Szén-monoxid-mérgezés ellen oxigénnel!
- Dátum: 2014.09.28., 18:33
Hideg, fűtésszezon, szén-monoxid-mérgezés. Ez a veszélyes körforgás minden évben ismétlődik, hiába hívják fel a szakemberek évről évre a figyelmet a fűtőberendezések ellenőrzésére. A megelőzés mellett jó, ha tudjuk azt is, hogy szén-monoxid-mérgezés esetén a leghatékonyabb segítség az oxigén.
Bár még csak szeptember vége van, máris számos szén-monoxid-mérgezés történt hazánkban. A korán jött hideg miatt sokan ellenőrzés nélkül bekapcsolták fűtőberendezéseket. Pedig a szakszerű ellenőrzésén és a megbízható szén-monoxid-jelző készüléken akár az életünk is múlhat.
Évente átlagosan 500-1000 ember kerül kórházba szén-monoxid-mérgezés gyanújával, és nagyjából 30-an bele is halnak a mérgezésbe. Sokan pedig anélkül élnek át kisebb mérgezéseket, hogy ennek tudatában lennének – a kis koncentrátumú gáz ugyanis „csak” állandó fejfájást, asztmát okoz, amit másnak tulajdonítanak az elszenvedők.

„A szén-monoxid színtelen, szagtalan, íztelen gáz, így gyakorlatilag észrevehetetlen. Ezért sokszor már csak akkor gyanakodnak jelenlétére, amikor baj van. Nagyon fontos, hogy ha fejfájás, szédülés, hányinger lép fel, vegyük komolyan a mérgezés lehetőségét, nyissuk ki az ablakokat, menjünk friss levegőre! Ha félvállról vesszük a jeleket, súlyosabb fázisba is léphet a mérgezés, hányáshoz, epilepsziához hasonló görcsrohamokhoz, szívritmuszavarhoz vezethet. Ekkor már lehet, hogy nem tudunk segítséget kérni, légzésünk megbénulhat, eszméletvesztés is felléphet, legrosszabb esetben pedig beáll a halál” – mondta dr. Szolnoki Nikolett, a Hiperbár Centrum orvosigazgatója.
A szén-monoxid koncentráció mérés alapja a ppm (parts per million) mértékegység. A határérték 50 ppm, tehát amikor a levegő 0,005 százaléka tartalmaz szén-monoxidot. Az ennél magasabb koncentráció már veszélyt jelent, ha pedig eléri az 1%-os koncentrációt, pár percen belül halált okoz. Ekkor már se menekülésre, se segítséghívásra nincs lehetőség.
„A szén-monoxid a vörösvértest oxigént szállító részéhez, a hemoglobinhoz kötődik. Sajnos a szén-monoxidnak 200-300-szor nagyobb a kötődése a hemoglobinhoz, mint az oxigénnek, így már alacsony koncentrációban is ki tudja szorítani az éltető gázt. Ennek következtében az oxigén nem jut el a tüdőből a szövetekhez, aminek legnagyobb kárát az agy és a szív látja” – avat be a részletekbe dr. Szolnoki Nikolett.
Mérgezés esetén egyetlen segítség van: nagy koncentrációban oxigént juttatni a szervezetbe. Ezt egyedül hiperbár oxigénterápia alkalmazásával lehet elérni, a magas nyomású kamrában ugyanis a szokványos körülményeknél 15-20-szor nagyobb koncentrációban éri el a sejteket az oxigén, így az éltető gáz visszaveheti az uralmat, le tudja szorítani a vörösvértestekről az erősen hozzájuk kötődő szén-monoxidot.
„Súlyos mérgezés esetén a kezelés akár életmentő is lehet. Kismamák esetében pedig azonnal alkalmazandó, hiszen a magzat sokkal érzékenyebben reagál a mérgezésre, mint egy felnőtt szervezet, így percek alatt rendkívüli módon károsodhat. Szerencsére egyre több orvos küldi hozzánk a súlyos szén-monoxid-mérgezett betegeket, így évről évre több embernek tudunk segítséget nyújtani a szénmonoxid mérgezés káros hatásainak – mondta el dr. Szolnoki Nikolett.
Forrás:
Well PR
Fotó:
pixabay.com
Természetes gyógymódok elfertőződött sebre
Amikor egy seb elfertőződik, a szervezetben azonnal megindul a védekezés: a terület bepirosodik, meleg lesz, megduzzad, esetleg sárgás vagy zöldes váladék jelenik meg. Ilyenkor a test jelzi, hogy segítségre van szüksége. A természetes gyógymódoknak ilyenkor nem az a feladatuk, hogy kiváltsák a steril tisztítást vagy az orvosi ellátást, hanem hogy támogassák a bőr regenerációját, csökkentsék a gyulladást, és elősegítsék a tisztulást.
Fájnak a vállaid? – ezt üzeni a lelked!
A vállaink fájdalma gyakori panasz, sokszor csak egy rossz tartás okozhatja, de mi van akkor, ha más áll a háttérben? A lelki gondok sok esetben a vállainkon landolnak.
A megfelelési kényszer lélektana, avagy a belső elvárások csapdájában
A megfelelési kényszer a modern társadalom egyik leggyakoribb, mégis legtöbbször rejtve maradó lelki jelensége. Lényege, hogy az ember állandó belső nyomást érez arra, hogy mások elvárásainak megfeleljen, akkor is, ha ez a saját igényei, határai vagy jólléte rovására megy. Bár a köznyelv néha „kényszernek” nevezi, valójában nem kényszerbetegség, hanem egy szorongásból, önértékelési bizonytalanságból és korai tanult mintákból kialakuló működésmód.
A bőrviszketés fiziológiája és okai
A viszketés a bőrben lévő idegvégződések ingerlése révén jön létre, amelyek a gerincvelőn keresztül az agyba továbbítják a jelet. A kiváltó okok két nagy csoportra oszthatók: a bőrbetegségekre és a szisztémás (belgyógyászati) betegségekre.
Mit adhat a sötétségterápia a digitális világban?
A sötétségterápia elsőre talán extrémnek hangzik, de valójában egy régi időkben is alkalmazott technológia, ami a teljes fénymegvonást használja arra, hogy az idegrendszer levegőhöz jusson. Nem csodaszer és nem is óriási különlegesség, mégis kapaszkodót adhat azoknak, akik túlterhelten élik a mindennapjaikat, és már azt érzik, hogy a külvilág egyszerűen túl zajos számukra.