Mellrák elleni küzdelem szűrővizsgálattal
- Dátum: 2014.10.06., 19:10
A Generali kutatása szerint a magyarországi nők leginkább a daganatos betegségektől tartanak
Október 1-je a mellrák elleni küzdelem világnapja, így ebből az alkalomból a Generali is szeretné felhívni a figyelmet a szűrések fontosságára. A biztosító közelmúltbeli felméréséből kiderül ugyanis, hogy bár a szűrővizsgálatokkal kapcsolatban a hölgyek sokkal tudatosabbak, mint a férfiak – 14%-kal magasabb a női látogatottsági arány, még mindig csak a megkérdezettek 66%-a keresi fel rendeszesen orvosát a megelőzés érdekében.
A mellrák elleni közdelem világnapján egy olyan betegség megelőzésére hívjuk fel a figyelmet, amely csak Magyarországon naponta hat áldozatot követel, és több mint 7000 ezer új beteget regisztrálnak évente hazánkban. Éppen ezért fontos a szűrővizsgálatok rendszeres elvégzése, ugyanis, ha időben felismerik a betegséget, gyógyítható.

A Generali Biztosító nemrég elvégzett reprezentatív felmérésében a különböző betegségekkel kapcsolatos félelmeikről kérdezte a hazai lakosságot. A betegségektől való komoly félelem a megkérdezettek 16%-ára jellemző, leginkább a daganatos megbetegedésektől tartanak, amely aggodalom is inkább a hölgyekre jellemző.
A kutatás a szűrővizsgálatok látogatottsági adatait is vizsgálta: a női válaszadók 66%-a jár rendszeresen valamilyen szűrésre, míg mindez a férfiak esetében csupán 52%.
A korai stádiumban felismert daganatos megbetegedések gyógyíthatók, éppen ezért van kiemelten fontos szerepe a szűrővizsgálatoknak, illetve a könnyen elsajátítható önvizsgálatnak is, melyet akár hetente egy alkalommal érdemes elvégezniük a hölgyeknek.
Az emlőrák esetében az otthon, saját magunkon is elvégezhető szűrés megfelelő elsajátítása az egyik legfontosabb eleme a megelőzésnek. Ugyanakkor orvosi kontrollra – főként 45 éves kor felett – legalább kétévente szükség van. A vizsgálat során a nőgyógyász szakorvosok a tapintással történő vizsgálat mellett mammográfiát, vagyis egy speciális röntgenfelvételt is készítenek. Ezt követően az eredményeket konzultáció keretében értékeli ki a nőgyógyász és a radiológus szakorvos.
Forrás:
Flow PR
Fotó:
pixabay.com
Mi történik velünk, ha abbahagyjuk a sportolást?
A rendszeres mozgás könnyen háttérbe szorulhat, ha sűrűbbé válnak a mindennapjaink vagy egyszerűen elveszítjük a motivációnkat. Néhány kihagyott edzés még nem feltétlenül jár látványos változással, a hosszabb szünet azonban a testünkön és a közérzetünkön is nyomot hagy.
4 légzőgyakorlat, ami segíthet csökkenteni a szorongást és megnyugtatni az idegrendszert
Amikor feszültek vagyunk, aggódunk vagy egyszerűen csak túl sok minden történik körülöttünk, azt nemcsak a gondolataink, hanem a testünk is jelzi. Gyorsulhat a szívverésünk, megfeszülhetnek az izmaink, kapkodóbbá válhat a légzésünk. Ilyenkor sokszor nehéz egyszerűen azt mondani magunknak: „Nyugodj meg!” Van azonban egy eszközünk, amely mindig kéznél van: a légzésünk.
A gyors elhízás lehetséges okai
A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.
A nehézlégzés lehetséges lelki okai
A nehézlégzés vagy légszomj sok ember számára kifejezetten ijesztő élmény. Ilyenkor az ember úgy érezheti, hogy nem jut elegendő levegőhöz, nem tud igazán mélyet lélegezni, szorít a mellkasa, vagy állandóan nagy levegőt kell vennie. Bár a nehézlégzésnek számos testi oka lehet, bizonyos esetekben lelki tényezők, például szorongás, stressz, pánik vagy tartós érzelmi megterhelés is szerepet játszhatnak a kialakulásában.
Miért tesz jót a délutáni pihenés?
A délutáni alvás javíthatja a közérzetünket, a figyelmünket és a teljesítményünket, miközben a nap hátralévő részére is új lendületet adhat. Egy jól időzített szieszta különösen akkor hasznos, ha az éjszaka rövidebbre sikerült a kelleténél.