Miért jók gyermekeinknek a csapatsportok?

Abban fiatalokkal foglalkozó szakemberek, ifjúságsegítők, de edzők is egyetértenek, hogy a kezdetekben talán hasznosabb, hogyha közösségben sportol a gyermek, mintsem hogy egyéni sportban mérettesse meg magát. Vagy legalábbis olyan helyen, ahol már az edzés folyamata is magányos. Vannak ilyen sportágak, gondoljunk csak az atlétikára vagy például a jégtáncra, de sorolhatnám tovább a példákat. Akadnak természetesen olyan egyéni sportágak, amelyek egyéni jellegük ellenére nagyon is közösségiek. Erre tipikus példa a kajak-kenu, természetesen hasonlatos sportág ehhez képest az evezés, vagy éppen a torna. Amennyiben a gyermeke ezeket a sportokat próbálja ki, akkor is széles társaság tagja lehet.

Emellett persze számtalan tényező szerepet játszhat a sportág kiválasztásában. Fontos lehet egy, a szülőkkel kapcsolatos korábbi jó példa, baráti ismeretség, és persze nem hagyhatjuk ki annak a szerepét sem, hogy lokálisan mely sportágak népszerűek. Magyarországon például nagyon népszerű a kézilabda, sok gyermek kezdi el játszani, sokszor talán nem is szülői bíztatásra, hanem mert igazi példaképeket lát a tévében. Nyilván egy amerikai kisgyereknél sokkal kisebb az esélye a kézilabdának. A pénzről pedig nem is beszéltünk.

De milyen képességeket is tanulhat, sajátíthat el a gyermek akkor, ha bekerül ezekbe a közösségekbe?

Nem hozza magával senki a csapatszellem felfogását. Az első közösség a bölcsőde vagy az óvoda, amibe szerencsés esetbe bekerülünk. Ahol a csapatszellem már elvárás egy gyermektől is, az a sport közege. Itt már nem lehet önző, és ezt leginkább itt tanulja meg.

Szakértők mindig megemlítik a kockázatvállalást is. A sportban nem kifizetődő a túlzott óvatosság. A kockázatvállalás az élet későbbi számos területén is kifizetődő lehet.

Bár ritkábban szokták idesorolni, de a családon kívüli, külső példakép különösen a fiúknál lehet fontos, bár nem kizárólagosan náluk. Ehhez pedig szorosan kapcsolódik a tekintély. Persze csak akkor, ha ez a tekintély tisztelettel is párosul. Itt feltétlenül fontos az edzőnek, segítőnek a szerepe, akinek egyetlen dícsérete nagyon sokat jelent egy fiatalnak.

Megnövekszik a kicsi kudarctűrő képessége. Ez sem alakul ki nálunk automatikusan, és mindenki ismeri azt az érzést, amikor például egy óvodásnak nem lehet elmagyarázni egy játékban, ha alkalomadtán veszít, mert egyből jön a sírás. Nagyon fontos őket erre rávezetni.

A fegyelem és a kitartás szorosan összekapcsolódik, bár nem ugyanaz a két fogalom. A fegyelemmel kapcsolatban a rendszerességet szokták emlegetni, és azt, hogy nincsenek, nem jöhetnek olcsó kifogások. Ezt a szülőknek is nagyon fontos betartani és betartatni a gyermekekkel. A kitartás alatt a sok gyakorlás és küzdelem szükségességének elismerését kell értenünk

Itt tanulja meg a gyermek elsőként a sportszerűséget, hogy mi is az a fair play. Az ellenfél gyengeségei mellett erősségeinek kiismerése nem a sport találmánya. A legnagyobb hadvezérek is tudták ellenségeiket tisztelni. a sportban pedig nem ellenségek, hanem ellenfelek vannak. De az egymás tisztelete közös jellemző. Emellett azt is megtanulja a még tapasztalatlan gyermek, hogy a győzelmet becsülettel kell kivívni.

Ez pedig elvezethet a sportpályákon elért sikerekhez, annak édes ízéhez. Ez nem feltétlenül egyezik meg az iskolai sikerrel, sőt. A kettő jól kiegészítheti egymást, de azt is elmondja számos szakértő, hogy az iskolai keretekhez nem minden diák tud jól alkalmazkodni. Őket az oktatási rendszer rossz gyereknek, rossz tanulónak bélyegezhet meg, ám ezért, vagy ennek ellenére sok más olyan terület van, ahol sikert sikerre halmozhat. Például a sport. Ahol a győzelmet is meg kell tanulni közösen feldolgozni és megünnepelni.

Persze semmiképp sem akarjuk a szülőket lebeszélni az egyéni sportokról. Sőt, ígérjük, egyszer annak az előnyeit is összegyűjtjük egy cikkben.