunk sem kell magunkat.
A máriatövis ezen felül hazánkban olaj formájában érhető el, illetve szélsőséges esetekben kórházakban, intravénásan adagolják. Amennyiben kapszulákat szedünk, ne feledkezzünk meg arról, hogy ezek nem helyettesítik a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot. Így méregtelenítő programunk során feltétlen figyeljünk a helyes étkezésre és a rendszeres testmozgásra, s ezzel már sokat teszünk szervezetünk épségéért.
* Silegon Méregtelenítő Kapszulák. Máriatövis kivonatot és lecitint tartalmazó étrend-kiegészítő lágyzselatin kapszula.
Forrás, fotó:
redlemon.hu
Mi történik velünk, ha abbahagyjuk a sportolást?
A rendszeres mozgás könnyen háttérbe szorulhat, ha sűrűbbé válnak a mindennapjaink vagy egyszerűen elveszítjük a motivációnkat. Néhány kihagyott edzés még nem feltétlenül jár látványos változással, a hosszabb szünet azonban a testünkön és a közérzetünkön is nyomot hagy.
4 légzőgyakorlat, ami segíthet csökkenteni a szorongást és megnyugtatni az idegrendszert
Amikor feszültek vagyunk, aggódunk vagy egyszerűen csak túl sok minden történik körülöttünk, azt nemcsak a gondolataink, hanem a testünk is jelzi. Gyorsulhat a szívverésünk, megfeszülhetnek az izmaink, kapkodóbbá válhat a légzésünk. Ilyenkor sokszor nehéz egyszerűen azt mondani magunknak: „Nyugodj meg!” Van azonban egy eszközünk, amely mindig kéznél van: a légzésünk.
A gyors elhízás lehetséges okai
A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.
A nehézlégzés lehetséges lelki okai
A nehézlégzés vagy légszomj sok ember számára kifejezetten ijesztő élmény. Ilyenkor az ember úgy érezheti, hogy nem jut elegendő levegőhöz, nem tud igazán mélyet lélegezni, szorít a mellkasa, vagy állandóan nagy levegőt kell vennie. Bár a nehézlégzésnek számos testi oka lehet, bizonyos esetekben lelki tényezők, például szorongás, stressz, pánik vagy tartós érzelmi megterhelés is szerepet játszhatnak a kialakulásában.
Miért tesz jót a délutáni pihenés?
A délutáni alvás javíthatja a közérzetünket, a figyelmünket és a teljesítményünket, miközben a nap hátralévő részére is új lendületet adhat. Egy jól időzített szieszta különösen akkor hasznos, ha az éjszaka rövidebbre sikerült a kelleténél.