Hogyan kezeljük hatékonyan a szem alatti táskákat, karikákat?
- Dátum: 2014.07.14., 22:21
Szemünk tényleg tükrözi érzelmeinket, már egyetlen pillantással is hihetetlenül sokat el tudunk árulni magunkról. Nem véletlen, hogy komplett szépségápolási és sminkelési iparág épült erre a területre, mindenki szeretné a legtöbbet kihozni a pillantásából. De, hogy mit kell tudni a szem alatti karikákról, táskákról, sötét foltokról és mit tehetünk ellene, arról a szépségszakértőt kérdeztük!
Mit tehetsz a szem alatti karikák ellen?
A leggyakoribb esztétikai hiba a szemet illetően a sötét karikák megjelenése, amik valóban fáradttá, szomorkássá teszik az ember tekintetét. „A szem alatti elszíneződés nem csupán a kialvatlanság és a fáradtság jele. Alkati adottság, hogy ki mennyire hajlamos kialakulásukra. A vékonyabb bőr, a romló vér és nyirokkeringés, a kis erek átjárhatósága együtt hozzák létre a karikákat, melyek időnként betegségre is utalhatnak” árulta el Kürti Éva a Fytofontana Stem Cells szépségszakértője, akit arról kérdeztünk, mi áll a sötét karikák hátterében, és mit tehetünk ellenük. „Ha a háttérben nem áll egészségügyi probléma, a legfontosabb a megfelelő kozmetikum kiválasztása, mely kifejezetten az „Eyedark” problémára, vagyis a szem alatti sötét karikák eltüntetésére lettkifejlesztve! Nagyon hatékony megoldás lehet az őssejtes szérum, amely az alapproblémát célozza meg. Olyan hatóanyagok kombinációját tartalmazza, melyek segítenek a lerakódott „színezőanyagok” elszállításában, miközben az őssejtes TrioStem3 Complex segítségével támogatják a szemkörnyéki bőr megfiatalodását is. Ez a hatóanyag, dr. Fiker évtizedes tapasztalatának eredménye, aki Nobel-díjas kutatási területekről is merítette ismeretanyagát! Kiegészítésként ránctalanító peptideket is tartalmaz, melyek a botulotoxin injekciókhoz hasonlóan fejtik ki hatásukat, mérsékelik a mimikai izmok összehúzódását, ezáltal csökkentik a szemkörnyéki mimikai ráncokat!”- mesélte a szakértő, aki a megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztásra is felhívta a figyelmet.

Ödémás, duzzadt, táskás szemek
A duzzadt szemek ugyancsak gyakori problémának számítanak és a legártalmatlanabb gondoktól kezdve, egészen súlyos betegségek tüneteit jelölhetik. Utalhatnak például veseproblémára, anyagcserezavarra, de akár allergia is kiválthatja. „A folyamatosan duzzadt szemek mindenképpen kivizsgálást igényelnek, de akkor is tanácsos orvoshoz fordulni, ha hirtelen jelentős duzzanat alakul ki. Amennyiben a probléma csupán esztétikai, a kozmetikumok hatékony segítséget nyújthatnak. Az őssejtes Eyebag szérum elősegíti a szem alatti táskák visszahúzódását, és láthatóan csökkenti a megduzzadt szemhéjat. A szérum az őssejtes hatóanyagokon túl, antiödémás hatású tetrapeptidet is tartalmaz, mely hatékonyságát a szemkörnyéki duzzanat csökkentésében klinikai tesztek igazolják. Már néhány hét használat után látható javulás érhető el, a szemhéj duzzanata és a szem alatti táskák mérséklődnek”- javasolja Kürti Éva, a Fytofontana Stem Cells szépségszakértője.
Forrás, fotó:
Lifestyles Communications
Mi történik velünk, ha abbahagyjuk a sportolást?
A rendszeres mozgás könnyen háttérbe szorulhat, ha sűrűbbé válnak a mindennapjaink vagy egyszerűen elveszítjük a motivációnkat. Néhány kihagyott edzés még nem feltétlenül jár látványos változással, a hosszabb szünet azonban a testünkön és a közérzetünkön is nyomot hagy.
4 légzőgyakorlat, ami segíthet csökkenteni a szorongást és megnyugtatni az idegrendszert
Amikor feszültek vagyunk, aggódunk vagy egyszerűen csak túl sok minden történik körülöttünk, azt nemcsak a gondolataink, hanem a testünk is jelzi. Gyorsulhat a szívverésünk, megfeszülhetnek az izmaink, kapkodóbbá válhat a légzésünk. Ilyenkor sokszor nehéz egyszerűen azt mondani magunknak: „Nyugodj meg!” Van azonban egy eszközünk, amely mindig kéznél van: a légzésünk.
A gyors elhízás lehetséges okai
A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.
A nehézlégzés lehetséges lelki okai
A nehézlégzés vagy légszomj sok ember számára kifejezetten ijesztő élmény. Ilyenkor az ember úgy érezheti, hogy nem jut elegendő levegőhöz, nem tud igazán mélyet lélegezni, szorít a mellkasa, vagy állandóan nagy levegőt kell vennie. Bár a nehézlégzésnek számos testi oka lehet, bizonyos esetekben lelki tényezők, például szorongás, stressz, pánik vagy tartós érzelmi megterhelés is szerepet játszhatnak a kialakulásában.
Miért tesz jót a délutáni pihenés?
A délutáni alvás javíthatja a közérzetünket, a figyelmünket és a teljesítményünket, miközben a nap hátralévő részére is új lendületet adhat. Egy jól időzített szieszta különösen akkor hasznos, ha az éjszaka rövidebbre sikerült a kelleténél.