Menü

Oxigén – a cukorbeteg lábszárfekély legnagyobb ellensége

  • Dátum: 2014.11.13., 20:45

Magyarországon jelenleg 900 000-re tehető a cukorbetegek száma, de a betegség közel 2,5 millió embert veszélyeztet.  A cukorbetegség hatására számos olyan szövődmény alakulhat ki, amely a beteg egész életét megkeseríti. Ilyen például a lábszárfekély, amely nagyon gyorsan amputációhoz is vezethet. A magas nyomású oxigénterápia hatékonyan gyógyítja az egyébként nehezen gyógyuló fekélyes sebeket és sok esetben megelőzheti az lábamputációt.

A diabétesz leggyakoribb szövődménye a lábszárfekély, ami körülbelül minden 8. cukorbeteget érint. A lábszárfekély kezdeti stádiumban még gyógyítható, de sajnos sok beteg már későn fordul orvoshoz. Vészjósló adat, hogy Magyarországon naponta átlagosan 7 diabéteszes lábat amputálnak, amely a nem baleset miatt végzett lábamputációk mintegy 70 százalékát jelenti.

„A lábszárfekély tulajdonképpen egy krónikus seb. A fontos különbség, hogy egy átlagos sebnél lassabban javul, és több mint egy hónap után sem gyógyul be” – fejti ki dr. Szolnoki Nikolett, a Hiperbár Centrum orvosigazgatója. „Ez idő alatt baktériumok telepedhetnek a sebbe, ami így bűzössé válhat, valamint könnyen elfertőződhet.”

A lábszárfekély kialakulásához az vezet, hogy a cukorbetegség károsítja az ereket, amelyek így nem tudják ellátni funkciójukat. Emellett súlyosan károsodnak a lábfejen található idegek, így a nyomásnak kitett területeken a beteg nem érez fájdalmat, tehát könnyen kialakulhat a krónikus seb. Mivel a talp bőre igen vékony, a fertőzés könnyen elérheti a csontokat, ami akár csontgyulladáshoz is vezethet.

Jó hír a cukorbetegek és a lábszárfekéllyel küzdők számára, hogy a hiperbár oxigénterápia nagyon jó eséllyel gyógyítja az amúgy nehezen gyógyuló sebeket is, és még közvetlenül az amputáció előtt is esélyt adhat a páciensnek lába megmentésére.

„A kezelés során a normál légköri nyomásnál magasabb nyomáson belélegzett oxigén hatására olyan élettani folyamatok indulnak be a szervezetben, amelyek a sérült, nehezen gyógyuló területek gyorsabb gyógyulását idézik elő. Így olyan hajszálerekben, vérerekben is beindul a véráramlás, ahol a betegség miatt korábban a vérkeringés lelassult, vagy már megszűnt. Fontos kiemelni az oxigén baktériumölő hatását is, amely csökkenti a fertőzések kialakulását. Az idejében kezelt cukorbeteg lábszárfekélyek 80%-a jó eséllyel gyógyítható a terápia révén, így a beteg megmenekül az amputációtól” – mondja dr. Szolnoki Nikolett.

A hiperbár oxigénterápia hatását igazolta az Európai Érsebész Társaság nemrég készült átfogó elemzése is, amely a hiperbár oxigénterápiát vizsgálta sebgyógyítás, amputáció illetve egyéb sebészi beavatkozások esetén. A tanulmányok mindegyike a betegek állapotának jelentős javulásáról, az amputációk számának csökkenéséről számolt be.

A terápia hatását jól példázza B. Mihály esete is, akinél egy elfertőződött seb kapcsán derült ki, hogy cukorbeteg. Miután lábfején több helyen is nem gyógyuló seb alakult ki, lábujjai, majd később egész lábszára ödémásodni kezdett. „Amikor az orvos teljes alsó lábszáram amputációjának lehetőségét is felvetette, elmentem a Hiperbár Centrumba, ahol egy 25 alkalmas kezeléssorozaton vettem részt, valamint pihentettem a lábam, és antibiotikum kúrát tartottam. Már néhány kezelés után javult a látásom (ami valószínűleg szintén a cukorbetegség miatt romlott meg néhány évvel ezelőtt) és 10 alkalom után látványosan gyógyult a lábam is. 25 kezelés után orvosom megállapította, hogy a seb rendbe jött, így nem volt szükség több orvosi beavatkozásra, csak megfelelő gyógypedikűrösre, speciális talpbetétre és cipőt, és hamarosan újra járhattam!” 

Forrás:
Well PR

Fotó:
pixabay.com

Mi történik velünk, ha abbahagyjuk a sportolást?

A rendszeres mozgás könnyen háttérbe szorulhat, ha sűrűbbé válnak a mindennapjaink vagy egyszerűen elveszítjük a motivációnkat. Néhány kihagyott edzés még nem feltétlenül jár látványos változással, a hosszabb szünet azonban a testünkön és a közérzetünkön is nyomot hagy.

4 légzőgyakorlat, ami segíthet csökkenteni a szorongást és megnyugtatni az idegrendszert

Amikor feszültek vagyunk, aggódunk vagy egyszerűen csak túl sok minden történik körülöttünk, azt nemcsak a gondolataink, hanem a testünk is jelzi. Gyorsulhat a szívverésünk, megfeszülhetnek az izmaink, kapkodóbbá válhat a légzésünk. Ilyenkor sokszor nehéz egyszerűen azt mondani magunknak: „Nyugodj meg!” Van azonban egy eszközünk, amely mindig kéznél van: a légzésünk.

A gyors elhízás lehetséges okai

A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.

A nehézlégzés lehetséges lelki okai

A nehézlégzés vagy légszomj sok ember számára kifejezetten ijesztő élmény. Ilyenkor az ember úgy érezheti, hogy nem jut elegendő levegőhöz, nem tud igazán mélyet lélegezni, szorít a mellkasa, vagy állandóan nagy levegőt kell vennie. Bár a nehézlégzésnek számos testi oka lehet, bizonyos esetekben lelki tényezők, például szorongás, stressz, pánik vagy tartós érzelmi megterhelés is szerepet játszhatnak a kialakulásában.

Miért tesz jót a délutáni pihenés?

A délutáni alvás javíthatja a közérzetünket, a figyelmünket és a teljesítményünket, miközben a nap hátralévő részére is új lendületet adhat. Egy jól időzített szieszta különösen akkor hasznos, ha az éjszaka rövidebbre sikerült a kelleténél.