Menü

Natúr fogápolás – egzotikus ízek, adalékok nélkül

  • Dátum: 2015.03.10., 15:21

Aki nem járatos a natúrkozmetikumok világában, annak elsőre különösen hangozhat ezek használata fogápolásra, pedig vegyi anyagok nélkül is tökéletesen tisztán tarthatjuk fogainkat és szánkat. A különböző növények fogápolási célú alkalmazása szinte egyidős az emberiséggel.

A kellemetlen illatú lehelet ellen már az ókorban is igyekeztek felvenni a harcot, elsősorban mentalevelek rágcsálásával, mely az illatok elfedése mellett bizonyos szintig a fogápolásban is szerepet játszott. A későbbiekben a mentalevelet már vízben oldották fel és így a korai szájvizek is kialakultak. Szintén kedvelt volt a mézben kifőzött illatos növényekből  gyúrt golyócska, mely a kellemes lehelet mellett – a méznek köszönhetően – fertőtlenített is. A növényi részek rágcsálását később felváltotta a homokkal vagy más zúzalékkal kevert paszta szerűség, amit ujjal kentek fel a fogakra. A kezdeti fogkefék pedig a megrágott végű botokból készültek, melyeken a rágás nyomán kiszőrösödött végződés tökéletesen megfelelt a célnak. Az arab világban ma is rágcsálják az ún. Miswakot, ami arak- vagy másnéven fogkefefáról letört botocska. Ez rágcsálása közben csersavban, tanninban gazdag levet ereszt, ami szintén a fertőtlenítésben játszik fontos szerepet.

A fogápolásra használt ezközök és anyagok sokat fejlődtek az elmúlt évszázadokban, de ma is alapvető a kellemes lehelet és a fertőtlenítő hatás iránti igény. Jó hír a natúrtermékeket kedvelők számára, hogy ezeket a hatásokat vegyi anyagok nélkül is könnyedén el lehet érni. A Dr. Organic termékcsaládban is három különböző hatóanyag kombináció áll rendelkezésre természetesen adalék- színezőanyag és parabénmentes formában.

A szájápolás területén „csodaszerként” tekinthetünk a teafára, melynek egyaránt kiaknázható regeneráló és fertőzés gátló tulajdonsága. A tiszta teafa olaj 48 nagyon fontos összetevőt tartalmaz. Miközben eltávolítja a szennyeződéseket és a méreg anyagokat, antibakteriális hatásával véd a fertőzésekkel szemben. A Dr. Organic teafa fogkrém hármas hatású összetételével megnyugtatja az ínyt, fehéríti a fogakat és gátolja a szuvasodást. Kovaföld, alga, vadgesztenye és teafa kivonatot tartalmaz. Természetes antibakteriális hatásával tisztítja a fogakat és hatástalanítja a fogszuvasodásért felelős baktériumokat. Citromos-mentolos friss leheletet biztosít. A teafás szájvíz elűzi a rossz leheletet, nyugtatja az irritált fogínyt, megakadályozza a lepedékképződést, mentolosan friss és tiszta érzést hagy a szájban.

Az Aloe vera neve hallatán mindannyiunknak a nyugtató hatás jut először eszünkbe, ám ennek a növénynek az íze is kellemes, így fogkrémnek, szájvíznek egyaránt tökéletesen megfelel. A fogkrém összetétele további természetes anyagokkal is kiegészül: a kovaföld és izlandi zuzmó természetes módon fehérítik a fogakat, a vadgesztenye védi és erősíti az ínyt, gátolja a szuvasodást és fogkőképződést. Amennyiben az Aloénál még kellemesebb ízre vágyunk, akkor a gránátalmás termékcsaládból is választhatunk fogkrémet, mely a fentebb említett további összetevők segítségével azonos hatásra képes, friss mentolos, gyümölcsös leheletet biztosítva.

Láthatjuk tehát, hogy a fogápoláshoz használt szerekkel szemben támasztott igényeknek napjaink natúrkészítményei is tökéletesen megfelelnek anélkül, hogy felesleges anyagokat vinnénk be a szervezetbe.

Forrás:
Napvándor Publishing

Fotó:
pixabay.com

Mi történik velünk, ha abbahagyjuk a sportolást?

A rendszeres mozgás könnyen háttérbe szorulhat, ha sűrűbbé válnak a mindennapjaink vagy egyszerűen elveszítjük a motivációnkat. Néhány kihagyott edzés még nem feltétlenül jár látványos változással, a hosszabb szünet azonban a testünkön és a közérzetünkön is nyomot hagy.

4 légzőgyakorlat, ami segíthet csökkenteni a szorongást és megnyugtatni az idegrendszert

Amikor feszültek vagyunk, aggódunk vagy egyszerűen csak túl sok minden történik körülöttünk, azt nemcsak a gondolataink, hanem a testünk is jelzi. Gyorsulhat a szívverésünk, megfeszülhetnek az izmaink, kapkodóbbá válhat a légzésünk. Ilyenkor sokszor nehéz egyszerűen azt mondani magunknak: „Nyugodj meg!” Van azonban egy eszközünk, amely mindig kéznél van: a légzésünk.

A gyors elhízás lehetséges okai

A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.

A nehézlégzés lehetséges lelki okai

A nehézlégzés vagy légszomj sok ember számára kifejezetten ijesztő élmény. Ilyenkor az ember úgy érezheti, hogy nem jut elegendő levegőhöz, nem tud igazán mélyet lélegezni, szorít a mellkasa, vagy állandóan nagy levegőt kell vennie. Bár a nehézlégzésnek számos testi oka lehet, bizonyos esetekben lelki tényezők, például szorongás, stressz, pánik vagy tartós érzelmi megterhelés is szerepet játszhatnak a kialakulásában.

Miért tesz jót a délutáni pihenés?

A délutáni alvás javíthatja a közérzetünket, a figyelmünket és a teljesítményünket, miközben a nap hátralévő részére is új lendületet adhat. Egy jól időzített szieszta különösen akkor hasznos, ha az éjszaka rövidebbre sikerült a kelleténél.