Rizikófaktorok a fogágybetegség kialakulásában
- Dátum: 2014.07.03., 22:25
A legalább naponta egyszeri, de nagyon gondosan végzett fogmosás többet ér, mint ha naponta többször, de felületesen mosunk fogat. Napközben pedig a fogmosást nagyon jól helyettesítheti a cukormentes rágógumi használata, ami mindenki számára elérhető a nap bármely pillanatában, és tökéletesen hozzásegít a fogakon képződött savas plakk semlegesítéséhez, a fogak tisztántartásához és a mechanikai tisztító hatása mellett fokozza a nyáltermelést is, amely nem csupán javítja a komfortérzetet, de elősegíti a savas bomlástermékek kimosását, és így a fogszuvasodás megelőzését.
A fogágybtegség rizikófaktorai
A fogak és fogágy a szájüregben egészséges körülmények között is fertőzött környezetben helyezkedik el. A fogak felszíne soha nem steril, sok millió mikroorganizmust hordozhat. Ennek ellenére megfelelő gondozás mellett az ínyünk és fogaink egy egész életen át is teljesen épek maradhatnak. Mai tudásunk szerint a fogágybetegség kialakulásában a következő rizikófaktorok játszanak szerepet :
▪ Rossz szájhigiéné, fokozott plakk-képződési hajlam
▪ Rossz tömés, korona stb.
▪ A beteg nem kellő motivációja a megfelelő szájápolásra
▪ A rendszeres szájhigiénés és fogorvosi kezelések elhanyagolása
▪ A fogak túlterhelése, rossz szokások – pl. csikorgatás
▪ Dohányzás
▪ Emocionális stressz
▪ Életkor és nemi hovatartozás
▪ A védekezést csökkentő általános betegségek (pl. AIDS, diabetes)
▪ Táplálkozási hiánybetegségek
▪ Csontritkulás
▪ Korábbi fogágybetegségek
▪ Genetikai tényezők, családi halmozott előfordulás

Van, amit befolyásolhatunk és van, amit nem…
Prevenciós és terápiás szempontból az oki és rizikófaktorok közül csak néhányat van módunkban befolyásolni (pl. magatartási faktorok, fogmosás, fogorvoshoz fordulás gyakorisága), a többi tényezőn csak nehezen vagy egyáltalán nem tudunk változtatni. Ezért mindennek ellenére még ma is a leghatásosabb prevenciós és terápiás eszköz a kezünkben a dentális plakk kiküszöbölése, a tökéletes szájhigiénia helyreállítása és annak tartós megőrzése. A parodontális (foggyulladás) prevenció célja nem csupán a fogak elvesztésének megakadályozása, hanem olyan egészséges szájmiliő megőrzése, amely egyben az egyén komfortérzetét, az esztétikus megjelenést, így a páciens társadalmi beilleszkedését is javítja. Egy, ma már 30 évet átívelő, Svédországban végzett követéses vizsgálat tudományosan is bizonyította, hogy a rendszeres fogorvosi ellenőrzés, a nagyon jó otthoni szájhigiénia, és a cukormentes rágógumi használata egy életen át képes megőrizni az egészséges fogazatot. Általánosságban leszögezhetjük, hogy megfelelő fogmosási technika mellett a hagyományos kézi vagy elektromos fogkefe és a fogselyem, vagy speciális fogköz-tisztító kefék használata megfelelő védelmet nyújt. A tökéletes, plakkmentes állapot azonban csak nagyon kiadós és időigényes, a fogorvosi székben végzett fogtisztítással érhető el. Általában elfogadott, hogy fogágybetegeknél az aktív kezelés és gyógyulás után a háromhavonta megismételt ellenőrző vizitre van szükség, amennyiben a beteg megfelelő egyéni szájhigiéniát tud fenntartani.
Ki, vagy mi segíthet a megfelelő szájhigiénia fenntartásában?
Sok, iparilag fejlett országban és most már hazánkban is a páciens szájhigiéniás gondozása a családi fogorvos és szájhigiénikus feladata. A paradontális (foggyulladás) gondozás a teljes körű szájhigiéniás kezelés egyik legfontosabb lépése. Csak a szigorú, jól szervezett és rendszeres fenntartó kezeléssel előzhető meg a fogágy további pusztulása. A rendszeres fogorvosi ellenőrzés és tisztítás azonban csak akkor hatásos, ha nagyon jó otthoni fogmosási technikával társul. Elfogadott, hogy naponta legalább egyszer, de nagyon gondosan végzett fogmosás többet ér, mint ha naponta többször, de felületesen mosunk fogat. Napközben pedig a fogmosást nagyon jól helyettesítheti a cukormentes rágógumi használata, ami mindenki számára elérhető a nap bármely pillanatában,és tökéletesen hozzásegít a fogakon képződött savas plakk semlegesítéséhez, a fogak tisztántartásához és a mechanikai tisztító hatása mellett fokozza a nyáltermelést is, amely nem csupán javítja a komfortérzetet, de elősegíti a savas bomlástermékek kimosását és a fogszuvasodás megelőzését. Így a rágógumi napi használata nem csupán az elsődleges prevenciót, hanem a már egyszer fogágybetegségben megbetegedett, de sikeresen kezelt páciensek gondozását is szolgálja.
További információkért látogasson el a www.szajharmonia.hu weboldalra!
Forrás, fotó:
Stern Communications
Mi történik velünk, ha abbahagyjuk a sportolást?
A rendszeres mozgás könnyen háttérbe szorulhat, ha sűrűbbé válnak a mindennapjaink vagy egyszerűen elveszítjük a motivációnkat. Néhány kihagyott edzés még nem feltétlenül jár látványos változással, a hosszabb szünet azonban a testünkön és a közérzetünkön is nyomot hagy.
4 légzőgyakorlat, ami segíthet csökkenteni a szorongást és megnyugtatni az idegrendszert
Amikor feszültek vagyunk, aggódunk vagy egyszerűen csak túl sok minden történik körülöttünk, azt nemcsak a gondolataink, hanem a testünk is jelzi. Gyorsulhat a szívverésünk, megfeszülhetnek az izmaink, kapkodóbbá válhat a légzésünk. Ilyenkor sokszor nehéz egyszerűen azt mondani magunknak: „Nyugodj meg!” Van azonban egy eszközünk, amely mindig kéznél van: a légzésünk.
A gyors elhízás lehetséges okai
A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.
A nehézlégzés lehetséges lelki okai
A nehézlégzés vagy légszomj sok ember számára kifejezetten ijesztő élmény. Ilyenkor az ember úgy érezheti, hogy nem jut elegendő levegőhöz, nem tud igazán mélyet lélegezni, szorít a mellkasa, vagy állandóan nagy levegőt kell vennie. Bár a nehézlégzésnek számos testi oka lehet, bizonyos esetekben lelki tényezők, például szorongás, stressz, pánik vagy tartós érzelmi megterhelés is szerepet játszhatnak a kialakulásában.
Miért tesz jót a délutáni pihenés?
A délutáni alvás javíthatja a közérzetünket, a figyelmünket és a teljesítményünket, miközben a nap hátralévő részére is új lendületet adhat. Egy jól időzített szieszta különösen akkor hasznos, ha az éjszaka rövidebbre sikerült a kelleténél.