Egészséges életmóddal a diabétesz ellen
- Dátum: 2014.11.13., 20:54
Mozgásszegény életmód, egészségtelen táplálkozás, stresszes életvitel, genetika és még hosszan sorolhatnánk azon tényezők sorát, amelyek hozzájárulhatnak a cukorbetegség kialakulásához. Annak érdekében, hogy minél többen megismerkedhessenek ennek a ma már népbetegségnek számító betegségnek a tüneteivel, valamint megelőzési és kezeléséi lehetőségeivel, 1991-ben a Nemzetközi Diabétesz Szövetség és a WHO létrehozta a Diabétesz Világnapot, amit minden évben november 14-én tartanak.
Mint általában minden betegségnél, a cukorbetegség esetében is jelentős szerepet játszik a megelőzés, valamint az, hogy az emberek tisztában legyenek azzal, mit tehetnek egészségük megőrzése érdekében. Az „Egészséges életmód és a diabétesz” lesz a kiemelt témája 2016-ig a Diabétesz Világnapnak is - ezen belül pedig az idei világnapon az egészséges reggeli fontosságára hívják fel az emberek figyelmét. Az egészséges táplálkozás a reggelivel kezdődik, amely már a nap elején segíthet abban, hogy csökkenjen a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata, illetve akiknél már kialakult, jobban tudják kontrollálni.
Miért fontos az egészséges reggeli?
A WHO legújabb kutatásából kiderült, hogy a magyar lakosság több mint fele túlsúllyal küzd, amely a cukorbetegség kialakulásának egyik kockázati tényezője. Köztudott, hogy a súlyfelesleg megelőzésének pedig egyik legegyszerűbb, egyben legalapvetőbb eszköze az életmódváltás. Természetesen ez egy hosszabb folyamat, ezért érdemes apránként elkezdeni, például a reggeli szokások megváltoztatásával.

A reggeli rohanásnál sokan nem szánnak időt az evésre, pedig ha beveszik ezt az étkezést a reggeli rutin tevékenységek közé, észre fogják venni, hogy sokkal fittebbek lesznek a nap további részében. Ráadásul azok, akik egészséges ételekkel indítják a napjukat, még az egészségük megőrzéséért is tehetnek.
Az egyik legfontosabb érv a megfelelő reggeli elfogyasztása mellett, hogy normál szinten tartható a vércukorszint. A cukor szolgáltatja a szervezet számára a fő energiaforrást, és elsősorban a lassan felszívódó ételekből nyerhető. A vékonybélben fokozatosan felszívódó élelmiszerek nem emelik meg hirtelen a vércukorszintet, ezáltal a termelődő inzulin mennyisége sem ugrik meg. Így megelőzhető a szénhidrátfüggőség kialakulása a nap folyamán, vagyis ellenőrzés alatt tartható az étvágy, és ezáltal a testsúly is.
A következő apró lépéseket követve gyorsan egészségessé alakítható a reggeli:
Fogyasszon cukor nélküli kávét, teát! A cukrozott gyümölcsleveket cserélje vízre vagy teára!
Tipp: Készítsen magának reggeli italt! Ehhez forrázzon le reszelt gyömbért, facsarjon bele citromot és vágjon bele néhány szelet uborkát. Melegen és hidegen is fogyasztható!
Ajánlott napi háromszor zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani. Ezt már reggelinél el lehet kezdeni, akár egy spenótos rántottával vagy natúr joghurtba szeletelt gyümölccsel.
Kenjen valódi mogyorókrémet a csoki krém vagy lekvár helyett a kenyérre!
A fehér kenyeret cserélje le teljes kiőrlésű péksüteményre!
A cukorbetegeknek kifejezetten nagy hangsúlyt kell fektetniük a táplálkozásra. A számukra legmegfelelőbb táplálkozás alapvetően megegyezik az egészséges táplálkozás követelményeivel, azonban a cukorbetegség fajtájától és az egyéni adottságoktól is függ, hogy a betegnek milyen diétát kell követnie. Sajnálatos módon a cukorbetegség előrehaladott fázisában a diéta önmagában már nem elég a vércukorszint szabályozására, ilyenkor a betegeknek gyógyszeres terápiát kell alkalmazniuk. A modern orvostudománynak köszönhetően ma már olyan szájon át szedhető készítmények könnyítik meg a cukorbetegek életét, amiket naponta egyszer kell beszedni szedésük nem jár testsúlygyarapodással, megkíméli őket a naponta többszöri tűszúrástól.
Figyeljen oda magára és kezdje egészségesen a reggelét, észre fogja venni a különbséget!
Forrás:
Well PR
Fotó:
pixabay.com
A hal szerepe a diétában – egészséges, laktató és sokoldalú választás
A hal kiváló választás lehet azok számára, akik szeretnének egészségesebben táplálkozni, fogyni, vagy egyszerűen változatosabbá tenni az étrendjüket. Magas fehérjetartalma, értékes zsírsavai, vitaminjai és ásványi anyagai miatt sokféle diétába jól beilleszthető. Fontos azonban, hogy ne csak azt nézzük, milyen halfajtát fogyasztunk, hanem azt is, hogyan készítjük el, milyen körettel tálaljuk, és mekkora adag kerül a tányérra.
Whole Diet, a fenntartható és kiegyensúlyozott táplálkozás alapjai
A whole diet, vagyis „teljes étrendi megközelítés” lényege, hogy nem egyetlen tápanyagra, tiltott ételre vagy gyors fogyókúrás szabályra koncentrál, hanem arra, hogyan épül fel összességében a mindennapi táplálkozás. Ez a szemlélet egyre népszerűbb, mert sokan szeretnének fenntarthatóbb és kiegyensúlyozottabb módon étkezni, szélsőséges megszorítások nélkül.
5 gyümölcs, amit jobb héjastól megenni – abban van a legtöbb vitamin
Sok gyümölcsöt automatikusan meghámozunk, pedig nem biztos, hogy ezzel jót teszünk magunknak. A gyümölcsök héjában ugyanis számos értékes növényi vegyület, rost, vitamin és ásványi anyag található. Természetesen nem minden gyümölcs héja ehető, és az sem mindegy, hogyan fogyasztjuk őket.
Cink, ami elengedhetetlen az egészségükhöz
A cinkről leggyakrabban akkor hallunk, amikor beköszönt az őszi-téli időszak, és szóba kerül az immunrendszer támogatása.
A gyors elhízás lehetséges okai
A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.