Menü

Innováció a rákmegelőzésben

  • Dátum: 2016.02.04., 11:42

A méhnyakrák vezető haláloknak számít Magyarországon: évente 1000-1200 nőnél diagnosztizálják, és az érintettek fele életét veszti a daganatos megbetegedés miatt. Hiába a magas esetszám: az elváltozásért 99%-ban felelős HPV-ről a magyarok ötöde még az állami oltóprogram ellenére sem hallott, a lakosság fele pedig továbbra is a kevésbé megbízható óvszeres védekezésre hagyatkozik. A HPV számos nemi betegségnél alattomosabb: akár egy apró hámsérülésen keresztül is képes terjedni, és a közhiedelemmel ellentétben férfiaknál is okozhat rosszindulatú elváltozásokat vagy nemi szervi szemölcsöket. A két- és négykomponensű HPV elleni védőoltás mellett már Magyarországon is elérhető a kilenckomponensű vakcina, amely még szélesebb körű védelmet biztosít a HPV okozta rákos megbetegedésekkel szemben. A méhnyakrák ellen ma ez az egyik leghatékonyabb, közel 100%-os védelmet nyújtó prevenciós eszköz, de a hüvely-, a szeméremtesti és a végbélnyíláskörüli rákok megelőzésében is hatékonyabb a többi oltóanyagnál.

Nagyon keveset tudunk a védekezésről: minden hatodik magyar úgy gondolja, orális szex útján nem terjednek a nemi betegségek, a lakosság egytizede pedig azt hiszi, hogy csak a spermiummal történő érintkezéssel lehet a fertőzéseket átvinni. Ugyanennyien vélekednek úgy, hogy a nemi betegségek feltűnő tünetekkel járnak, amelyek hiányában nincs ok aggodalomra. A HPV- számos egyéb nemi betegséghez hasonlóan – akár éveken keresztül tünetmentesen lappanghat, és miután egy apró hámsérülés is elég lehet az átviteléhez, az óvszer sem nyújt teljeskörű védelmet ellene.

Gyakori tévhit az is, hogy a HPV-fertőzés leküzdése után automatikus védettség alakul ki a szervezetben. Ez sajnos nem igaz: bár az esetek többségében a HPV egy éven belül spontán elmúlik, az újrafertőződés kockázata a vírus leküzdése után is kifejezetten magas. Ha a HPV egy évnél hosszabb ideig van jelen a szervezetben, fennáll a rákos megbetegedések kialakulásának kockázata.

„Ugyan a HPV több mint 100 altípusa közül számos törzs alacsony rákkeltő hatással bír, a legfiatalabb, 15-25 éves korosztályban diagnosztizált vírusfertőzések 70%-a magas kockázatú kategóriába tartozik. Ezek a vírustörzsek nem csak a nőket érintő méhnyakrák, szeméremtesti és hüvelyrák kialakulásában játszanak szerepet, de a férfiak számára is veszélyes fej-nyaki daganatok és végbélnyílás körüli rákok kialakulásához is nagymértékben hozzájárulnak. A szintén HPV okozta, szövettanilag jóindulatú kinövésnek számító, de a szexuális életet teljes mértékben ellehetetlenítő nemi szervi szemölcsökkel pedig minden tizedik magyar találkozik élete során.” – fejtette ki a sajtótájékoztatón Dr. Szőnyi György, szülész-nőgyógyász szakorvos, a G1 Intézet orvosigazgatója.

Közel 100%-os védelmet nyújt egyes rákfajták ellen a legújabb HPV-vakcina

Bár epidemiológiai vizsgálatok is kimutatták, hogy a méhnyakrák és az egyéb genitális rákok több mint 90%-a összefüggésbe hozható a HPV-vel, a fertőzésveszély egyelőre nem épült be a köztudatba. Számos nemi betegségről (például a HIV-fertőzésről, a hepatitiszről és a szifiliszről) a társadalom döntő többsége hallott már, a HPV viszont a teljes lakosság 20%-a számára továbbra is ismeretlen, pedig élete során minden második férfi és a nők 80%-a találkozik vele.

„A tájékozatlanság és az ebből fakadó bizalmatlanság nagyon megnehezíti a fertőzések visszaszorítását, miközben a HPV elleni védőoltás jelenleg az egyetlen olyan vakcina, amivel megelőzhetjük a rák bizonyos fajtáinak kialakulását. A korábban forgalomban került két- és négykomponensű oltás mellett idén januártól a kilenckomponensű vakcina is elérhető Magyarországon, amely az 5 további vírustörzzsel szembeni védelemnek köszönhetően lényegesen hatásosabb eszköz a HPV okozta rákok megelőzésében. A négykomponensű oltáshoz képest 20%-kal nagyobb, 90%-os védelmet biztosít a méhnyakrákkal szemben, a férfiakat is érintő végbélnyíláskörüli rákok esetén pedig közel teljes körű, 95%-os védelmet nyújt. A hüvelyrákkal szemben szintén jelentősen nagyobb, 85%-os védelmet biztosít, míg a szeméremtesti rák esetén 90%-os biztonságot nyújt.” – foglalta össze a legújabb védőoltás előnyeit Dr. Szőnyi György az új vakcina bevezető sajtóeseményén.

Eddig világszerte mintegy 80 millióan kapták meg a védőoltást

„A forgalomban lévő vakcinák nem tartalmaznak vírust, csak egy mesterséges fehérjét, amely megtanítja az immunrendszert a védekezésre. A kétkomponensű oltóanyag csak lányoknak és felnőtt nőknek, míg a négy- és a kilenckomponensű védőoltás fiúk és férfiak számára is adható, függetlenül a szexuális élet megkezdésétől és a negatív HPV-teszt eredményétől. 2015-ig 70-80 millió ember részesült valamilyen HPV oltásban világszerte” – fejtette ki Dr. Csutora Péter a sajtóeseményen. Az MSD Pharma Hungary Kft. orvosigazgatója arra is felhívta a figyelmet, hogy a Magyarországon elérhető védőoltásokat már 9 éves kortól kérni lehet, de az újrafertőződés veszélye miatt jóval a szexuális élet megkezdése után, felnőtt korban is érdemes gondoskodni a megelőzésről.

Forrás:
Flow PR

Fotó:
pixabay.hu

Az e-rollerek árnyoldalai – Kényelmes közlekedés vagy rejtett veszélyforrás?

Az elektromos rollerek az utóbbi években szinte berobbantak a városi közlekedésbe. Gyorsak, környezetbarátok, nem igényelnek parkolóhelyet, és rövid távokon gyakran gyorsabbak, mint az autó vagy a tömegközlekedés. Ugyanakkor a kényelmi előnyök mögött komoly biztonsági kockázatok is rejlenek, amelyekről kevesebb szó esik.

Sajgó ízületek, avagy mit tudunk az arthritisről?

Az emberiség jó része ismeri sajnos az ízületek fájdalmát, akár mindennapos jelenség. Pár hasznos információt hoztunk az arthritissel kapcsolatban.

Allergia a házi kedvencre – hogyan őrizhető meg az otthon allergénmentesen?

Sok családban a házi kedvencek valódi családtagként élnek velünk, ám sajnos egyre többen küzdenek állatallergiával. Az allergiás tünetek – mint a tüsszögés, orrfolyás, szemviszketés, köhögés vagy akár asztmás rohamok – nemcsak kényelmetlenek, de hosszú távon komoly problémát is jelenthetnek.

Az édesítőszerek rejtett veszélyei – Amit érdemes tudni a káros hatásokról

Az édesítőszereket sokan a cukor egészségesebb alternatívájaként használják, hiszen kalóriamentesek vagy kevesebb energiát tartalmaznak. Azonban egyre több kutatás vizsgálja, hogy valóban olyan ártalmatlanok-e, mint amilyennek gondoljuk.

Autoimmun betegségek, amiket érdemes ezzel kapcsolatban tudni

Sokféle szempontból hallhatunk az autoimmun betegségekről, melyek könnyen megkeseríthetik a betegek életét. Íme, néhány információ ezzel kapcsolatban.