Egy kiskutya naplója – 5. rész: Okosodás napról napra
- Dátum: 2016.12.13., 11:14
- állatorvos, Jack Russell terrier, keverék kutya, kiskutya, kölyökkutya, kutya, kutyanevelés, örökbefogadás, séta, szobatisztaság
Hippie, az örökbefogadott kutyuska naplója új fejezethez érkezett. Hogyan nyílik ki egy kiskutya értelme egyik napról a másikra? Miként ért meg olyan dolgokat, amiket tegnap még nem tudott? Nagyon izgalmas ez a folyamat.
Sokan mondják, hogy a lakásban tartott kutya gyerekpótló az olyanok számára, akiknek még nincs gyermeke. Nekem sajátom nincs, de nevelek két lánykát, és most itt a kutyuska. Ámulattal figyelem a fejlődését, és nem érzem úgy, hogy ő valamiféle pótlék lenne. Szeretem ölelgetni és puszilgatni, de nem baj, hogy nem kopasz, mint egy bébi, hanem imádom a puha szőröcskéjét. Úgy érzem, megtanít a jelenben élni, és kihasználni minden pillanatot, hiszen szemmel láthatóan gyorsan növekszik és fejlődik.
Ez egyben izgalmas is, hogy nem kell éveket várni dolgokra, hanem egyik napról a másikra megtörténnek a fejlődési folyamatok. Így lesz okosabb minden nappal, és tud egyre többet, amit ámulattal figyelek.

Az udvaron lenni jó! Főleg, ha kellemesebb az idő...
Az egyik nap még nem értette, ha valamire azt mondtam, nem szabad, egyszerűen figyelmen kívül hagyta. Például azt, hogy nem léphet a szőnyegre. Másnap ha rászóltam, pontosan tudta, mi a helyzet (főleg, amikor akarja is tudni, mert a kettő nem ugyanaz egy terriernél…) és a szőnyeget szépen kikerülte. Addig piszkálta a kábeleket és más tiltott, meg veszélyes dolgokat, utána már megértette, ha valamire azt kérem, hagyja békén. A kábeleket hagyja, a szobanövény azonban elveszített egy levelet, és a papucsokat is elhurcolja.
Érdekes módon azonban ennek ellenére sem rombol. A kutyákkal szemben mindig az a tévhit él, hogy mindent tönkretesznek és megrágnak. Leszögezném, hogy ez csak egy általánosítás és korántsem ilyen egyszerű. Sok függ a kutya személyiségétől, valamint attól, hogy mennyit foglalkoznak vele, és mennyit van társaságban. A sok odafigyelés igenis megteszi a hatását, valamint sokkal többet rombolnak azok a kutyák, akiket sokat hagynak egyedül. Ez ugyanis egyfajta lázadás, unaloműzés lehet a számukra. Tehát Hippie játszik a papuccsal, de nem tesz benne különösebb kárt.
Emlékszem, az előző kutyám sem volt rombolós típus, de az is tény, hogy nagyon sokat voltam vele otthon az első hónapban, amikor hozzánk került, és utána is nagyon sokat volt társasága. 1-2 dolgot tett tönkre, azt is csak akkor, amikor egyedül volt. Ezen kívül a bútorokat rágta előszeretettel, de azt is csak azért, mert megengedték neki a nagyszülők, aztán nem tudott különbséget tenni, hogy hol lehet és hol nem. Végül egyébként erről is leszokott.

Még elfér egy kézben, és alig látszik a láb alatt...
Nálunk még visszavan, hogy egyedül hagyjuk itthon, de biztosan úgy fogom kezdeni, hogy előtte jól lefárasztom, hogy aludni legyen kedve, amikor megtörténik. Éjszaka már nem kelek fel hozzá, estétől reggelig magára hagyjuk, és jól viselkedik, pihen addig, amíg fel nem kelünk mi is. Igaz, hogy nem szobatiszta, gyakorlatilag ez az egyetlen „rosszasága”, amit addig csinál, de még kicsike.
A kintlét és a játék is érdekesen alakult. Először nem akart kint lenni az udvaron, nem élvezte a dolgot és valahogy nem is értette. Kicsit mászkált, szaglászott, nézegette a nagy kutyát, de hamar be akart jönni. Főleg, hogy jött egy komolyan esős nap, hát nekem sem volt motivációm kint lenni, nemhogy őneki… A következő napon jobb idő lett, így fogtam a kabátom, és mentem vele. Így már érdekes lett számára a világ! Onnantól kezdve egyedül is szeret kint lenni, de azért ha ott vagyok, még érdekesebb. Viszont már a másik kutya társaságát is kedveli.
Voltunk sétálni is egy parkban a városban. Szállítótáskában vittem el, amiben játszani szeret, de bezárva lenni, na az egy más tészta. Akkor sírt, és ki akart szabadulni. Majd kiengedtem, hogy fedezze fel a világ egy apró, de számára nagy szegletét. Először félt, és a sarkamban járt, majd egyre távolabbra merészkedett. Póráz még nem kellett, közel volt hozzám. Hacsaknem… Hacsak nem talált valami elhullajtott morzsát, vagy nem sikongatott hangosan egy kislány. Akkor odaszaladt hozzá, de a 3-4 év körüli gyermek elsírta magát a félelemtől. Pedig Hippie nem csinált semmit, csak odament, és félelmetesnek se mondanék egy 1,5 kilós ebecskét. Háromnegyed – egy órát futkosott Hippieke, majd kezdett lassulni és fáradni. Be akart menni a táskájába, vagy felkéretőzni ölbe. Ott rendszeresen hamar elalszik, amit meg tudok érteni… A táskába tettem inkább, először nem örült, de hamarosan elnyomta az első séta fáradalmáért járó álom, és hazáig szundikált.

Séta után édes a pihenés - cuki rózsaszín pónikkal álmodik, a kisbbik lányunk segítségével :)
Ahogy az előző részben írtam, először még nem játszott klasszikus módon. Nem kergette a labdát és engem, és nem játszott a plüssállatokkal, maximum egy kis rágás erejéig. Majd az egyik napon elgurítottam neki a játékát, és elkezdett szaladni utána, s néha még vissza is hozza. Azóta játszik, lehet kergetőzni és dobálni neki. Hihetetlen, hogy egy éjszaka alatt megváltozik nála valami, és másnapra már többet tud!
No és az is, hogy milyen gyorsan nő. Láthatóan lett nagyobb úgy 1,5 hét alatt. Igaz, a mérete még így is akkora, hogy jól körül kell néznem, ha a lábam körül van. A héten jön az állatorvos, hogy beadja a következő oltást, utána pedig kezdődik a kutyaovi! Komoly terveink vannak…
Hétköznap vagy mindennap? A munkarendek harca a 21. században
A modern multi cégek korszakában egyre több vita bontakozik ki arról, hogy melyik beosztás szolgálja jobban az ember és a gazdaság érdekeit. A klasszikus, állandó 8–4 és 9–5 rendszer, vagy a rugalmasabb, akár hétvégi műszakokat is magába foglaló struktúra. Bár mindkettő ugyanarra a 8 órára épül, a különbség nemcsak az órák számában, hanem az életstílusban és a mentális hatásokban is rejlik.
Miért kedveljük azt, amit ismerősnek érzünk?
Nap mint nap információk milliói bombáznak bennünket. Hírek, reklámok, arcok, dallamok, bejegyzések és üzenetek váltják egymást a szemünk előtt. A legtöbbre talán nem is figyelünk tudatosan, mégis beépülnek a fejünkbe. Azonban miért van az, hogy egy idő után elkezdünk kötődni azokhoz a dolgokhoz – akár egy tárgyhoz, egy emberhez vagy épp egy zenéhez –, amelyek rendszeresen felbukkannak a mindennapokban?
Mennyibe kerül ma a városi kutyatartás?
Hazánk nagyobb településeinek parkjaiban és kávézóiban egyre több négylábú társ sétál pórázon. A látvány idilli, de a háttérben ott húzódik a valós kérdés, hogy vajon a városi kutyatartás napjainkban már luxusnak számít? Egy szőrmók fenntartása jelenleg havonta átlagosan 20–50 ezer forintba kerül, fajtától és életmódtól függően. A táp, az oltások, a bolha- és kullancsirtók, illetve a felszerelések ma már alapkiadásnak számítanak.
Kell-e ma bölcsőde a gyerekeknek?
A kérdés, hogy meddig érdemes egy babát a saját környezetében nevelni, ma már nem csak a családok pénztárcáján múlik. Társadalmi, munkahelyi, sőt, identitásbeli kérdés is jellemzi ezt a témakört. Egyre több fiatal szülőnek kell eldöntenie, meddig maradjon otthon a kicsivel. Sokan már kétéves kor körül beíratják a bölcsődébe, hogy közösségben fejlődhessen, miközben ők visszatérnek dolgozni.
A tanmesék varázsa – mit tanul, amikor mesét hallgat a gyerek?
Sok szülő kérdezi ma: „Melyik mese való a gyerekemnek? Nem túl régimódi ez?” Én pedig azt mondom: épp ellenkezőleg. A tanmesék sosem mennek ki a divatból, mert az emberi lélek alapigazságait hordozzák. Lehetnek modern köntösbe bújtatva, színes képekkel vagy animációval, de a lényegük ugyanaz marad: segítenek embernek maradni egy gyorsan változó világban.