400 kilométer 10 nap alatt 2000 gyerekkel
- Dátum: 2015.11.10., 10:11
Hazánkban a hét évesek körében minden negyedik lány és ötödik fiú túlsúlyos, illetve elhízott. Szarvas Mátyás többszörös országos bajnok extrém sportoló ezért elengedhetetlennek tartja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét az egészséges életmód fontosságára. 10 nap alatt Pest és Fejér megyében közel 400 kilométert futott több iskolát is útba ejtve, így 2000 diák is csatlakozhatott hozzá egy-egy rövidebb szakaszon. A fiatalok a helyszíneken a mozgás mellett magyar gyümölcsöket, zöldségeket és gyümölcsleveket is kóstolhattak.
Szarvas Mátyás többszörös országos bajnok extrém sportoló, tréner, előadó és volt iskolaigazgató négy gyermek édesapjaként is tudja, hogy az egészségre nevelést a lehető leghamarabb el kell kezdeni. Ezért szívesen csatlakozott az Megyefutások az Egészségért!kezdeményezéshez, amelynek keretében szeptember 28. és október 9. közötti hétköznapokon a tudatos és napi szintű zöldség- és gyümölcsfogyasztás fontosságára is felhívta a figyelmet. „A mai embereket, fiatalokat túl sok információ éri és természetesnek veszik, hogy a világ rohamtempóban pörög. Eközben azonban elfeledkeznek az egészséges életmódról és táplálkozásról, túl sok a cukor, a só, a zsír és kevés a vitamindús gyümölcs- és zöldség az étrendjükben” – mondta el Szarvas Mátyás, aki szerint lényeges, hogy a gyerekekkel együtt sportoljunk, és ne csak beszéljünk a mozgás fontosságáról.
„Örömmel tapasztaltam, hogy a pedagógusok közül is sokan csatlakoztak a futáshoz, például az egyik iskola igazgatónője is felvette az edző cipőjét és velünk együtt sportolt. A legtöbb gyereken is azt láttam, hogy szívesen mozognak – Dunaújvárosban például 200 alsós és 200 felsős rótta velem együtt és a tanárokkal az utat” – számolt be az eseményekről a sportoló, aki örömmel beszélgetett a gyerekekkel és együtt kóstolták meg a valódi gyümölcsből készült, magas vitamintartalmú bodzalét és a friss almákat. „Hiszem, hogy a régi tanítás ebben az esetben is helytálló: az marad meg leginkább a gyermekekben, amit ők maguk cselekszenek. Ezért kóstoltattunk velük egészséges magyar gyümölcsöket és gyümölcsleveket. Azt szeretnénk elérni, hogy a tanultakat ők is továbbadják egymásnak és majd saját csemetéiknek is” – fejtette ki véleményét Mátyás.

„A megyefutások az EzerKert Program keretében tavasszal további helyszíneken folytatódnak. Először a tervek szerint Csongrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékbe készülünk, ahol a futás mellett helyi idénygyümölcsök és gyümölcslevek kóstolása lesz szintén a program” – mondta el Keresztes György, a program vezetője.
Forrás, fotó:
redlemon
Egy kis figyelmesség, ami közösségeket melegít – szép példa egy kis településről
Van, amikor nem nagy szavakra, hanem apró, őszinte tettekre van szükség. Hőgyészen most pontosan egy ilyen kezdeményezés született: az egyik virágműhely előtt elhelyezett közösségi kabátponttal a település rászoruló családjain szeretnének segíteni.
Tükrök a lakásban – ezekre a helyekre a feng shui szerint inkább ne tedd
A tükör különleges lakberendezési elem: tágítja a teret, világosabbá teszi a szobát, és praktikus is. A feng shui szerint azonban nem mindegy, hova kerül, mert a tükrök nemcsak a fényt, hanem az energiákat is „visszaverik” és megsokszorozzák. Nézzük, hol érdemes inkább elkerülni őket!
Fűtési módszerek egészségügyi mérlegen
A fűtési szezonban nemcsak a meleg, hanem az otthonunk levegője is megváltozik, ami közvetlen hatással van a közérzetünkre és az egészségünkre. Nem mindegy, mivel fűtünk, hiszen a különböző megoldások eltérően befolyásolják a levegő minőségét, a páratartalmat és a légúti panaszok kialakulását.
Digitális nagytakarítás az év elején
A január sokszor a rendrakás idejét jelenti – kidobunk, átválogatunk és szelektálunk magunk körül. Miközben a lakásban helyet csinálunk, a telefonunkon és a laptopunkon gyakran észrevétlenül ott marad a káosz és semmi sem változik. Holott az e-mailek, az alkalmazások és a fotók halmozása legalább akkora pszichés terhet jelent, mint egy hónapok óta kacatokkal tele lévő polc.
Így használd fel a maradék szaloncukrot
Maradt otthon a spájz zugában egy zacskónyi szaloncukor karácsonyról? Íme pár tipp, hogy ne kelljen kidobni.