Át kell törni a hallgatás falát - kiút a hepatitis C-fertőzésből
- Dátum: 2016.12.12., 08:47
Az orvosszakma és a hepatitises betegek érdekeit képviselő betegszervezetek munkájának köszönhetően mára sokat javult a helyzet. Egyre inkább sikerül áttörni a társadalmi kirekesztés falát, eloszlatni a félelmeket. A korszerű terápiás lehetőségeknek köszönhetően pedig egyre nagyobb valószínűséggel ki lehet gyógyulni a fertőzésből.
A HCV-fertőzés korábban a megfelelő társadalmi ismeretek és igazán hatékony kezelési lehetőségek hiányában hasonlóan nagy stigmát jelentett, mint például az AIDS. Számos negatív képzet, téves információ él sokak fejében a betegségről.
Sosem felejtem el, milyen üdítő érzés volt őszintén beszélgetni nagynénémmel a betegség okairól. Számos erénye mellett konzervatív asszony, így annak, hogy több mint tíz évig saját maga előtt is letagadta az fertőzöttségét, egyik fő oka az volt, hogy a hepatitis C hallatán azonnal egy rocksztár kicsapongó élete jelent meg lelki szemei előtt. Amellett, hogy tisztáztuk a félreértést, egyben arról is sikerült meggyőznöm, hogy nem az ő feladata megítélni mások életmódját.
Fő, hogy ma már bárkinek, aki HCV-fertőzött, esélye van a gyógyulásra
A fertőzést egyébként a legkonzervatívabb életstílus mellett is meg lehetett kapni. Az orvosi célokra felhasznált vért és vérkészítményeket 1992 előtt nem szűrték, mert még nem is tudtak a kórokozó létezéséről. Hányan válhattak akkoriban fertőzötté azok közül, akik akkor például egy műtét, szülés vagy közlekedési baleset során vért kaptak, és aztán adhatták tovább a vírust pl. fogorvosnál vagy tetováló szalonban, mit sem tudva a májukat titkon romboló vírusról? Szintén kiemelten veszélyeztetettek lehetnek az egészségügyi dolgozók, vagy a tartósan egészségügyi intézetben gondozottak, valamint a HCV pozitív anyák gyermekei. Sőt, manapság a fiatalok körében hatalmas népszerűségnek örvendő testékszerek is veszélyforrást jelenthetnek a fertőzés szempontjából.
Ha valaki veszélyeztetett, kiemelten fontos, hogy részt vegyen szűrésen
Egyrészt minél előbb el lehet kezdeni a megfelelő kezelést, másrészt tisztában kell lennie azzal, milyen lépéseket kell megtennie annak érdekében, hogy ne adja tovább a fertőzést. Fontos tudni, hogy a HCV sokszor évekig, évtizedekig nem okoz tüneteket. A fertőzött látszólag teljesen „egészséges”, semmi nem utal arra, hogy májproblémája lenne. Éppen ezért sokan csak későn (olykor sajnos túl későn) mennek orvoshoz, akkor, amikor már a májuk súlyosan károsodott. A késői orvoshoz fordulás mellett előfordul az is, hogy az érintett ugyan tud betegségéről, mégis elutasítja a terápiát. Ezért is volt fordulópont nagynéném életében az, amikor a Vírusos Májbetegek Országos Egyesületének (www.vimor.hu) klub eseményén megtudta, hogy van megoldás a problémájára.
A betegklubokban a test gyógyulása mellett a lélekkel is foglalkoznak
A beszélgetések során meg lehet ismerni egymás történeteit, megtudni, kinek, hogyan sikerült legyőzni félelmeit, megküzdeni a bizonytalansággal, ismét bízni a jövőben és boldogan megélni a mindennapokat. A betegszervezetek sokat tesznek azért is, hogy ne övezze már a betegséget félelem és megbélyegzés a társadalom részéről.
A gyógyulás érdekében a májbetegségekkel foglalkozó, úgynevezett hepatológiai centrumokat kell felkeresni. A központokban a betegség specialistái a rendszeres kontroll mellett segítenek abban is, hogyan lehet hozzáférni a leghatékonyabb terápiás lehetőségekhez. A legújabb terápiák elérése ugyanakkor korlátozott: egy szakmai szempontok mentén felállított várólista alapján juthatnak hozzá a betegek. Az orvosok gyógyító munkájának köszönhetően a vírus mellett végleg megszabadulhatunk attól a lelki tehertől is, amit a betegség jelent.
Jelen cikk az AbbVie Kft. Támogatásával készült.
Jelen dokumentum általános tájékoztatási céllal készült és nem helyettesíti az egészségügyi szakemberrel történő konzultációt. Konkrét panasz, kérdés esetén kérjük, forduljon kezelőorvosához!
HUHCV160198k
Lezárás dátuma: 2016.08.22.
Mi történik velünk, ha abbahagyjuk a sportolást?
A rendszeres mozgás könnyen háttérbe szorulhat, ha sűrűbbé válnak a mindennapjaink vagy egyszerűen elveszítjük a motivációnkat. Néhány kihagyott edzés még nem feltétlenül jár látványos változással, a hosszabb szünet azonban a testünkön és a közérzetünkön is nyomot hagy.
4 légzőgyakorlat, ami segíthet csökkenteni a szorongást és megnyugtatni az idegrendszert
Amikor feszültek vagyunk, aggódunk vagy egyszerűen csak túl sok minden történik körülöttünk, azt nemcsak a gondolataink, hanem a testünk is jelzi. Gyorsulhat a szívverésünk, megfeszülhetnek az izmaink, kapkodóbbá válhat a légzésünk. Ilyenkor sokszor nehéz egyszerűen azt mondani magunknak: „Nyugodj meg!” Van azonban egy eszközünk, amely mindig kéznél van: a légzésünk.
A gyors elhízás lehetséges okai
A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.
A nehézlégzés lehetséges lelki okai
A nehézlégzés vagy légszomj sok ember számára kifejezetten ijesztő élmény. Ilyenkor az ember úgy érezheti, hogy nem jut elegendő levegőhöz, nem tud igazán mélyet lélegezni, szorít a mellkasa, vagy állandóan nagy levegőt kell vennie. Bár a nehézlégzésnek számos testi oka lehet, bizonyos esetekben lelki tényezők, például szorongás, stressz, pánik vagy tartós érzelmi megterhelés is szerepet játszhatnak a kialakulásában.
Miért tesz jót a délutáni pihenés?
A délutáni alvás javíthatja a közérzetünket, a figyelmünket és a teljesítményünket, miközben a nap hátralévő részére is új lendületet adhat. Egy jól időzített szieszta különösen akkor hasznos, ha az éjszaka rövidebbre sikerült a kelleténél.
