Menü

A legenda nyomában- a Macskafogó mai szemmel

Nem akármilyen fába vágtam a fejszém. A most ismét digitálisan felújított nagy klasszikus Macskafogót újra mertem nézni immáron felnőtt fejjel. A hatás elég felemás volt. A nosztalgiafaktort kivéve jöjjön hát egy zsenge friss 2018-as kritika.

Az 1986-ban készült Macskafogó! Ternovszky Béla rendező és Nepp József író minden korosztály számára szórakoztató alkotása tökéletesen egyesíti magában a kaland-, a gengszter-és a kémfilmek legszebb hagyományait, és utánozhatatlan humorával egyúttal kacagtatóan parodizálta ki ezeket a zsánereket. Igen, kábé ez a hivatalos álláspont. A szűk másfél órában rengeteg ismert szinész hangjára csodálkozhattunk rá. Ha minden szép, minden jó, mégis miért olyan nehéz szivvel ajánlható a mai kor gyermekeinek. Vegyük hát sorba.

A film több 30 éve készült és úgy is néz ki, habár nem volt szerencsém a digitálisan felújitott változathoz, de gyanithatóan nem tudtak sokat csiszolni rajta. A 3d-hez szokott kis lúrkok a rajzolt felhők és felhőkarcolók közt nem igazán tudják a dolgot hova tenni. Sajnos az akkori kritika által felmagasztalt humorfaktor is csak részben működik. A szinkronhangok parádésak, de ezek a viccecskék avittabbnak tűnnek helyenként, mint maga a film.

Ami remek, az a hangulat. Kiváló James Bon paródia is egyben a mozi, amely külön piros pont tekintve, hogy anno a kémfilmek csak limitáltan lettek bemutatva Magyarországon. A rajzfilm összetett, jól felépitett. Viszont kicsit hektikus benne az akciók száma. Picit olyan, mintha az ismert amerikai filmek kliséit mixelték volna össze (Tarzan üvöltéssel, Blomfeldszerű főgonosszal, kalózok). A recept bő harminc éve kiválóan működött, mert nagy konkurencia (értsd Disney hatás) nem volt. Mindenki ezt nézte, a kollektiv rajzfilm a kultúránk része lett.

A sztorit mindenki ismeri az egér kolónia és a macskák küzdelméről szóló történetbe azért remek ötleteket helyeztek el. A parodisztikus patkány bérgyilkosok és a remek trombita szólamokkal együtt melegséget áraszt. A zenei betét kicsit ad hoc jellegűnek tűnik, de olyan kellemes kis ízt ad az egésznek, hogy annyi baj legyen. Grabovszky, a szuper egérügynök békét megmentő akciója alapvetően egy érdekes utazás a rég múlt kissé klisés, hidegháborús világába. Sajnos nagyon bántó grafikával, remek mellékszereplőkkel és jó zenével. Inkább egy letűnt kor gyermeke, mint egy mai, modern gyermekémelyitő tanmese. A filmet anno Cannesban értetlenség fogadta, de mi azért büszkék lehettünk rá, még ha a moziban inkább a felnőttek fogják igazán élvezni. Mai szemmel egy átlagos, jó ritmusú rajzfilm a nyolcvanas évekből semmi több. Ez is valami. Aki fel akar ülni a nosztalgiavasútra, annak irány a mozi.

Imposztorra várva

Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.

Piramisjátékra épült a magyar álom

Az RTL Bróker Marcsi sorozatát jelentős előzetes elvárások kísérték, amelyeknek az alkotás kétségkívül megfelelt, sőt, túl is szárnyalta azokat. Már az első képkockák beszippantanak: az 1990-es évek vidéki Magyarországát a díszletek, a zenék, a ruhák és a karcagi utcák tökéletesen hozzák vissza. Nemcsak nosztalgia ez, hanem korrajz arról, hogyan válhatott egy banki alkalmazottból országos szélhámossá valaki.

Lázadni kell, ennyi az egész?

Paul Thomas Anderson korunk egyik legsajátosabb látásmódú rendezője (Boogie nights, The Master, Vérző olaj). A naturalista ábrázolásából, a kiváló karaktereiből és kiemelkedően jó cselekvésvezetéséből ismét varázsolt, ezúttal egy igazi politikailag túlfűtött, karikaturisztikus remekművet. Megszületett a Trump-érából való kiábrándulás dicshimnusza, az év regényadaptációja, vagy csak egy maró humorú középső ujj mindenkinek, ami egy tesztoszteronbombába csomagolt korrajz is egyben? Ennek jártam utána.

Daryl Dixon Spanyolországban

A The Walking Dead-univerzum folyamatosan képes megújulni, ha nem is minden szempontból, de legalább vizuálisan. A Daryl Dixon-széria harmadik évada erre a legfrissebb bizonyíték. Ugyanis a cselekmény Franciaországból egy rövid időre Londonba, majd Spanyolországba helyeződik át, és ez a váltás alapvetően megváltoztatja a sorozat hangulatát.

Halálos séta

A hosszú menetelés nem a klasszikus King-horrorok közé tartozik, hanem egy feszült és lélekpróbáló thriller, amelyben ötven fiú indul el egy halálmenetre, ahol a szabály egyszerű: aki megáll, meghal. A film naturalista ábrázolása, erős dialógusai és színészi alakításai – különösen Cooper Hoffman, David Jonasson és Mark Hamill játékával – folyamatos feszültséget teremtenek. Bár pszichésen megterhelő és helyenként brutális, mély társadalomkritikája és valóságshow-szerű bemutatása miatt elgondolkodtató élményt kínál.