Lánykérés, oké, de hogy álljunk neki a szervezésnek?

Fiú szerelmes a lányba, lány szerelmes a fiúba. Járnak, együtt élnek, majd egyszer csak a fiú megkéri a lány kezét, lány igent mond, mindenki boldog. A szülők sírnak örömükben, nem marad pártában a lány, a fiúnak is bekötik a fejét, van remény a boldogságra. Amíg el nem kezdik szervezni az esküvőt.

Az első sokk: a pár nem akar évekig jegyben járni. Manapság persze divatos a nagy szerelemben eljegyezni párunkat 1-2 év után, úgy, hogy az együttélést még ki sem próbálták (pedig mint tudjuk, lakva ismerszik meg az ember, amiben egyébként tényleg van valami), márpedig az igencsak próbára teheti a kapcsolatot. Szóval megtörténik az eljegyzés, van gyűrű, van igen, aztán még vagy 3-4 évig semmi, mert minek.  Sosem voltam ennek híve, lehet, hogy én vagyok földhöz ragadt, de a jegyesség az esküvőt megelőző időszak az én szememben, addig tart, amíg a leánykéréstől megszervezzük az esküvőt. Szülők kapkodnak, kiborulnak, nincs idő semmire, nem lesz pénz rá…stb. Menyasszony kiborul, minek egyáltalán összeházasodni, úgysem akarja senki, csak mi, inkább szökjünk el csak mi ketten meg két tanú..

Aztán hirtelen az eljegyzési vacsora után mindenki nekiáll szervezkedni, okos megoldásokat keresni és kiderül, mégsem olyan nagy katasztrófa 4 hónap alatt megszervezni egy esküvőt, csak az első pillanatban tűnt lehetetlennek. Persze érdemes arra is odafigyelni, hogy az anyósoknak (mindkét félnél) valami feladatot kell adni, különben úgy érzik, ki vannak zárva, nincs beleszólásuk. Nyilván meg kell találni az arany középutat,  ne hagyjuk, hogy a fejünkre nőjenek, különben ott találjuk magunkat egy lagziban, ahol minket kéne ünnepelni és mégsem megy semmi úgy, ahogy mi szerettük volna.

Hajlamosak vagyunk, mi Nők, elfelejteni, hogy ez nem rólunk szól, hanem bizony a vőlegénynek is van beleszólása, elvégre az Ő nagy napja is, és remélhetőleg neki is ez lesz az egyetlen az életében.

A legfontosabb, hogy minden helyzetben próbáljunk higgadtak maradni, még ha nem is mindig sikerült. Tartsuk szem előtt, hogy azért lesz esküvő, mert szeretjük párunkat, megtaláltuk benne az Igazit és az esemény a szerelemről szól. Sok nő átmegy ilyenkor menyasszonyszörnybe, nem csoda, hogy a vőlegény el kezd pánikolni „Úristen! Ezzel a hárpiával kell leélnem hátralévő életem?”. Néha álljunk meg, próbáljuk megnézni magunkat kívülről, ne szégyelljünk bocsánatot kérni, beszélgetni.

Fotó:
pixabay.com