A legenda nyomában- a Macskafogó mai szemmel
- Dátum: 2018.09.17., 09:50
- Vass Attila
- egér, film, humor, kritika, macska, Macskafogó, rajzfilm
Nem akármilyen fába vágtam a fejszém. A most ismét digitálisan felújított nagy klasszikus Macskafogót újra mertem nézni immáron felnőtt fejjel. A hatás elég felemás volt. A nosztalgiafaktort kivéve jöjjön hát egy zsenge friss 2018-as kritika.
Az 1986-ban készült Macskafogó! Ternovszky Béla rendező és Nepp József író minden korosztály számára szórakoztató alkotása tökéletesen egyesíti magában a kaland-, a gengszter-és a kémfilmek legszebb hagyományait, és utánozhatatlan humorával egyúttal kacagtatóan parodizálta ki ezeket a zsánereket. Igen, kábé ez a hivatalos álláspont. A szűk másfél órában rengeteg ismert szinész hangjára csodálkozhattunk rá. Ha minden szép, minden jó, mégis miért olyan nehéz szivvel ajánlható a mai kor gyermekeinek. Vegyük hát sorba.

A film több 30 éve készült és úgy is néz ki, habár nem volt szerencsém a digitálisan felújitott változathoz, de gyanithatóan nem tudtak sokat csiszolni rajta. A 3d-hez szokott kis lúrkok a rajzolt felhők és felhőkarcolók közt nem igazán tudják a dolgot hova tenni. Sajnos az akkori kritika által felmagasztalt humorfaktor is csak részben működik. A szinkronhangok parádésak, de ezek a viccecskék avittabbnak tűnnek helyenként, mint maga a film.
Ami remek, az a hangulat. Kiváló James Bon paródia is egyben a mozi, amely külön piros pont tekintve, hogy anno a kémfilmek csak limitáltan lettek bemutatva Magyarországon. A rajzfilm összetett, jól felépitett. Viszont kicsit hektikus benne az akciók száma. Picit olyan, mintha az ismert amerikai filmek kliséit mixelték volna össze (Tarzan üvöltéssel, Blomfeldszerű főgonosszal, kalózok). A recept bő harminc éve kiválóan működött, mert nagy konkurencia (értsd Disney hatás) nem volt. Mindenki ezt nézte, a kollektiv rajzfilm a kultúránk része lett.

A sztorit mindenki ismeri az egér kolónia és a macskák küzdelméről szóló történetbe azért remek ötleteket helyeztek el. A parodisztikus patkány bérgyilkosok és a remek trombita szólamokkal együtt melegséget áraszt. A zenei betét kicsit ad hoc jellegűnek tűnik, de olyan kellemes kis ízt ad az egésznek, hogy annyi baj legyen. Grabovszky, a szuper egérügynök békét megmentő akciója alapvetően egy érdekes utazás a rég múlt kissé klisés, hidegháborús világába. Sajnos nagyon bántó grafikával, remek mellékszereplőkkel és jó zenével. Inkább egy letűnt kor gyermeke, mint egy mai, modern gyermekémelyitő tanmese. A filmet anno Cannesban értetlenség fogadta, de mi azért büszkék lehettünk rá, még ha a moziban inkább a felnőttek fogják igazán élvezni. Mai szemmel egy átlagos, jó ritmusú rajzfilm a nyolcvanas évekből semmi több. Ez is valami. Aki fel akar ülni a nosztalgiavasútra, annak irány a mozi.
A New York-i utca királya is képes felnőni!
Adott volt Martin Reisman, a New York-i utcák egykori feltörekvő, de fogadható utcasportjának, a pingpongnak koronázatlan királya, akinek 50-60-as évekbeli mozgalmas élete, és persze annak emlékirata ordított a megfilmesítésért. Ennek részben fikciós feldolgozása lett a Marty Supreme, ami berobbant a köztudatba. Remek kameramozgás, hihetetlenül hiteles díszletek, dübörgő 80-as évekbeli zene, a vásznon tomboló Timothée Chalamet (Dűne filmek, Wonka) jellemzi. Remek fekete komédia, vagy csak egy fanyar humorú, naturalista tesztoszteronbomba? Purgatóriumtörténet vagy az amerikai kapitalista álom asztalitenisz sportfilm fátyolban való metaforikus felnövés meséje? A trailer mindent is ígért.
Haverok,buli,like! De hogyan tovább?
Amikor híre ment, hogy a Vígszínházban Ifj.Vidnyánszky Attila rendez saját és Németh Nikolett szövegkönyvével, részben társulati improvizációkkal felturbózott átiratot Büchner Leonce és Léna című műve nyomán, a mai érettségi előtti túlpörgött generáció helykereséséről, sokan felhördültek. A címe stílszerűen @LL3t4rgIA, azaz Letargia lett. Annak jártam utána pár napja, hogy a szeptember vége óta teltházakkal futó darab, valóban annyira polgárpukkasztó, mint a cikkek róla és nyíltan provokál, vagy csak groteszkül vicces?
Amikor a nézői elvárások felfalják a történetet
A Stranger Things az év kezdetével véget ért. Hangosan és túlbiztosítva zárult le a sorozat, egy grandiózus, illetve komplex utolsó epizóddal. Pár hét eltelte után kijelenthető, hogy a finálé megosztotta a nézőket, annak ellenére, hogy szinte minden szereplő pozitív kimenetelű és következetes lezárást kapott.
A gonosz bennünk él?
A Budapesten forgatott új Russell Crowe film a nürnbergi perről sok premiercsúszás után végre beért a honi mozikba is. A színészek elitek: Michael Shannon (A víz érintése) a főügyész, Rami Malek (Bohém rapszódia) a pszichológus, aki a jócskán meghízott kedvelt új-zélandi -ausztrál fenegyerekünk által alakított Göringet, illetve sorstársait analizálja a híres per alatt. Erős és roppant érzékeny témát érint, amely reméltük, hogy oktatófilmnek csakúgy, mint történelmi filmnek is megállja majd a helyét. Lássuk összejön-e a várva várt Oscar-eső.
Pandora még mindig egyedi, a tartalom viszont ismerős
James Cameron három évvel A víz útja után újra bizonyítani akarja, hogy az Avatar-széria még mindig képes megrengetni a mozitermeket. A Tűz és hamu minden eddiginél nagyobb, zajosabb és sötétebb fejezetként vonul be a filmtörténelembe. A kérdés inkább az, hogy az epikus megvalósítás mögött maradt-e még valódi újdonság.