Menü

A legenda nyomában- a Macskafogó mai szemmel

Nem akármilyen fába vágtam a fejszém. A most ismét digitálisan felújított nagy klasszikus Macskafogót újra mertem nézni immáron felnőtt fejjel. A hatás elég felemás volt. A nosztalgiafaktort kivéve jöjjön hát egy zsenge friss 2018-as kritika.

Az 1986-ban készült Macskafogó! Ternovszky Béla rendező és Nepp József író minden korosztály számára szórakoztató alkotása tökéletesen egyesíti magában a kaland-, a gengszter-és a kémfilmek legszebb hagyományait, és utánozhatatlan humorával egyúttal kacagtatóan parodizálta ki ezeket a zsánereket. Igen, kábé ez a hivatalos álláspont. A szűk másfél órában rengeteg ismert szinész hangjára csodálkozhattunk rá. Ha minden szép, minden jó, mégis miért olyan nehéz szivvel ajánlható a mai kor gyermekeinek. Vegyük hát sorba.

A film több 30 éve készült és úgy is néz ki, habár nem volt szerencsém a digitálisan felújitott változathoz, de gyanithatóan nem tudtak sokat csiszolni rajta. A 3d-hez szokott kis lúrkok a rajzolt felhők és felhőkarcolók közt nem igazán tudják a dolgot hova tenni. Sajnos az akkori kritika által felmagasztalt humorfaktor is csak részben működik. A szinkronhangok parádésak, de ezek a viccecskék avittabbnak tűnnek helyenként, mint maga a film.

Ami remek, az a hangulat. Kiváló James Bon paródia is egyben a mozi, amely külön piros pont tekintve, hogy anno a kémfilmek csak limitáltan lettek bemutatva Magyarországon. A rajzfilm összetett, jól felépitett. Viszont kicsit hektikus benne az akciók száma. Picit olyan, mintha az ismert amerikai filmek kliséit mixelték volna össze (Tarzan üvöltéssel, Blomfeldszerű főgonosszal, kalózok). A recept bő harminc éve kiválóan működött, mert nagy konkurencia (értsd Disney hatás) nem volt. Mindenki ezt nézte, a kollektiv rajzfilm a kultúránk része lett.

A sztorit mindenki ismeri az egér kolónia és a macskák küzdelméről szóló történetbe azért remek ötleteket helyeztek el. A parodisztikus patkány bérgyilkosok és a remek trombita szólamokkal együtt melegséget áraszt. A zenei betét kicsit ad hoc jellegűnek tűnik, de olyan kellemes kis ízt ad az egésznek, hogy annyi baj legyen. Grabovszky, a szuper egérügynök békét megmentő akciója alapvetően egy érdekes utazás a rég múlt kissé klisés, hidegháborús világába. Sajnos nagyon bántó grafikával, remek mellékszereplőkkel és jó zenével. Inkább egy letűnt kor gyermeke, mint egy mai, modern gyermekémelyitő tanmese. A filmet anno Cannesban értetlenség fogadta, de mi azért büszkék lehettünk rá, még ha a moziban inkább a felnőttek fogják igazán élvezni. Mai szemmel egy átlagos, jó ritmusú rajzfilm a nyolcvanas évekből semmi több. Ez is valami. Aki fel akar ülni a nosztalgiavasútra, annak irány a mozi.

Egy nélkülöző nemzet szülöttei

Nemes Jeles László harmadik nagyjátékfilmje, az Árva a 20. századi magyar társadalmi traumák és a személyes veszteségek metszéspontján született meg. Nagyszabású művészi alkotás, amely egyszerre beszél a mindennapi veszteségről és a gyászról. A történet a múltat nem pusztán idézi, hanem felépíti és újraéli – fájdalmasan, őszintén és minden pátosz nélkül.

Del Toro újraéleszti a Frankensteint

„Él-váltás” – a modern Frankenstein-történet új kiadását láttuk a minap férjemmel, a Frankenstein (2025) című filmet, amelyet Guillermo del Toro maga írta és rendezte, és amely a klasszikus Frankenstein; or, The Modern Prometheus-regény most már nemcsak adaptációja, hanem – részben – újragondolása is.

Az ember, aki az USA-ban született

Reneszánszukat élik a szélesvásznon a zenész életrajzok és az egy-egy híres énekes legismertebb albumának készítéséről szóló filmek, e kettő keveréke a legújabb mozi, a beszédes című, Springsteen: Szabadíts meg az ismeretlentől. Nem árul zsákbamacskát. Remek zenéket, nagy emberi vívódásokat ígér egy kissé szürkének ható főhőssel, aki a múlt démonjaival küzd, de végül a teljes nihil helyett a szupersztárság lesz osztályrésze.

Izland a melankólia szigete is

A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson izlandi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, pár napja már látható a honi művészmozikban is. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére egyáltalán nem komédia, csak egy lassú dráma.

Imposztorra várva

Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.